káfé főnix

"kultúrpolip"

Elekes Ferenc: Kényes dallam (17)

18. Haramiák

Emeletes, komor alkotmány a központi tábor épülete. Olyan, mint amilyeneket régi metszeteken lehet látni porosz laktanyákról. Előtte hektárnyi kert, vastagtörzsű, odvas fákkal, csoportosan tanyázó, sötét tollazatú madarakkal. Itt-ott szögesdrótok is megcsillannak a napsütésben, de értelmüket nehéz kivenni. Békés kert ez, a bejárat mellett fegyveres őr, tovább hírdető oszlopok, táblák, tele ragasztva papírokkal.

Aki valamilyen ügyben eligazodni akart, jobban tette, ha a hirdetéseket, a friss felszólításokat, közleményeket futotta át, s nem az őrt faggata. Még az információs irodában sem volt értelme a kérdezősködésnek. Ha nem volt kedve egy hivatalnoknak, a kiváncsiskodónak azt felelte, az udvaron ki van függesztve, olvassa el.
Akik régebben jöttek, s már kint laktak valamelyik átalakított kastélyban, szállodában, bejártak ide, hogy megtudják a fejleményeket, főleg a sorsuk alakulását.
Bejártunk mi is, hetente legalább kétszer.

Déltájt érkezett a Miroszláv-csoport, ki-ki a maga reményével, hogy megtud valamit a befogadásokról.
Már a kapuban kiabálást hallottunk. Belépve csődület fogadott. Miroszláv egyenesen feléjük tartott, hallván, hogy szerbül vitatkoznak.

-Ne közeledjen senki ! Csak az jöjjön ide, aki jól tud szerbül, – parancsolta egy őr.
– Hát nem ismer meg ? – kérdezte Miroszláv.
– Ki maga ? – kérdezte az őr.
– Még érdeklődtem is a múltkor a családja felől, van-e egészség otthon, éppen a térképet nézegettük.
– Beszél maga szerbül ?
– Persze, Miroszláv vagyok.

– Haramiák. Azok jöttek az éjjel Koszovóból, haramiák. Még ablakot is betörtek a cigarettáért. És isznak. Nem lehet velük szót érteni. Mit mondott, hogy hívják, Miroszláv ?
– Miroszláv, persze, hogy Miroszláv, engem mindenki ismer…
-Menjen közéjük, ha van bátorsága, és csináljon rendet, Miroszláv. Haramiák ! Maguk pedig húzódjanak félre, nehogy valami bajuk essék – figyelmezetett bennünket az őr.

Messziről figyeltük a lázongó csoportot. Csakhamar középre került Miroszláv és mint valami átszellemült, nyugodt karmester, karjával gesztikulált. Szavaiból semmit nem értettünk.

– Ezek még itt nekünk agyonverik a mi Miroszlávunkat, – mondta Adolf.
– Agyon, amilyen a kinézetelük, – mondta Zoli.
– Azt nehezen, s még itt vagyunk mi is, – mondta Lóri, a favágó.

Még el sem szívtuk a cigarettánkat, a lázongó csoport lecsöndesült. Láttuk, amint Miroszláv kifordítja a kabátját és mutatja, hogy az milyen gondosan van kibélelve. És láttuk, amint Miroszláv után a társaság lassan elindul a ruhás raktár felé.

Két borzas idegen nem követte Miroszlávot, jött egyenesen felénk.

– Most mondja ez a spicli, hogy ti magyarok vagytok, – szólal meg magyarul az egyik.
– Adtok egy cigarettát ?
– Hát persze, – mondja Lóri. Adott neki cigarettát és tüzet is.
– Miért nevezed spiclinek a mi barátunkat, amikor nem spicli, – kérdi a kissé részeg idegentől Adolf.
– Hát mi legyen az ilyen, akire az őr is reábízza sorsunkat ? – mondja az idegen. És folytatja, a füstöt jó mélyen tüdőre szíva:

– Tudjátok, miket mondott nekünk az a spicli ? Mert látszik rajta, hogy spicli. Azt mondta, itt minden hozzá tartozik. Hogy ő a raktár felelőse. Jó gúnyák vannak az ő raktárában, mindenkit felöltöztet. Hogy baráti viszonyban van az őrrel, s annak családjával. És olyanokat mondott, hogy ő fontos tényező volt Koszovóban és ismeri az ottaniak természetét. Hogy az ő vallása olyan, mint a koszovóiak vallása. Hogy ők három dolgot imádnak, a cigarettát, a pálinkát és Istent. De az Isten ott kuporog megszeppenve a lelkük fenekén, s jól tennék, ha beszélgetnének véle, ne unatkozzék. Mert ő templomjáró ember és orgonán játszik a templomokban és zsoltárokat énekel és könyveket olvas. Most kérdem én, nem spicli az ilyen ? Hogy lehet valakinek három olyan vallása, amelyben az egyik csak Isten, a többi cigaretta és pálinka ? Ugye, hogy nem lehet ? Csak ha spicli. És még azt is mondta, kastélyban lakik és három autója van. És hogy őt mindenki ismeri.

– Igazat mondott ez az ember, a mi barátunk, Miroszláv, – lépett kettőt előre Lóri. – Annyira igazat mondott, hogy csakugyan kastélyban lakik. Még Sziciliában is kastélyban lakott. Három nagy kapun lehetett bejutni arra a birtokra, ahol a kastélya állt. Ott is mindenki ismerte. Sziciliában ! És ő templomjáró ember. És orgonán muzsikál a templomban és zsoltárokat énekel és könyveket olvas és nagy tisztelője a harangozó, s maga a pap is. És ha akarod tudni, Miroszláv bejáratos a zsidók központjába, az ausztrál nagykövetségre, továbbá osztrák családokhoz, akiknek nagy földjeik vannak a hegyoldalakban, s Miroszlávnak köszönhetik, hogy van kerítésük, nem járnak be a vadállatok a birtokukra. És jól vigyázz, mert Miroszláv, a mi barátunk nem csak Koszovóban volt tényező, hanem Prágában is az volt. Egyszer majdnem kitüntették. Mégpedig Lenin renddel akarták kitüntetni, de hűtlen volt hozzá a szeretője, Olga, s ő mérgében nem fogadta el a kitüntetést. Mindenki ismeri őt Prágában, s Bécsben is. Majd, ha szerencséd lesz, te is megismered és akkor másképpen beszélsz róla.

– Hagyd már abba, haver, tudjuk mi jól, hogy tele van spiclivel az egész tábor, köszi a cigarettát, – mondta az idegen és sietett a ruhás raktár felé.

Otthon, villanyoltás után azt kérdeztem Miroszlávtól:
– Miféle népek voltak azok a hangoskodók, akiket az őr nem tudott békességre bírni, de a te szavaidtól mégis megszelídültek, Miroszláv ?
– Rendes, jóféle népek, – felelte Miroszláv.

Korábbiak:

Kényelmes dallam (16)