Kihalt népek bölcsességeivel csak óvatosan… * Adótanácsadó volt és hobbyasztalos. Van közös pont. Ismerte a kiskapukat! * Ez egy híres damil! Zsinórban háromszor nyert díjat! Forrás: Lenolaj.hu

Ahogy rendezett a lakásban, meglátta a húsvéti liliomot. ”Húsvéti nárcisz”, javította ki magát. ”Elaléltak.” Odament hozzájuk, de mielőtt kivette volna őket a vázából, összefogta, összeszorította, közel hajolt hozzájuk, és azt mondta: ”Köszönöm nektek!”

A reptéri biztonsági szolgálat fémdetektora a férfi karjánál bejelzett. Fura egy történet. Volt benne egy csavar. * Megfigyeltem, hogy a fényképeken mindig a kezem mutatni akar valamit, így aztán többször is eltakarom a kép más, fontos részleteit. Azt hiszem ezeken a képeken nem mutatok valami jól… * A zsebóra viszi a labdát, egy csel, majd […]

Vadmalac a nyulakat nem szerette. Látni se, ha egy-egy felbukkant a lakása közelében, elhajtotta. ”Hess!” Jobbat nem tudott, hiába mosolyogtak rajta. Nem tanították meg, hogyan kell, a családban nem volt szokásos a nyulak hajkurászása. Megértették viszont a nyulak – ahogy meglátták a Vadmalac szőrös karját a levegőbe emelkedni, iszkoltak is el.

A leheleted hidegen hagy ma.. * Kolostor ablakában valaki integet, ő biztosan nem a kiugrott szerzetes. * A túlpartról kaptam egy üzenetet: “az igazság odaát van…” Forrás: Lenolaj.hu

Komája meglepődött, amikor Vadmalacot bilincsben vezették elő. Pillantása maga a kérdőjel, mire Vadmalac magától mondta: ”Keveset aludtam, ennem alig adtak.”

A kollégának az iratdossziékat kellett pakolnia. A főnök szólt, hogy a következő sort tegye keresztbe. Mély nyomot hagyhatott benne az utasítás. Azóta többeknek keresztbe tett. * Meggyőződésből kellene kevesebb, ma ebből túlkínálat van. * Zok, bácskai település, gyakran jártunk át jugóba a nyolcvanas években Adidas cipőért, Speedo fürdőnadrágért, nyugati cuccokért. Aztán megjelentek ott is a […]

Vadmalacot hátulról érte a támadás. Sétálóutca, erre nem számított. Beugrott egy kapu alá, beugrott, beugrott! Mellette valaki elterült, véresen terült el. ”Mozog?” – tette fel magának a kérdést.

Rádiós felhívás: “Szülőket keresünk, akiknek még nincs gyermekük!” – és jelentkeztek rá! * Tudtad? A kannibál törzsek nem esznek kurvát, a legenda szerint anno egy spanyol konkvisztádor azt mondta a törzs varázslójának, hogy ezen nőszemélyek romlottak. * Nincs meg a zászló! Kösd fel a gatyád! Forrás: Lenolaj.hu

Vadmalacot leszúrták. Előbb hátból, aztán valaki nekiment elölről, már nem is tudta, ki barát, ki ellenség. ”Nem mindegy?” – ez volt az utolsó gondolata, gondolattöredéke. Utána már csak villódzásokat látott, mintha repülővel szállt volna be zivatarba.

Végül annyi eső esett, hogy felmerült az ötlet, ültessenek rizst. Aztán elvetették. * A képzelet nem más, mint háborúban egy életmentő árok. * Szerinte menő a bokára tetovált idézet, szerintem csak lemoshatatlan lábjegyzet. Forrás: Lenolaj.hu

Az ágyban feküdt, de szívesen mutatta, hogy ott ”valahol lent” húzódik az a nyugtalanság-hullám, amelyiket inkább kéknek képzelt el. Miért, maga sem tudja. ”Lecsúszott bokáig?” – kérdezte a komája, aki mindig is konkrétabb, mondjuk úgy, földközelibb volt. De nem, nem bokánál kell keresni. Vadmalac valahogy úgy érezte, valamiféle megmagyarázatlan szplín nyugtalanítja. ”De mégsem az, nem […]

Szaladt a komája egy csörgőórával a kezében. Távolról úgy nézett ki, mintha előzőleg kibelezte volna, de csak a kesztyűje lógott le, fázós tavaszi napra ébredtek.

