Lőrinczi László: „Csak a szerelem sújtson…” (5)
Tizenhét
Igen, annyiszor látta a strandon és a plázson is (többször nyaraltak együtt Konstanca északi peremén, bérelt tömblakásokban), de Eszter teste mindig közömbösen hagyta. Most pedig kimelegedett ábrándozás közben. Amikor hazament ebédelni, ott találta Nagyjucit, beszaladt Felsőkecsetről. – Karácsony óta nem láttalak – mondta, amikor megölelte. – Most minek köszönhetjük a látogatást? – Laci küldött be egy kis kávéért (a férjéről beszélt), ha már hoztál… – És Juckó? – Lacival maradt, de boldogan, mert tudja, hogy neki is leesik valami… Különben nem is kívánkozott, nagyszerű ródlipályája van. – De honnan tudtad a kávét? – Anyu megüzente telefonon, hogy „apád szerzett egy kendermagos kakast”…
– Micsoda hülyeség! – mérgelődött Róbert. – Jobbat nem tudtatok kitalálni? – Ez egészen közkeletű – nevetett Nagyjuci, és kiment a konyhába. – Szebb, mint az anyja fiatal korában – állapította meg Róbert. Egy kicsit sajnálta Olgát. – Amint lehet, kiviszem anyádat hozzátok – kiáltotta a lánya után.
Tizennyolc
Egy aktát olvasott, és fújta a füstöt. Ez vajon azt jelenti-e, hogy kiszeretett Olgából? Nem, ez így nem igaz, a múltkor is megkívánta. (De érezte, hogy nem egészen őszinte önmagához – Esztertől gerjedt be. „Milyen utálatos kifejezés!”). Lehajtotta fejét. Még attól is begerjedt, hogy vacsora közben Nagyjuci megkérdezte az anyjától: „És milyen az Eszter néni szőkesége?”. – Nem tudom már… – nevetett Olga, – úgy megszoktam, hogy észre sem veszem! – Róbert mélyen lélegzett.
Tizenkilenc
Pénteken általában keveset dolgoztak, csak lézengtek fel s alá a szobákban, „műszak” végéig, ami sehogysem akart eljönni. Róbert kimerültnek érezte magát. „Eszter társaságában egy félóra alatt megfiatalodnék”, gondolta elkeseredetten. Megállott járkálás közben. „A váratlan megszőkülésével hívta fel magára a figyelmet húszévi barátság után?”… „Nem, már akkor megmozdult bennem valami, amikor Ernővel náluk jártam!”. Kiment a régi büfébe, ahol most már csak pótkávét és kamillateát főztek, s néha akadt egy-egy tál túróslepény. Darabos elvtárs, a helyettes párttitkár zsebből Kentet szívott. De éppen ő terjesztette a román mondást, hogy „zice una si fumeaza alta” (egyet mond, mást füstöl), és hangosan nevetett hozzá. (Senki sem firtatta, hogy honnan szerzi a Kentet). Róbert megnézte a dumáló csoportokat: a nők nem hagyják magukat, mind jól vannak öltözve! Latolgatta – nem először -, hogy melyikkel feküdne le. Talán Emiliával, az élmunkás-gépírónővel… Tudja, hogy jó az alakja, feszül is rajta minden! Azt mondják, elvált a harmadik férjétől is (az elsőtől van egy szép kislánya, látta egyszer). A többi nő szerint „a mellével szeret taszigálni”, amiben van valami… Végül rosszkedvűen visszatért az íróasztalához. Vajon Esztert ki kívánja abban a rohadt irodaházban?
Húsz
Józsefnek valami úton-módon (szerinte az állása révén) sikerült elintéznie, hogy bejárása legyen a megyei pártkantinba, ahol naponta meleg ételt mértek ki nagyon olcsón, de vásárolni is lehetett – korlátozott mennyiségben – némi felvágottat, sajtot, gyümölcsöt (inkább csak almát), néha még mézet is, ami kincsnek számított. Olga sűrűn fordult Józsefhez almáért, szüksége volt rá, naponta kettőt-hármat megevett. Róbert gondolt egyet: felajánlja Olgának, hogy majd naponta felugrik az almáért Eszterhez. A két fiú nincs otthon… Kezdte úgy érezni, hogy dűlőre kell vinnie a dolgot ezzel a hosszú lábúval, aki kikezdett vele (igen, ez az igazság!), különben el fogja hanyagolni a munkáját. („Még nem volt ilyen erős szexuális fixációm”, gondolta tévetegen, de jólesően is).
(Folytatjuk)
Előzmények: 1. rész 2. rész 3. rész, 4. rész
Pusztai Péter rajza