Ilyés Helga: Életem Chilében / My life in Chile 13.
Balról jobbra: Ilyés Helga és "vendégei" - édesanyja és testvére, Kinga
A Látogatás
(2019. június 26.)
Északtól délig / I.
Január 20. egy teljesen normális napnak indult, mégsem volt az, mert elérkezett a hónapok óta tervezett nap, mikor is Anya és Kinga megérkeztek Chilébe. A fogadó anyukámmal és Evelynnel mentünk el értük Santiagoba a reptérre. Nagyon izgatott voltam, mert már kerek fél éve nem láttam őket. Egy órába telt, mire sikerült kijutniuk. Leírhatatlanul fura volt őket látni és megölelni. Olyan érzésem volt, hogy semennyi idő sem telt el azóta, mióta augusztus 3-án elváltunk, de mintha mégis évek teltek volna el. Ugyanolyanok voltak, de mások. Sikerült rájönnöm, hogy ami leginkább megváltozott, az én vagyok.
„Mikor Helga eldöntötte, hogy Chilébe akar menni cserediáknak, az első reakciója mindenkinek az volt: Miért pont Chile? A világ másik oldalán, egy általunk kevésbé ismert földrészen egy még kevésbé ismert ország. Ő azonban ragaszkodott a választott országhoz, meggyőzte a szüleinket és meg is kapta azt az egy magyar diáknak szóló helyet. Nehéz volt elválni 2018 augusztusában a repülőtéren, hiszen 13.000 km hatalmas távolság, egy év pedig hosszú idő. Ekkor még csak viccelődtünk vele, hogy nem baj, majd meglátogatjuk. Végül a viccek egyre komolyabb tervvé alakultak és októberben meg is vettük a repülőjegyeket anyukámmal Santiago de Chilébe. De októberben a januári indulás még olyan távolinak tűnt, a ZH-k, szakdolgozat írás és záróvizsga foglalta le az időmet és gondolataimat, így szinte egészen indulásig nem is tudott az utazások előtt jól ismert izgalom hatalmába keríteni.
Az út bonyodalmakkal kezdődött, mivel a chicagói nagy hóvihar miatt törölték az első gépünket. Körülbelül 7 óra várakozást követően egy teljesen másik útvonalon és légitársasággal ugyan, de kezdetét vette a nagy utazás: 2 órás út Londonig, 3 óra várakozás, majd újabb 14 órás repülőút után végre megérkeztünk Chilébe. Hogy mi volt az első gondolatunk a gépből kiszállva? Hű, de meleg van! Hiszen a mínuszokból megérkeztünk a 35 fokos nyárba. A repülőtérről kiérve rögtön megláttuk Helgát (a viszonylag alacsony chileiek között elég könnyű volt) és fél év után végre újra megölelhettük őt. Kijött elénk a reptérre Viviana, a fogadóanyuka és Evelyn, a legkisebb fogadótestvére is. Mosolyogva öleléssel üdvözöltek, nagy szeretettel fogadtak az első perctől minket.” – Ilyés Kinga
„Amikor Helga eldöntötte, hogy elmegy cserediáknak még nem tudtuk, hogy melyik országot választja, de én már kijelentettem, hogy meg fogom látogatni, akár a világ végén is. Végül Chilére esett a választása, így már tudtam, hogy nagy élményben lesz részem nekem is Helgának köszönhetően. A család nagy örömmel fogadta a kérdésünket, hogy meglátogathatjuk-e Helgát, és pár napot náluk tölthetünk-e? Elbizonytalanodtam, hogy illendő-e egy idegen családba betelepedni, pár hétre…hisz, ha már elmentünk a világ másik végére csak nem mehettünk pár napra… De határozottan, jött a 13.000 km távol élő családtól a jelzés, hogy nagyon várnak, őszintén szeretnék, hogy menjünk. A többes szám abból adódik, hogy Kingával közösen terveztük a nagy utat.”- Ilyés Annamária (Anya)
Magamra emlékeztettek, mert mikor én megérkeztem ugyanolyan érdeklődően néztem a világra, mint ők. Annyi volt a különbség, hogy én a melegből a hidegbe érkeztem, ők pedig a hidegből a jó kis melegbe. A másfél órás hazafelé tartó utunkon itteni zenéket mutattunk nekik, én fordítottam magyarról spanyolra és spanyolról magyarra. Az első helyszín, ahova mentünk egy bevásárló központ volt. Az ember nem is gondolná, hogy milyen érdekes hely tud lenni. Szerintem erről ők is tudnának mesélni, mert annyi különbséget és érdekességet fedeztünk fel. Mikor pedig hazaértünk jött csak az igazi paradicsom: fél év után megint tejfölt és Túró Rudit ehettem. Aki ismer, az tudja, hogy mennyire megszállottan szeretem mindkettőt. Sok ajándékot is hoztak, amit átadtunk. A délután további részében a lakóparkban lévő medencéhez mentünk el és kiélveztük a meleget és a napsütést. Anyáék legnagyobb meglepetésére narancs, mandarin és citrom fák voltak az út szélén. Jóízűen fogyasztottuk őket. Sokkal ízletesebbek a gyümölcsök közvetlenül a fáról leszedve. A mai napon korán elmentünk lefeküdni, mert hosszú és fárasztó utazásuk volt.
