Kortárs Kanadai Magyar Művészek kiállítása, 2014, Hamilton
2014. szeptember 9.
Száz év – nagy háború: Az első világháború emlékei a MEK-en
2014. szeptember 6.
Az I. világháború kitörésének 100. évfordulóján a 20 éve fennálló Magyar Elektronikus Könyvtár, a 10 éve elindult Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis és a szintén az Országos Széchényi Könyvtárban működő Digitális Képarchívum 2014-ben fontos feladatának tartotta, hogy minél több forrást közzétegyen a „nagy háború”-ról. Ezekből készítettünk most egy válogatást a mek.oszk.hu/html/1vh.html oldalon. Többségében a Magyar […]
Pusztai János halálára
2014. szeptember 3.
Nemrég jutott el hozzánk az alábbi közlemény, amit szomorúan és együttérzéssel nyugtáztunk. Pusztai János életútja, írásművészete, újító szelleme ismert előttünk, akárcsak mind az az újdonság, amit az erdélyi literatúrába hozott. Sajnálatos, hogy „nagy álmoskönyve” nem kaphatta meg a végső kidolgozottságát és értelmét – úgy, ahogy a 2000-ben megjelent első két kötete igérte. Munkásságáról, életéről részletesebben […]
Felröppenő gondolat
2014. szeptember 1.
Finta Edit festőművész kiállítása 2014. szeptember 2–27. Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Központi Könyvtár, Kisgaléria (Budapest, VIII. kerület, Szabó Ervin tér 1.)
Szobrot kapott Svejk (is)
2014. augusztus 24.
Már éppen ideje volt, hiszen annyi gazembernek, percemberkének állítottak már szobrot, hogy egy ilyen félnótás, de máig érvényes szavú „megmondóembernek” is kijár a monumentum. A délcsehországi Putimban ünnep volt a szoborleleplezés napja: végtére is, Csehországban ez az első Svejk-szobor, de ha rövid időn belül több lesz, az sem baj. Putim amúgy egy kis cseh falu, amely […]
5. Kolozsvári Magyar Napok: Add a hangod!
2014. augusztus 17.
„Halló, halló, ez itt a falurádió! Kedves falusfeleink, ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy vasárnap, templomozás után, mindazok, akik szeretnének felszállni az űrbe, gyülekezzenek a bolt előtt. Akik elszánták magukat erre a páratlan utazásra, gondolják végig az életüket, hogy tényleg el akarják-e hagyni ezt a földet” – hirdeti a kalotaszegi rádiós.
Értékes levéltári magyar iratok a nagyváradi szeméttelepen
2014. augusztus 14.
Több mint száz éves, pecsétekkel, és aláírásokkal ellátott zömében magyar anyakönyvi, városrendezési, és más hivatalos dokumentumokra bukkantak a nagyváradi szeméttelepen. Az iratokat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetőségének adták át.
Korniss Péter fotótárlat Csíkszeredában
2014. július 30.
Háborús bélyeg, 1914
2014. július 29.
Centenáriumi bélyeget hozott forgalomba az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Magyar Posta Zrt. a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen. Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn a budai Várban felidézte: amikor száz évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, napok alatt világméretűvé szélesedő háború vette […]
Száz év – nagy háború: Elesettek takarodója
2014. július 27.
Il Silenzio / Jó éjt Ma, július 27-én világszerte egy időben szólaltatják meg neves trombitások a híres katonai takarodó, az Il Silenzio dallamait az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából. A kezdeményezés az olasz miniszterelnökségtől származik, mely a hajdani hadviselő felek mindegyikét felkérte, hogy így tisztelegjenek közösen az elesettek emléke előtt. Biztos részvételét jelezte többek […]
Vízbe roskadt a bözödújfalusi római katolikus templom tornya
2014. július 1.
A bözödújfalusi római katolikus templom szimbóluma volt a Ceausescu-féle aranykorszak falurombolásának, a vízzel elárasztott település tó fölé magasodó templomtornya maga volt az élő felkiáltójel. Megerősítését évek óta tervezték, a lakosság is támogatta a terveket, elkészült a statikai felmérés is – ám a több mint negyedszázada vízben álló épületmaradvány már nem bírta tovább, és június 29-én […]
„Káfés” szerzők új munkái a MEK-en
2014. július 1.
Tegnap, június utolsó napján került föl a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába munkatársunk, B. Tomos Hajnal Napló című új verseskötete (néhány darabját a honlapon is olvashattuk), amelyet az ugyancsak „káfés” Keszthelyi György ihletett grafikái illusztrálnak.
Nagy Háború – képregénypályázat
2014. június 28.
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (a továbbiakban: NHKKA) és a Magyar Képregény Szövetség (a továbbiakban: MKSZ) pályázatot hirdet képregények készítésére az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából.A Nagy Háború Blogot működtető alapítvány és a szövetség tagjaiból álló zsűri által kiválasztott nyertes művek pénzdíjazásban részesülnek. A legjobb pályaműveket a nagyhaboru.blog.hu elektronikusan közzéteszi, és későbbi tervei […]
H. Szabó Sándor: Rokkantkocsi az autópályán
2014. június 18.
