„Hajósinas koromban, nyáron, a zörgő, vontató Tatáron,” Flórának, 1937. március Közös hódolat József Attilának (2005-2014)  (In memoriam Színkép – RMSZ)

  Azok a hajnali zuhanások! Az a zúgás a csontjaidban,  ahogy a gazdátlan éjből vissza.   Ahogy a gyémánt-állapotból vissza a torlódó  tárgyak közé;

  zöld, mégis zöld a vers, a rím, a föld zöld, egyre zöld a kert, a víz, a hold az ég, a nap, a hó a hő, a jég, a tó a vers, a rím, a szó a nyár, a tél, a dél a felleg és a fény remény, remény, remény

  Itt maradtam, mint foszlány-fölösleg, kit a menekülő esélyek hátrahagytak.

  elfelejtik mint a szappan nevét a második mosás után     Budapest, 2023. III. 29.

  sárgásan néz le rám a furcsa szellős tavasz semmi rügyező ág semmi kikelet szédülten emelkedem míg anyám süllyed a másik serpenyőben   Budapest, 2023. IV. 2.

minden vers veszteségek szobra fölosztva fájó darabokra nézel arra mindig ami nincs tekinteted szorongó bilincs s a vers végül csak tökéletes csend azt mondja el amit a csend üzent

Tudatom játszik a látásommal a látásom a tudatommal Oka nem szürkehályog volna bár az orvos szerint alakulóban Ideiglenesen elvetem A szélvédőn áttör a március a nap öle élménydús úton vagyok Nem érszűkület vagy agyi trauma még s már az oka bár az életkorom bármire predesztinál A sebesség viszonylag nagy mindenesetre a megengedettnél nagyobb ez viszont […]

  Szuszogásom, lelked óceánjának hullámzása, erő és erény, Gyémánt szemed karcolja az eget, óhaj és kék remény, ömlik a fény. Csengő kacajod a part, enyém-e arcod, ha érinti a végtelen? Féltő karod betakar, a tudat örökösen kérdez, mert hitetlen.

  szépséged őrzöm jóságod védő pajzsom lelked hófehér

    Fát láttam, mindahánynál nagyobbat, égmagasságban roskadozó toboztömeg; Templomot láttam, ajtaja tárva, s ki rajta kilép, mind sápatag, szilárd, halálra kész; Nőt láttam, rúzsos mosollyal kockát vetett, s láttam, hogy vesztett.   Mindezen dolgok köré kört rajzoltak, és senki át nem lépheti.   Boda Edit fordította angolból

    sárga-lila emprimében fogta anyám a kezem KÖSZÖNJ BÁCSINAK mondta nekem csak így egyszerűen névelő nélkül     Budapest, 2023. III. 14.

  Fáradt vagyok – Visszaalszom,  a csókod szárad az ajkamon  

  Hát elment…és a világ, az én világom ridegebb, bizonytalanabb hellyé vált. Pedig… nem is találkoztam vele soha, csakis a virtuális térben. De azon is átsugárzott az az elszánt odaadás, a kultúra végvári kapitányának az a (meg)rendíthetetlen kitartása, az a sivatagban is vizet fakasztó hit, a kultúrának az a józan, de elragadtatásra is képes szolgálata, […]

  Ott kuporogtam a forró homokon, csapzott hajam koponyámra tapadt, szájam szegletén vér csurgott alá tépett mellemre s a tömeg még mindig köveket keresett.

  Nem esik, nem eshetik, a napnak ragyognia kell,  Csíkban is, ahol Neked most menni, távozni kell. Havas mezőket hátra hagyni, pedig mennyi de mennyi  a tennivaló, hisz dologidő van, dologidő.

    Csuklódra már hiába tenném a kezem, arcom képernyője nem színeződne el. Hangod most már a csend. Mennyire megszoktam, hogy szösszeneteimet rögtön világhálóra teszed.

    bábszínházba menet vékony hórétegen szeltük át a bolyai és a király utca kereszteződését   csak annyira emlékszem hogy a mellékszereplő egy bot volt s úgy hívták Botbóllett     Budapest, 2023. III. 8.

  álmomban anyám bankjegyeket rajzolt színesen száradtak feszes huzalon     Budapest, 2023. III. 7.   Mosonyi Tamás szobra

  Hitszegő, te, zöld sziget kedvéért Elárultad a szülőhazát (…)   A közérdek hamar személyessé fajul, ha a köz leválik az érdektől és marad: vergődő tartozás, marionett munka, mert mindenki tart, s tartozik valahova

  (*Magyardécse, 1927. VI. 24.–2023. III. 9., Budapest)     dobozolták anyámat s valami rám szakadt ami több mint szomorúság ami több mint bánat   ahogy beemelték a hivatalos és ideiglenes koporsóba ahogy beesett arccal a semmibe meredt lapozott az isten s új fejezetet nyitott a földi kínok végét s árvaságom kezdetét most kezdem olvasni […]

  A gazság dúl, de szép az élet, sokan mondják, jaj, de félek. Minden csendes, békés, rendes, a szolgahad vesztőn retteg.

Még mindig fiatal Gyorsuló tempóban haladtmindegyre nagyobb kör ívén, akár a tölgy évgyűrűje,s szabadság, szerelem kettőstűzcsóvája gyúlt a szívén. Sisteregve égett, de el nem égett – szívós diadalaz „egy gondolat” –, s pályája végső körén más időbe lépett: még mindig fiatal.

A legmodernebb kor elejénegy pilótasugárhajtású gépennagy sietősenvégigfutott az égen.

karácsony utánazt hiszem megőrülökördögök szállnak Budapest, 2023. II. 12.