Elekes Ferenc kisregénye: Az eltérített felvonó (31)
Ki betege vagyok én?
A kínos beszélgetés után szomorúan sétáltam ki a háromágyas kórteremből. Mintha valami szégyenletes dolgot követtem volna el. Pedig hallgattam, nem szóltam bele semmibe. Ott ért az éjfél is, a folyosón. Sétáltam egyik saroktól a másik sarokig. És vissza. Minden fordulónál föltettem magamnak a kérdést, csakugyan, mennyit ér egy ló? Annyit-e, amennyire a gazdája szereti a lovát, vagy annál kevesebbet? Vagy többet?
Egy szolgálatos nővér sejthet valamit a hitvány állapotomról. Úgy elmenőben megjegyzi, az úr nem tud aludni? Mondom, nem, nem tud az úr aludni… De meg tudná mondani nekem, mennyit érhet egy ló? Azt feleli, hagyjam most a lovakat, hoz nekem egy altatót.
Egy számozott szobából kilép a görbehátú, idős orvos, aki azt üzente volt egy bizonyos Mónikának, hogy csókolja meg az ő fenekét. Azóta ki nem állhatom ezt az embert. Lehet, azért, mert sokkal csúnyább szavakkal üzente. Most pedig megállít a folyosón és azt kérdi tőlem, ki betege vagyok én?
Mondom, én a saját, önpusztító szokásaimnak vagyok a betege. Még cigarettázom is.
– Ebben az órában magának ágyban kell lennie! És én nem azt kérdeztem, milyen szokásai vannak. Azt kérdeztem, ki az ön orvosa…
Nem akartam megmondani, ki az én orvosom. Föltettem neki is azt a kérdést, amit a nővérnek tettem föl:
– Véletlenül nem tetszik tudni, mennyit ér manapság egy ló?
– Egy ló? – kérdezte csodálkozva.
– Egy ló – mondtam.
– Magának nem a sebészeten, hanem a pszichiátrián lenne a helye – jegyezte meg és legyintve ment tovább. De úgy, hogy megismételte a kérdésemet: – Mennyit ér manapság egy ló… És tőlem kérdi…
Lefeküdtem. De úgy, hogy én is megismételtem ennek a görbehátú, Mónikás embernek a kérdését. Ki betege vagyok én? Csakugyan, most én kizárólagosan a Bara professzor betege vagyok? Nem az édesanyám betege is? Nem a feleségemé? Vagy a gyermekem betege? Nem azoké, akik engem szeretnek? Mert ugye, a ló is annyit ér, amennyire a gazdája szereti a lovát, nem annyit, amennyit valaki adna érte. Ezt a lovas embertől tudom, aki összefirkálta a hasát azokon a helyeken, ahol a vöröshajú doktor végighúzta a körmeit. Hogy hányszor kell őt megműteni. Ő csak tud valamit a lovakról, azért lovas ember. Hogy a fehérnépek természetéről kevés az ismerete, azt megmondta a hozzám közelebbi szomszéd. A gyergyói. Szerinte a fehérnépeken nem lehet eligazodni. De a nagy, piros ember is pontosan megjelölte, hol kell keresni a fehérnépek titkát. Például abban a levélben, amit képes volt elküldeni ide, a beteg férjének. Hogy ő el akar válni. Nem számítanak a lovak. Sem pedig az együtt eltöltött hosszú évek nem számítanak. Nem lehet tudni, mi számít, ha egyszer egy asszony el akar válni.
Hogy ki betege vagyok én? Ilyen kérdést föl sem szabadna tenni – morfondíroztam, a mennyezetet nézve. Ha azt a bizonyos mondatot kereső költőt kérdezték volna meg, kié lesz az a mondat, ha megtalálja, mit felelt volna? Hogy kizárólag az övé lesz az a mondat? Senki másé? Mit kezdett volna egyedül azzal a mondattal? Azt is megkérdezhetnék bárkitől, kié a virágok illata? Kié a felhő? Kinek a tulajdonában vannak az ég madarai? Kié a klorofill a zsenge fűben? Kié a hajnal és az alkonyat? Kié az eső, kié a hó? Kiért kél föl a Nap és kiért tér nyugovóra? Vagy ezen a földön minden valakié? Mi az, hogy ki betege vagyok én? Még a betegségem sem az enyém. Amilyen betegségem van, másnak is lehet olyan betegsége. Mindenki betegsége lehet mindenkié. Ki betege vagyok én? Mennyit ér manapság egy ló? Ilyen kérdéseket föl sem szabadna tenni.
Fölkelek és végignézek a folyosón, hozzák-e már azt az altatót…
Vége következik: A rosszul letett pohár
Előzmények: Első fejezet, Második fejezet, Harmadik fejezet, Negyedik fejezet, Ötödik fejezet, Hatodik fejezet, Hetedik fejezet, Nyolcadik fejezet, Kilencedik fejezet, Tizedik fejezet, Tizenegyedik fejezet,Tizenkettedik fejezet, Tizenharmadik fejezet, Tizennegyedik fejezet, Tizenötödik fejezet,Tizenhatodik fejezet, Tizenhetedik fejezet, Tizennyolcadik fejezet, Tizenkilencedik fejezet, Huszadik fejezet, Huszonegyedik fejezet, Huszonkettedik fejezet, Huszonharmadik fejezet,Huszonnegyedik fejezet, Huszonötödik fejezet, Huszonhatodik fejezet, Huszonhetedik fejezet, Huszonnyolcadik fejezet, Huszonkilencedik fejezet, Harmincadik fejezet,
Pusztai Péter rajza