Azt hitte, komája tévedett, vagyis hogy ”nádirigó” helyett mondott ”nádiverebet”. Ki is javította, de kiderült, õ maga téved. ”Mi akkor a nádiveréb? – kérdezte. Nemhiába volt komája ornitológus, érkezett azonnal a szakszerû válasz: ” A pintyfélék családjába tartozó, nádasokban, füzesekben, vizek mentén élő, rovarevő énekesmadár.”

Komája közvetlenül mögötte lépdelt, de úgy, hogy Vadmalac nem vette észre. Nagyon el volt foglalva magával. A koma csak annyit látott, hogy Vadmalac derékban megdőlve a flaszteren egy félkört ír le. Mint ahogyan – emlékezett még a gyermekkorában látottakra – a felgerjedt pulyka szokott, széttárt tollával a poros földet seperve.

Komája jött a hírrel, hogy a földönkívüliek tartják fogva bolygónk lakóit. Olvasta valahol. Ők határozzák meg, mit csinálunk. Vadmalac elgondolkozott ezen. Majd kis idő múlva arra kérte a komáját, emelje fel a bal karját. Komája felemelte.

”Lemondott a községházon az elnök!” – ezzel az újdonsággal állított be Vadmalac komája. Vadmalac somolygott röviden a bajsza alatt, majd Malackára kacsintva ezzel rukkolt elő: ”Nekem mondod, engem választottak meg elnöknek!” Tudta a koma, hogy semmi sem igaz az egészből, mégis meglepődött.

Látott egy fázós verebet. Borzolt tollával az kétszer akkora volt, mint valójában lehetett. ”Mekkora lehet? – tette fel a kérdést magamagának Vadmalac, félfogamra sem tudnék belőle levest főzni…”

Vadmalac éppen egy narancsot bontott meg, amikor komája belépett. ”Látod – mondta a frissen érkezettnek. –Ebből tudom, hogy az Isten létezik.” Komája nagyon fülelt, értse meg a magvát mentora filozófiájának. ”Abból, ahogy ezt a formát adta. Hogy például nem kocka alakú lett.”

Vadmalac időnként közölte a komájával, mik történnek a világban. Mondhatni, tölcsérrel töltötte a fejébe a – főként – panaszt, ami a világ minden részéről érkezett. „De miért érdekelne ez engem?” – vetette ellen, ám Vadmalac megmagyarázta. „Miért, semmit sem érzel, amikor azt hallod, hogy lebombáztak egy lakodalmas menetet?” De, a komája érzett.

„Kívánok kellemes szombatot!” – rikkantotta el magát a koma, amikor Vadmalacékhoz belépett. Úgy tudta, sem szülinap, sem egyéb ünnep nincs aznap, Húsvét is csak később, a juhok éppen csak megellettek…

Vadmalac leesett. Azaz elterült a földön, akár egy béka. Szerencséjére sem a fejét nem verte bele az előtte tornyosodó oszlopba, sem a szemüvege nem esett le, s nem törött el a lencséje. Vagyis megúszta. Viszont fájt a térde, a jobb, a jobb térde kalácsa.

Vadmalac úgy tudta, megjött a tavasz, kiállt hát a ház elé, hogy széttárt karral köszöntse. Fázott viszont – mert fény áradt ugyan, de a meleg kimaradt. „Valami baj van?” – morfondírozott. Nem értette a „darabot”, hiszen a naptár szerint… Mikor elővette a tudását, még az iskolából, amikor azt tanulták, hogy a Föld tengelye… szóval, hogy […]

A víz – mondja Vadmalac, mint egy kinyilatkoztatást. Maga is meglepődött, azon, hogy kimondta, azon, hogy megfogalmazódott benne. Az úgy történt, hogy komája összehordott hetet-havat, s azzal zárta a zavaros szóáradatot, hogy ő egy svájci erdőben szeretett volna születni, bankár szülők gyerekeként.

Vadmalac kérdi: „Anyám, Apám hol van?” Malacka enyhíteni szeretné párja fájdalmát, hát ezt feleli: „A Nap mögött. A halottak: ott foglalnak helyet.” Vadmalac kérdi: „Miért nem látom őket?”