Olvasónapló 1848 csillagairól / befejező rész

Minden korábbi irodalmi megközelítéstől eltér a Féja Géza 1974-ben megjelent Görgey-regénye, a Visegrádi esték. A terjedelmes mű mintegy tükörképe – ellentételezése – a szerző korábban született Kossuth Lajos című monumentális pályarajznak, amely a szabadságharc nagy államférfiának állít emléket. A Visegrádi esték már behozza viszont Görgey hadvezér szemszögét is.
A könyv alapötleteként, a Visegrádon élő kilencvenen túli tábornokot tíz estén át meglátogatja az akkor már halott Kossuth szelleme, s zavartalan kettesben végigvitázzák azt a két esztendőnyi életeseményt, amelyek során elválaszthatatlanul harcos- és sorstársak voltak. Féja igyekszik mind a Kossuth-, mind a Görgey-féle nézőpontból bemutatni az események-cselekedetek oksági hálóját, motivációit. Ahogyan a mű egyik elemzője megállapítja: a könyvben „Kossuth többnyire vádol, lelkesen és igaza tudatában, távlatosan és jövőbe tekintően. Görgey értelmez, pontosít, józanul és visszafogottan. Van mit visszafognia, Kossuth szavaiból árad felé a szemrehányás, a bizalmatlanság, az eljátszott barátság keserűsége. Görgey a fegyelmet és a kötelességtudást abroncsolta a benne is zabolátlanul működő indulatokra. Napról napra harcolják, szenvedik és bizonyítják végig a másfél évet. A kimondott szavakat és az elharapott gondolatokat, a meglépett lépéseket és az egy helyben topogásokat. Persze egymást vonják kérdőre, hiszen példátlan, ami történt: a nemzet élethalál harcának másfél éve során az ország kormányzója és a hadsereg főparancsnoka összesen ötször találkozott személyesen, az utolsó találkozás a bukás előestéjén esett. Nem ugyanazt a nyelvet beszélik (…) Alig van a kormányzónak olyan elképzelése, amellyel egyetértene a fővezér. Hiba, tévedés, félremagyarázás, bizalmatlanság, de még inkább pletyka, szándékos elhallgatás, a lejáratás szándéka.” (Lukáts János: Két ősz magyar összehajol. Zempléni Múzsa 2005. 1. sz. Tavasz)
Az írói árnyalás, az egyenlő távolságtartás segít Féjának az élesen különbözőre torzított korábbi jellemképeket életesen egymáshoz hangolni, rámutatva mind Kossuth, mind Görgey mulasztására, akik a kétféle világlátásba belekényszerülve nem tudtak egy akarattal túllépni saját magukon – a közös ügy érdekében.
A kései dédunoka – mára maga is jócskán idős író – annyiban tartja most is közügyien időszerűnek, figyelmeztetőnek felmenője tragédiáját, mert úgy látja, az áruló jelző osztogatása továbbra is szerencsétlenül mindennapi gyakorlat; vagy legalábbis könnyen kéznél van. A mutogatással, a vétkek másokra hárításával ideig-óráig lehet ugyan hangulatot és pozíciót nyerni, de nem illik sem a békeidőkhöz, sem a demokráciához. Figyelmeztető sorait Görgey Gábor még 1994-ben vetette papírra, de az azóta eltelt két évtized nem sokat javított a helyzeten. Talán ezért is tartotta fontosnak, hogy bár maga is jócskán benne van a korban, ne odázza el megírni a dédnagyapjáról szóló drámát, amelynek ősbemutatóját 2015. március 26-án tartották az egri Csokonai színház stúdiószínpadán.

*

Továbbra is nyitott a kérdés: viszi-e előre a szellem, az irodalom, a könyv a világot tisztánlátás dolgában, hogy a magyarság meg is fogadja Görgey Gábor intelmét: „Legyünk végre árulótermelő helyett árutermelő nemzet.”
Nagyon ránk férne.

Csíkszereda, 2016. március 1.

Cseke Gábor

Előzmények: 1. rész / 2. rész; 3. rész; 4. rész