Ágoston Hugó: A kutya vörös
Miért, hogy az ember csak a különösre, a kirívóra figyel fel (olykor, igazán)? Miért, hogy a tipikus közömbösen hagyja? Mindez nem a szocialista realizmus maradványsugárzása, hanem egy minapi találkozásomról jutott eszembe.
Máskor év elején a többi statisztika között – hogy aszongya a múlt esztendőben ennyi meg ennyi volt az egy főre jutó nemzeti jövedelem, ezzel szemben a mezőgazdasági termelés (főleg gabonából, cukorrépából és olajos magvakból) ennyi meg ennyi, az országba ennyi meg ennyi külföldi turista látogatott, a kulturális hetilapoknak ennyi meg ennyi száma jelent meg (40-45) – szerepelt a kutyákra vonatkozó is: a fővárosban ennyi és ennyi embert haraptak meg, ebből beoltottak ennyit és ennyit, megveszett ennyi és ennyi. Ez ideig még nem láttam a tavalyi kutyastatisztikát, s a többi gazdasági és egyéb mutatóról kiderült, hogy nem ennyi meg ennyi volt, hanem annyi meg annyi.
Ilyen körülmények között nehéz megmondani, hogy milyen is a tipikus bukaresti kóbor kutya. Könnyebb, hogy milyen nem. Tehát a legritkábban afgán agár, cocker spániel vagy dobermann. Inkább genetikailag változatos, kevert fajta, szélsőséges hőmérsékletnek igen ellenálló, és túlélési stratégiájához legalább annyira hozzátartozik az alázat, mint az agresszivitás. (Az idomítatlan kutya – is – akkor támad, ha fél vagy ha falkában jár; ha egyedül van és éhes, inkább koldul.)
A magam részéről a kutyakérdést letudtam azzal, hogy – emlékeznek? ha nem, eb ura fakó! – egyszer írtam a szomszéd háromlábú ebről, kidomborítva, hogy amputációban szerzett testi fogyatékosságának ellensúlyozásaképpen milyen értékes szellemi és jellemi tulajdonságokra tett szert.
Most azonban ismét nem mehetek el szó nélkül egy kutya mellett. Ugyanis ez a kutya piros. Valami smekkerek festették sötétvörösre eredetileg tán sárgásszürke bundáját. Nem tudom, mióta viselte fajidegen színét a szerencsétlen, amikor találkoztunk. Egyedül volt, meredt maga elé bánatosan. Megsimogattam, fel se nézett. Magányosnak tűnt. Hisz ki közeledik manapság egy vörös kutyához? (Talán, ha besötétedik.)
Millen idők! (1997. február 14. / A Hét)
Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001
Az eddigi fejezetek:
Pusztai Péter rajza