Sepsiszentgyörgyön május 16-án és 17-én 17 órakor a Plugor Sándor Művészeti Líceum B. Angi Gabriella drámatermében, míg Oroszhegyen május 20-án 20 órakor a Sportcsarnokban lesz látható a fiatalok személyes történeteiből létrehozott, többszörösen díjazott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás, amelyet minden alkalommal az Osonóra jellemző moderált interaktív beszélgetés követ.

Hideg és nyirkos levegő vette körül őket, amikor magukhoz tértek. Ahogy látni kezdtek, gyorsan felfedezték, hogy egy kéregkunyhóban vannak. Előbb Picur mozdult meg, aki gyorsan megtapogatta belső zsebét, s mert talán megtalálta, amit keresett, nem mozdult többé. A magasban, a kunyhó tetején levő repedésből gyönge fény szitált. A lassacskán halványodó fény jelezte, közeleg az este. […]

(Feladat? Kit érdekel, miért fog tollat valaki? A lényeg, mit ír. A többi úgyis kiderül.) Csak színház, és más semmi címmel futott egy sorozat, megnézhető a youtube-on is. (De a Duna TV archívumában biztosan). Magyar produkció, magyar színházi berkekből, kabaréízű-szintű jelenetekkel, mégis életszerűen, ahogy az egy sikeres sorozathoz dukál. A színházi világ mindig érdekes, csiklandozó […]

Átitatódott félelemízű nyállal a boríték ragasztója. Végérvényesen nyugtázta kilátástalan helyzetét. Öklével, hogy megtapadjon, pecsétet nyomott a levelére, és ez által befejezettnek tekintette semmiértelmű törekvéseit. Elvakult önfejűséggel tartott ki álláspontja mellett, miszerint ebben az országban nem segítik a tehetséges művészeket, inkább visszaszorítják, hogy ne teljesedhessenek ki…

A magas, vékony Zoli szerette gyámbászni a göndör, szőke Jenőt. — Tíz percet kell ülni a vécén? Tíz percet kell ülni a vécén? — nyomorgatta Jenőt a szünetben. * Kolozson nyaraltunk. Megtetszett ott nekem egy arasznyi felfújható krokodilus. Apám bement a boltba, hogy megvegye, de még sokáig nem jött ki. — Mit gondolsz, Kemá — […]

Eredetileg Milos Forman korai remekműve – Tűz van, babám!– kapcsán a nagy rendezőről terveztem megemlékezni. Megnéztem újra a filmet, és megint nagyon élveztem, de azt vettem észre magamon, hogy társadalomkritikájának élét valami retro nosztalgia tompítja, vagy talán a cseh filmeknek a hétköznapiban rejlő poézise, ki tudja. Furcsa, de nem volt benne számomra aktuális felháborodni való, […]

Napoleoni Olvasom Loretta Napoleoni könyvét Észak-Koreáról (North Korea. The country we love to hate. Én svéd fordításban veszem kézbe: Nordkorea. Landet vi älskar att hata; magyarra talán így fordítható: Az ország, amit gyűlölni imádunk.) Érdekes könyv, felmondja, amit száz könyvből összeolvasott, vannak számomra ismeretlen, főleg történelmi részletek.

Üres frázisok ideje (1940-41) (Embrionális napló: 1940. november 6-1941. július 29.) 1941 júliusának végén születtem. Ha minden jól megy, és az előzetes számításoknak is hinni lehet, akkor nagyjából 1940 novemberének elején foganhattam meg apám és anyám jóvoltából, miután ez utóbbi, ugyanazon év májusától nénémnek többé-kevésbé boldog (?) anyukája lett. (Hogy ne unatkozzon.)

vidám egy lépésre lát örül már túl van kettőn

– Merre tartanak most a koboldok? És hányan vannak? – Picur hangja megremegett, de igyekezett palástolni izgalmát, nehogy Kurjancs észrevegye. Kurjancs tekintete ekkor a Tücsök mögötti bozótosra tévedt. Picur követte tekintetét. A bozontos növényzet között mozgást vélt látni. Ez pedig nem volt jó jel.

Csak arról ne tudjak álmomban, hogy mikor ébredek, csak azt ne sejtsem

(A kereszt árnyékában) Kedei Zoltán festménye alá Hangszerfa is lehetett volna, kereszt lett, szöggel összefogva.

Éppen nem vacogott, de fázósan húzta össze e kabátját. Nyaknál főleg – hiába volt még a tarkója is szőrös – érezte a hideget. Viszont ha felnézett, nem az az egyhangú téli szürke és alacsony kupola kurtította meg a látóhatárát, egészen meglepődött, vastag pamaccsal festett valaki oda dinamikus formákat. És ami meglepte, hogy nem szürke, hanem […]

Crema – ahol az álom elkezdődött Amikor az útvonaltervezésnél tartottam, úgy gondoltam, ha már életemben első ízben érkezem Olaszországba, és épp Milánóba, adhatok neki is egy órácskát az időmből. Mikor a Malpensán leszálltam, és kézhez kaptam a poggyászom, eszemben sem volt többé a belvárosban kódorogni, hanem egy korábbi vonattal elindultam egyenesen Crema felé. Indulás előtt […]

Nyár Ez nem eső! Pirulnak az egek. Apó legyint: „Pisilnek a legyek!”

Két kislány játszott a parkban. Egyikük tizenkét éves, a másik már tizennégy. Jó tanulók voltak mindketten. Zsuzsa, a tizenkét éves nagyon szerette az irodalmat. Felícia pedig a történelmet. Ő már sokkal érettebb volt. – Miért szereted te annyira a történelmet? – kérdezte Zsuzsa. – Mert apám erre tanított.

                                   Hanna Bolandernek éjszakáid kezdenek már elfehéredni a sirályzörej és hajóvijjogás összhangzatában

Erdőhon fogságában Gyönge fuvallat söpört végig az erdőn. Itt-ott meglebbentek, összeértek a növények levelei, virágok hajlongtak, mintha a két kis jövevényt köszöntötték volna… Bár a magas égből nem sok látszott, néhány felhőfoltocska járta örökös táncát a nap körül.

Vannak az életben nehéz helyzetek, amelyekből a legegyszerűbben lehet csak kikerülni. Bohumil Hrabal születése előtt fél évvel történt a következő eset, amit Jaroslav Kladiva jegyezett le: „Egyik vasárnap Maria hazament és bejelentette a szüleinek, hogy gyereket vár, az udvarlója viszont nem akarja feleségül venni.

Természet éled szép napjaid éled érzed a véget?