„Kb. másfél óra volt az út a házig, ez az idő elég is volt ahhoz, hogy megszeressem ezt az országot. Ehhez nagyban hozzájárult a család, akik tipikusan olyanok voltak, mint amilyennek a dél-amerikai embereket a korábban hallottak/látottak alapján elképzeltem: vidámak és hangosak. Hozzájárultak a zenék, amiket Helga és Evelyn mutattak, az összes pörgős, dallamos, amiket akkor is énekel az ember, ha először hallja és nem tud spanyolul. Valamint hozzájárult a táj, mert az is nagyon más volt, mint az általam megszokott Alföld, nagy hegyek szegélyezték az autópályát végig. Később sem csalódtam az országban, sőt ezt a kezdeti lelkesedést csak tovább fokozta a következő napokban evett sok palta, vagyis avokádó, illetve más chilei specialitások.” – Ilyés Kinga
Az első teljes napjukon itt találkoztunk a két itteni legjobb barátommal, hogy megismerjék őket és elmentünk a sulimba szétnézni. Jól telt a délelőtt, megismerték az itteni életem legfőbb helyszíneit és résztvevőit, ahol és akikkel a mindennapjaimat töltöm el. Reggeli completot ettünk a két fiúval, ami a chilei specialitás: hot-dog paradicsommal, avokádókrémmel és majonézzel. Biztos vagyok benne, ha valaki egyszer kipróbálja, unalmasnak fogja találni a hot-dogot magában. Ebédre otthon másik specialitást próbáltak ki, a Pastel del choclot, ami kukoricakrém, csirke- és marhahúsból van. Délután pedig a családdal együtt Conconba látogattunk el, amikor ők először látták életükben az óceánt. Lovagoltunk a homokban a tengerparton, így Kinga egyik álmát sikerült teljesíteni, majd megmártóztunk a jéghideg vízben. A naplementét pedig a tengerpart mentén hazafelé haladva néztük meg. Renaca mellett megálltunk egy kilátóban és valami elképesztő dolgot láttunk: ezernyi madár és rengeteg fóka egy helyen, a köveken, a vízben, a levegőben, lélegzetelállító látvány volt a naplementében.
