Bálint Tibor: Arcképek a köröm hátán (5)

KRÚDY GYULA

A ritmus és a múlt, a ritmus és az emlékek!… Mily boldog is az, akit nem köt az idő, aki úgy kószál a tovatűnt napokban, mint egy örökzöld, ismerős kertben.
Szindbád például hatezerötszáz esztendős volt, amikor úgy érezte, hogy illő volna megemlékeznie utóbbi fél ezer születésnapjáról. Igy vetődött mindenféle színes álmosító ködökből az esti Pestre, ahol nagy adag bujaság lappangott a gázlámpák szivárványos fényében, élnivágyás, meleg kacaj visszhangzott, mint nyári eső pergése, és remegő lábszárú öregurak suhantak vézna kis munkáslányok után, hamis fogsoruk között szörcsölve nagy barna nyelvüket. Félig lecsúszott a hattyúprém a színházba siető asszonyok rizsporozott nyakáról, gyöngédszívű nők marólúgot kevertek, gyufát oldottak boldogtalan udvari lakásokban, és gyilkosok írták a nevüket hölgyek legyezőire az eltöltött szép órák után. Szindbád befordult a Frank Jeremiás és neje utcába, ahol már várták őt az ablakban ülő lányok, és meztelen talpacskájukkal ismerősként csiklandozták meg a vendég fülét, tarkóját. Szindbád egyenként megsimogatta a térdüket, sőt még oda is szorította az orrát e húsos-kalácsok meleg és illatos fonatához; aztán hatalmasat kiáltván a fejéhez kapott, és megiramodott fölfele a dombon, hiszen messziről is érezte, hogy valahol a Tabán környékén egy szép balzsamozott birkacomb odaragadt a bográcshoz, és most aranyló párában verítékezik, szinte felsikolt, és elalél, mint szűzleány az első csóktól, s ha ő oda nem siet, hogy föllocsolja a gyömbér, szerecsendió, bazsalikom és kakukkfű életvizével, ahogy tavaszi zápor vonul át a tikkadt erdő fölött, mindenféle fűszeres csiklantó ízeket felpárologtatván, akkor senyvedve elpusztul – nyersen szólva: könyörtelenül odaég az a gyönyörűséges birkacomb !…


(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész 2. rész / 3. rész / 4. rész

2019. január 24.

Szóljon hozzá!