Nem kis riadalmat keltett Heves megyében, Hatvan határában a 21-es útról, az M-3-as autópálya felhajtójánál az a „csodabogár”, aki elektromos rokkant kocsijával próbált felhajtani a pályára. Az egykor jobb időket megélt 77 éves idős embert – Szapári Jánost – a helyiek csak „Mis Szőr” ként ismerik és a helyi boksz csapat oszlopos tagjaként aratta győzelmeit […]
Ferencz Imre: Füst és parázs
2014. június 5.
A [csíkszeredai] Dózsa-konferencia elé Hogy lett volna, ha pápává választják Bakócz Tamást? De hát II. Gyula utolsó kívánsága az volt: Csak ne magyart! Hát választottak maguk közül a bíborosok fiatalt – Medicit – akiről tudták: beteg, nem sokáig él. És élt bennük reményként a közeli esély.
Letölthető hangoskönyvek – ingyenesen
2014. június 1.
Elindult a hangoskonyv.net weboldal, ahol több mint 100 hangoskönyvet tölthetsz le ingyen, és teljes egészében. A hangoskönyvek mp3 formátumban vannak. Minden hangoskönyvhöz tartozik bemutató és kép is. Minden hangoskönyv ingyenes, a tartalom folyamatosan bővül, a letöltéshez még regisztráció sem szükséges. Diákok figyelem: A kötelező olvasmányok nagy része letölthető mp3 formátumban, így hallgathatod is a szöveget! […]
Pihenj meg a KO VERSes-ben!
2014. május 30.
A Kortárs Online új irodalmi rovata sajtóközlemény A Kortárs Online kulturális portálról csak mostanáig hiányzott az élő, a folyóiratban még nem közölt szépirodalom: a szerkesztőség 2014 júniusától VERSes címmel szépirodalmi rovatot indít. Célunk, hogy számunkra és a szerzők számára is kihívást biztosító felületet hozzunk létre, amely minden értelemben nyitott és játékos fórum is egyben, és […]
Elhunyt Váradi B. László (1946–2014)
2014. május 28.
Váradi B. László (polgári nevén Beier László,) fiatal íróként az erdélyi magyar irodalom nagy reménysége, első novelláskötete általános feltűnést keltett. A szerző a „civil” életben a vidrákkal és más, kihaló vagy veszélyeztetett emlősök tanulmányozásával és mentésével foglakozott, kezdeményezéseivel, kísérleteivel, eredményeivel és német nyelvű szak-publikációival rangot és nevet szerzett magának a tudomány és a természetvédelem világában.
Székelyföld, 200
2014. május 28.
Az 1997-ben alapított csíkszeredai Székelyföld c. folyóirat a napokban hozta ki 200. – ünnepi – számát. Szép teljesítmény! Hát még, ha hozzávesszük: olyan város(ká)ban, ahol azelőtt sose volt irodalmi-művészeti kiadvány!
A HHRF honlapjáról
2014. május 24.
Magyarellenes feliratokat festettek a fehéregyházi Petőfi-domborműre Magyarellenes feliratokat festettek a fehéregyházi Ispánkúton lévő Petőfi domborműre – számolt be 2014. május 19-én az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája. A közlemény emlékeztet arra, hogy az emlékművet az elmúlt években több alkalommal is megrongálták.
Volt diplomata könyvbemutatója
2014. május 12.
Hodicska Tibor volt bukaresti magyar diplomata és kisinyovi nagykövet Négyszemközt Ceuşescuval című kötetét mutatja be Horváth Andor és Tibori Szabó Zoltán a szerző jelenlétében május 13-án, kedden, 18 órakor, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Kolozsvár, Napoca/Jókai u. 16. szám, I. emelet). Mindenkit szeretettel várunk!
Homoródszentmártontól Párizsig
2014. május 11.
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghívja a HOMORÓDSZENTMÁRTONTÓL PÁRIZSIG ROMÁN VIKTOR (1937–1995) SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁRA, amelynek megnyitójára 2014. május 14-én, szerdán délután 6 órától kerül sor.
Brüsszeli plakátok
2014. május 8.
Lezáratlan holokauszt / Az Irodalmi Jelen pályázata
2014. május 7.
„Nem éltem át a holokausztot, nem vagyok zsidó. Gyakran vannak rémálmaim arról, amint egy koncentrációs táborban sovány emberek közt lépkedek. Talán magam is áldozat vagyok ilyenkor, esetleg felszabadító orosz katona, esetleg náci. Sosem tudom pontosan. Bármilyen messze van tőlem, a holokauszt engem is érint. A mindennapjaim része, ott kísért az álmaimban, a tudatalattimban. Mióta tudok […]
Száz év – nagy háború: Kekszből világháborús síremlék
2014. május 5.
Drezda – Tizenhétezer darab kekszből épít síremléket az áldozatok tiszteletére az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából az új-zélandi Kingsley Baird Drezdában. A síremlék ehető „építőköveit” olyan tésztából formálták, amilyenből az első világháború ausztrál és új-zélandi katonái számára sütötték a szárazkekszet.
Pusztai Péter rajza