„Egy regényt lehetne írni, arról a három hétről, amit abban a csodálatos országban töltöttünk, de én most az érzelmi oldalára szeretnék rávilágítani. Nagy élmény volt megtapasztalni a dél amerikaiak vendégszeretetét, pozitív életfelfogását. Mosolygósak és pörgősek, de nem csinálnak gondot 30-40 perces késéből sem, ez még belefér. Vidámak, énekelnek úton-útfélen, még a metróban két megálló között is képesek fergeteges hangulatot csinálni. Pezseg az élet, de senki nem siet, nincs kapkodás, nincs idegeskedés. Nagyon nyitottak és érdeklődőek, számukra Európa egy álomvilág, mindenkinek vágya egyszer eljutni ide.” – Ilyés Annamária (Anya)
A második napjukon Vina del Mar felfedezése volt tervbe véve. Metróval mentünk el a családdal és a legnagyobb turista látványosságok bejárásával kezdtük a napot. Megnéztük a Reloj de Flores-t, a Castillo Wulff-ot, a kaszinót, sétáltunk a tengerparton, a legnagyobb vásárlóutcában, a főtéren, majd végig a legnagyobb sugárúton egészen a bevásárlóközpontig. Útközben megnéztük a Moai szobrot a Húsvét-szigetekről. Tartalmas programunk volt, el is fáradtunk a melegben, ezért egy gyors ebéd után a délután további részét a tengerparton fürödve töltöttük el. A víz ma is nagyon hideg volt (mint mindig), de ennek ellenére kiélveztük és fürödtünk benne.
„A következő napokban Villa Alemana környékét jártuk be a család társaságában. Voltunk Vina del Marban, Con-Conban és Valparaisoban. Ezek mind óceánparti városok, így a városnézés után lementünk a partra is. A Balatonhoz, illetve horvátországi és olaszországi tengerpartokhoz szokván furcsa volt látni, hogy mennyien ülnek a parton és milyen kevesen vannak a vízben. Viszont mikor először hozzáért a lábamhoz a víz, rögtön megértettem, mi az oka: a víz rettentően hideg. Habár elméletben tudtam ezt, hogy az óceánok hidegek, a gyakorlat azért mindig más. De elhatároztuk, hogy mindenképp belemegyünk, hiszen még sosem fürödtünk óceánban. A parton azt is érdekes volt látni, hogy mennyien ülnek a tűző nap és meleg ellenére termoszokkal és isszák a forró teát. Helga szerint ők főleg argentinok voltak, akik híresek a Mate teáikról és kedvelt üdülőhelyük a chilei óceánpart.”- Ilyés Kinga
A harmadik és utolsó itt töltött napon Valparaiso felé vettük az irányt. Mielőtt belevetettük volna magunkat a színes utcákba, az itt elő magyar családdal összefutottunk egy kávéra, mert Anyáék hoztak nekik otthonról küldött csomagot. Beszélgettünk kicsit, majd nekik menniük kellett, mi pedig nekivágtunk a felfedezésnek. Először felültünk egy hajóra, ami körbevitt minket a kikötőben. Már háromszor ültem rajta, de ez az alkalom volt a legmenőbb. Nagyon nagy hullámok voltak, mintha hullámvasúton ültünk volna. Egy kilátóból is megnéztük a kikötőt, majd ebédeltünk. Ma tenger gyümölcseit és halat próbáltunk ki. A délután folyamán pedig a gyönyörű színes utcákat fedeztük fel. Szerintem nagyon tetszett nekik, nekem személy szerint ez a kedvenc helyem Chilében. Vacsorára pedig a fogadóanyukám sushit vett, mert itt Chilében rengeteget esznek belőle az emberek, de nem teljesen ugyanolyan, mint az eredeti japán. Nincsen benne nyers hal, hanem csirkét és krémsajtot tesznek bele. Szóval chilei »specialitásnak« is nevezhetnénk.
„Számomra az igazi dél-amerikai hangulatot a metrók nyújtották. Meglepő kijelentés, nem? De Chilében nem olyan unalmas metrózni, mint Budapesten, ugyanis a kocsikban mindig van valamilyen előadás: gitáros duó, rap, de néha még opera is; sose tudod, mire számíts. Járkálnak az árusok is, mindenféle édességet, péksüteményt, innivalót árulnak. Az emberek, ha már nincs szék, simán leülnek a földre is. Ilyen lazaságot eddig még sehol sem tapasztaltam.” – Ilyés Kinga
Azért írtam, hogy az utolsó itt töltött napon, mert másnap egy nagy kalandra indultunk: az Atacama sivatag felfedezésesére.
(Folytatjuk)
Korábbiak: 1. rész / 2. rész / 3. rész / / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11- rész / 12. rész
Helga blogjának címe:
Pusztai Péter rajza