Plasztelin perforál: Kilencévesen – 5.
Cselényi Béla igen plasztikusan írta le plasztelin-élményét kilencéves korából a Káféban, Elekes Ferenc szinte a szociográfus szemével válaszolt rá: hogyan gazdálkodott ő Siménfalván ugyancsak kilencéves korában. A Káfé (kafe.hhrf.org) perforál rovata is erről kérdez: mit csináltál, s abból, amit csináltál, mire emlékszel kilencéves korodból?
A beérkezett szövegeket folyamatosan közöljük a Káfé oldalán.
(Salma Gulyás figurái)
Kibédi Varga Sándor: Legalább megpróbáltam
Voltam én kilencéves? Kizárni nem lehet… Tízéves biztosan, és ezt onnan tudom, hogy születésnapom után tört ki a pesti magyar forradalom. Akkoriban készült el az új, kövesdombi házunk, és az ablakait bedeszkáztatta az apukám. Tartott attól, amiben kicsit reménykedett is.
Azelőtt egy évvel mi történhetett velem? Volt az iskola. Jaj! Kis Margit tanító néninek nem voltam a kedvence, de, belátom, nem is lehettem. Jobb elfelejteni. Arra viszont élesen emlékszem, hogy egy német búgócsigát kaptam. A formája, a színe, a pörgése, a hangja szuper volt. Szebbet, jobbat, értékesebbet sosem ajándékoztak nekem. (Drágábbat igen. Később, jóval később, autót, új kombi Daciát vett nekem a szabómester apukám.) Volt plasztelinem is, de vagy nem érdekelt a gyurma-gyúrás, vagy nem tudtam „alkotni” belőle. Ezért hanyagoltam. Ennyi…
Vagy mégsem? A Kövesdombon laktunk, abban a tízutcás kis melós-negyedben, ahol csupa földszintes családi ház sorakozott. A Dobrogeanu Gherea nevű utcánk mögött kezdődött Marosvásárhely zöldséges kertje, és a Róka pataknál végződött. A patakocskáig húszpercnyi séta után értünk. Mi, gyerekek, nem dézsmáltuk a kerteket, de ha megérett a paradicsom, biztosan megkóstoltuk… (Azóta sem ettem olyan finomat. Ennek egyik oka az, hogy néhány év múlva nem palántákat, hanem ronda blokkokat kezdtek „ültetni” a paradicsomföldekre.) Történt egyszer, hogy nem négyen-ötön baktattunk a Róka patakig, hanem csak ketten: B. István és én. A társam tizenhárom éves lehetett, a nagymamájánál lakott, aki mindig fiúkának szólította. Mi meg Fui-nak. Róla semmi dicsérendő nem jut eszembe. Durva, modortalan, erőszakos fráter volt, egy helyi King-Kong. Már induláskor figurázott, csúfolkodni kezdett, és a mókát a Róka patakig folytatta. Ott lementünk a legalább három méter mély mederbe, megbámultuk a szivárgó erecskét, a szétdobált szemetet, tébláboltunk, kavicsokat hajigáltunk, majd visszaindultunk. Ekkor Fui gyalázkodásra váltott. Talán azért, hogy bizonyítsa fölényét. Igen, én nyápic, beteges, félős srác voltam. Biztos lehetett benne, meg sem merek mukkanni. Lemaradhattam vagy talán elfuthattam volna, de azt gondoltam, csak kibírom. Nem sikerült. Egy óra alatt annyi düh gyűlt össze bennem, hogy elhatároztam, a szeme közé vágok egyet, ott az utcánk végén. Olyant kap a pofájára, hogy örök életére megemlegesse. Világos volt, egynél többet nem tudok ütni, utána ő következik, és kegyetlenül összever. Így is történt. Ha az arra járók nem szednek ki a kezei közül, talán komolyan megsérülök. Sántikálva, véresen, felszakadt szájjal szédelegtem haza. Mégis, szinte boldog voltam. Aztán a „sirülve” jövő évek, évtizedek során több hasonló „verésbe” futottam bele, de, végül is, egyiket sem bántam meg. Mert legalább megpróbáltam…
Demény Péter: Részegek
jöttek-mentek, énekelték az Ott, ahol zúg az a négy folyót, magyarok voltunk, nem kevesebb. Bikalon öcsém játszani akart, nélkülem játszott, én olvastam, amíg csak lehetett. Anyám sírt az egyik szobában, én beleestem a vályuba. Gondoltam, úgy elmegyek innen, de féltem elmenni bárhova.
Bajna György: Kilencévesen
Csak apai nagyanyám vett komolyan.
Ötvenhat őszén hírzárlat volt a családban.
Amikor megjelent vastag, barnaposztó szoknyájában,
csak ennyit mondott: – Gerenda van a házban!
Már mehettem is – kötelező módon – játszani.
Ha miattam meg kellett szakítania a politizálást,
hogy kiparancsoljon a szobából,
picok kölyök voltam „naanyámnak”.
De addig már megtanultam:
Magyarországon forradalom van,
s azt is, hogy a ruszkik miatt
nem csak nagyapámat nem ismerhettem…
A legszebb ellenben az volt,
amikor a szomszéd kislány megmutatta,
ha ajándékot vittünk neki.
Mi, nagyobbak, össze is érinthettük vele.
Ó, feledhetetlen, édes izgalom.
Plasztelin perforál: Kilencévesen – 1.
Plasztelin perforál: Kilencévesen – 2.
Pusztai Péter rajza