Az üzlet élete műve volt, találat érte, szemből, totál. Próbálja a barátaival helyrehozni. Nem tudja, ki lõtt. Lehet, hogy a hadsereg, de látta a szeparatistákat elvonulni egy ágyuval. Az utcán, háza előtt – ki lőtt ? – percekkel azelőtt.

Nézte a lábujját, a nagyot, már amennyire a térde megengedte. Fentről , legalábbis neki az volt az érzése, ám gyakorlatilag oldalról, mert feküdt.

Valami az arcomhoz ért. Egy virsli nagyságú sáska. Villanyt gyújtottam és egy eldobható pohárral a falhoz szorítottam, majd alája toltam egy könyvtári cédulát. Azzal lefedtem a pohár száját, majd kivittem a balkonra. A nyolcadik emeleten laktam. A sáska a könyvtári cédulán lapult, amit szállni hagytam. Lifttel tessékeltem ki a kellemetlen látogatót. Budapest, 2014. VII. 31.

Halál-keresőben Elekes Fricinek szeretetteli részvéttel Minden halálban először a „szépséget” keressük, hogy megnyugodhassunk. De amikor a szeretteinkéről van szó, akkor valahogy nem találjuk. Szavunk elvész, agyunk eltaplósodik és lényünk teljes súlyával-átkával érezzük azt, hogy – mi még élünk. Égbekiáltó igazságtalanság!

Éppen(,) hogy átrobogtunk magyar területre. 1978. augusztus 6-án. Először vagyok („)külföldön(„). Gyermekkoromban sokáig azt hittem, hogy a külföldi azt jelenti, hogy magyarországi.

Megvilágosodás Ismét a Malomárokban! A Sovány vigasz című miniatűröm 1997 áprilisából való. Éppen azt olvasta egy közeli ismerősöm, akinek a nevére nem emlékszem már, csak annyit tudok róla, hogy szinte tökéletesen kerek fejű, általában mosolygós férfi, balesete előtt a karhatalomnál szolgált, szerette nézni a Spektrum tv állatokról szóló műsorait, és 1998-tól Apcon él(t).

Mit firkálgat? Kis állomás, csatlakozásra várva, vadgesztenyefa alatt, árnyék. Váratlanul, ahogy az érett gesztenye kipotyog a burokból, rám talál egy gondolat. Le kéne jegyezni. Vakarózás, írószer után, a csomagban.

A rosszak Olvastam valahol, és éppen Szolzsenyicinnél, hogy a rossz emberek mind támogatják egymást, ebben áll a legfőbb erejük. Ez olyan elemi erejű, mély igazság, szinte nem is hinné az ember, hogy ki is kell mondani. Evidencia..

Négy kicsi matróz Az ablak előtti nyírfa hármas V-alakú elágazásában fészket rakott egy feketerigó pár. A kicsinyek kikeltek, négy sárga csőrű éhenkórász, egész nap a fészekből sipítoznak a szülők után.

Mi van a mélyben? Mennyit szajkóztuk, Illyés Gyula után szabadon, reménykedve és áhítozva, hogy „Haza a magasban!” Csak most döbbenünk rá, hogy azt se tudjuk: mi van a mélyben?

Ezer székely lány Székely, ezerrel. Libben a szoknya. Feszül a harisnya. Gőzölgő trágya. Lónyihogás.

A leghosszabb nap éjszakája Nyilván, ez az éjszaka a legrövidebb az évben. De annyira mégsem, hogy ne férne bele még mindig négy focimeccs, és ha netán vesegörcs jön az emberre, vagy ami még rosszabb, szívroham, váltóláz vagy ideggörcs, hát nincs az a szenvedő ember, aki rövidnek tartaná Szent Iván éjszakáját, pedig hát evidens: a leghosszabb […]

A madarak intelligenciájáról nézek műsort, írásom szempontjából annak témája tulajdonképpen nem érdekes, mint ahogy a benne szereplő csóka neve sem, elfeledtem, nevezzük Csókának, nyaka körül műanyag védő, amilyet kutyák nyakán látni.

Hol a kapu? Eddig számomra maga volt a bizonyosság: ahol Grosics van, ott a kapu. S ahol ő van, ott nem kell félni. Legendás Gyula bátyánk pedig, a riói focivébé nyitányával egy időben felköltözött egy más dimenzióba. Nekünk, kortárs híveinek ezek szerint immár  ott van a Kapu…

Aláhúzás Mindig felbőszít, valahányszor kinyitok egy könyvtári könyvet és aláhúzott sorokat találok a szövegben. Mintha valaki szántszándékkal, erőnek erejével szeretné kijelölni számomra, hogy mit olvassak el és mit nem. Vajon ez az oka annak, hogy az aláhúzatlan részeket mindig érdekesebbnek, értelmesebbnek találom, mint a már kimazsolázott „bölcsességeket”?

Megidézés Csoda történt: Lazicsot megidézték! Méghozzá Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia egy erdélyi tárgyú rendezvényén. Végre, hivatalosan is elhangzott, hogy az Ifjúmunkás örökös napszámosa, Lázár László volt a je­len­le­gi erdélyi írói középnem­zedék Go­gol­ja, hi­szen így vagy úgy, mind­annyi­an az ő köpönyegéből bújtak elő. Így igaz – add tovább!

Írtam már róla becenevén szólítva, itt az ideje megtudni „törzskönyvezett” nevét! (És még többet is róla.) Poczok Frigyesnek hívják. 65 esztendős kőműves.

Bőgések A kisvárosba is betöfögött végre a tavasz. „Édes a szatmári eper!” – rikoltozzák a piaci árusok. Minél hangosabb az ordítozás, annál biztosabb, hogy az eper vízízű – legfeljebb fanyar.

Regénykezdet Fiatal, távolról csinosnak látszó nő áll korán reggel az útszéli kanyarban. Az ablakból épp a kanyarra látni. Minden reggel ott áll: esőben, ködben, napsütésben. Némi várakozás után váratlanul lefékez mellette egy szürke gépkocsi, beszáll, s már el is tűntek a kanyarban. Ez így megy hosszú évek óta. Hogy mi történik a nővel a továbbiakban? […]

Apám sétált a szobában a lerobbant foteltől a kredencig és vissza. Ha órás mester lennék, készítenék egy ingaórát egy kicsi rézapával amint ki-kijön, be-bemegy. Budapest, 2014. V. 17.

A kárpáti vihar (2) Az órája negyed ötkor megállott. Bántotta. Milyen gonddal igazította be tegnap . . . Persze, az éjjel nem vetkőzött le s az ujjainak nem jutott eszébe, hogy felhúzza. Mintha maga az idő is megállott volna. Szolnokon porosz katonákat látott. Ott álldogáltak a sárga fal tövén, zömök, szakállas, vastagbajszu emberek, olyan otthonos […]

Fúróval ment neki a taxinak. Kétszáz tetem a törökországi bányában, a kelet-ukrajnaiak újabb szavazást akarnak. A köröndön, amikor a taxi a zöldre várt.

Göncöl Elalvás előtt, villanyoltás után tekintetem felsiklott a mennyezetre. És a szállodai szoba tetőablakán át éppen a fejem fölött ott ragyogott a Kisgöncöl.

„Te is nagyapa lettél, kisfiam?” – kérdezte Frici. A Lugasban.

Beszállás Az akart lenni, de a töpörödött, megpácolódott, nagyon rozoga és még annál is büdösebb emberpár sehogy sem érte fel a peronról az indulásra kész, bent álló helyi járatot. A legalsó lépcső egyszerűen a vállukig ért.