akit szeretünk, annak mindent megbocsátunk
aki szeret, az el is fogadja
csak ilyen együgyű szavaim vannak most Tovább »

szorongásomnak
külön piktogramja van
gipszemberszerű Tovább »

Mostanában igencsak felértékelődött a népi örökség. Legalábbis a látszat szintjén. A megyenapok, az értéktár-összeállítás, a különböző új és visszatérő fesztiválok, a város- és falunapok meggyőznek minket arról, hogy van létjogosultsága az örökségnek és a továbbadásnak. Tovább »

a
Szép Szó
ritkaság
ölel és véd
simogató kéz

(Sepsiszentgyögy, 2018. március 18. ) Tovább »

Kifordultál, befordultál,
megpihentél –
későn keltél s néhanapján
veszekedtél. Tovább »

A város-nyilvánosság és a falurombolás

Mintegy napra pontosan harminc éve, 1988-ban jelent meg az a kötet, melyben a korszakra jellemző román pártnacionalizmus és kisebbségellenesség életteli lenyomataként nem napi sajtóhíreket, pártutasításokat vagy szamizdat forrásokat gyűjtöttem össze, hanem kézbe vettem a hazai „vissza Erdélyt!” harsányságok mögötti látványvilágot, mely a legelismertebb folyóirat hasábjain a városok helyzetéről szólt, s mintegy harminc évfolyam átlapozásán túl további forrásműveket is, melyekből összeírtam az erdélyi várospolitikai világ tündökléseit és bukásait. Tovább »

Eltörött egy lába,
Földön hever szegény,
Zakója zsebében
Egy egér-jövevény

A reggeli után mindenki szedelőzködött. Tücsök és Réti a nagy nyüzsgésben Picur után kutatott.
– Megbocsátasz nekem? – kérdezte Picur, hamiskásan mosolyogva hegedűs barátjára. – Tudod, az ígéretért, hogy veled megyek a Kerek Mezőre! Amikor azt mondtam neked, komolyan is gondoltam. De most sok minden megváltozott az életemben.
– Megértelek… Ne is folytasd, barátom. Azt azonban nem nézném el, ha egyszer sem látogatnátok meg minket a Kerek Mezőn. Tovább »

legélesebb a
gyászruha előtti gyász
a döbbeneté Tovább »

addig
rohantam
mindenféle
szó után s ebben
benne volt a miénknél
sokkal tetszetősebb kutya-
ugatás gólyakelep vagy az
ahogy a halak dumálnak kövek
segítségével ha az azokhoz súrlódás
az üzenet Tovább »

Van egy amerikai haverem (Connecticut), aki időnként fölcseréli Svájcot Svédországgal. Mikor még papíron leveleztünk, gyakran Svájcot írt a borítékra, aztán egy-egy értelmesebb postás néha áthúzta az országnevet, amikor meglátta, hogy Stockholmról van szó. Tovább »

ablakon kiles:
kávéfekete és egy
nagy csészényi éj

A szerző felvétele

csak úgy utolért a május
ez a ribanc
néztem tegnap a bazsarózsákat
milyen pazarlók Tovább »

szabad perceimet verssel töltöm
nem iszom
nem dohányzom
Pepsit kortyolok
félek a bevándorlóktól és a naptalan nyaraktól Tovább »

Albert-Lőrincz Márton: (Csak egy kérdés)

Csíksomlyó ’89

Nincs mitől félni, tisztelet
embernek, tárgynak, Istennek,
az áldozatnak, ha nyúl, ha bárány,
perceidben, perceid árán. Tovább »

Vidáman cseverészve, nevetgélve menetelt a kis csapat egy ősi, titkos ösvényen, amit csak Fátyolka ismert, és amiről – alkalomadtán éppen Picur szemébe nézve – azt állította, hogy a Tündérek taposták ki, még akkor, amikor a csodák minden fűszál, virág vagy kő alatt ott hevertek. Igy mondta, szó szerint. Tovább »

Az antológiával (Egy kisebbség kisebbségei. Stockholm, 1997) való ismerkedésem első perceiben az a benyomásom támadt, hogy egy ilyen könyv csak jó szolgálatot tehet: mélyíti, árnyalja, gazdagítja önismeretünket, erősíti meg-megcsukló önbizalmunkat, önbecsülésünket. A dolgozatok olvasása közben többször is meglepett – hol gondolkodóba ejtett, hol meg fellelkesített – az a leplezetlen szókimondás, bátorság, ahogy a tanulmányok, riportok, esszék szerzői bonckés alá vettek egy-egy, évtizedeken át tabunak vagy igen kényesnek minősített kérdést. (Erdélyben nem ehhez voltunk “szoktatva”!) Tovább »

Legyek

Legyek, ki vagyok,
ki voltam. És leszek:

a ma haragján
tompa tűz a nyárban Tovább »

Gondolja meg az ember, mielőtt kimond valamit. Mert számon kérik tőle. Így jártam én is. Megígértem, írok még, miután megnéztem az egész sorozatot: Csak színház, és más semmi című habkönnyű bohózatot egy színház lehetséges életéről. Mese, mint minden kitalált történet, ami mégis a valóságból táplálkozik. Túl közel áll hozzám, hogy közömbös lehettem volna, ezért is volt első írásom hevesebb reakciója az addig látottakra. Meg hát beúszik az életünkbe, akár akarjuk, akár nem, még ha nem is vagyunk közvetlenül érintettek. Tovább »

A Palazzo Albergoniról és a szerencséről

Reggel, amíg a csíkos karosszékben kávéztam a teraszon, még Francesca is kijött elmondani, mennyire izgatott az én élményeim miatt:
– Annyira irigyellek, látod, én itt élek, de mégsem juthattam be sosem a kastélyba…
– Távolról sem biztos, hogy én be fogok jutni – nevettem.
– De-de, a polgármester biztos, hogy valamit ki fog találni, majd meglátod. És akkor nagyon irigyelni foglak… Tovább »