A reggeli után mindenki szedelőzködött. Tücsök és Réti a nagy nyüzsgésben Picur után kutatott.
– Megbocsátasz nekem? – kérdezte Picur, hamiskásan mosolyogva hegedűs barátjára. – Tudod, az ígéretért, hogy veled megyek a Kerek Mezőre! Amikor azt mondtam neked, komolyan is gondoltam. De most sok minden megváltozott az életemben.
– Megértelek… Ne is folytasd, barátom. Azt azonban nem nézném el, ha egyszer sem látogatnátok meg minket a Kerek Mezőn.
– Nos – nyújtotta kezét Picur -, tulajdonképpen senki nem akarja, hogy elmenjetek. Jó, ha tudjátok. És az is, hogy köszönettel tartozom nektek, barátaim. Mindenért. Tudom persze azt is, hogy nem ez a ti hazátok, így természetes, hogy hazavágytok. Mindenütt jó, de a legjobb otthon…
Tücsök és Réti lehajtották fejüket. Hallgattak. Fátyolka és Picur összenéztek.
– Akkor, a viszontlátásra.
– Nem akarok ünneprontó lenni – lépett előre Fátyolka -, de megmutatom, merre kell mennetek, hogy minél előbb a Kerek Mezőre érjetek. Arra… – intett az égbenyúló Üveghegyekkel szembeni táj felé -, odaát, Erdőhon alatt, ott van, ahová mennetek kell…
– És a koboldok? – kérdezte Tücsök bizonytalanul. – Ők feladták… ?
– Nem tudom. – ingatta fejét Picur. – Hallottam Borától, hogy kilencvenkilenc virágfordulós ideig biztosra vehető, hogy nem fognak zavarni. Ez törvény. Ezt senki nem meri megszegni. Mellesleg a minap, ami velük történt…
– Igen. Fátyolka elmondta nekem is, mit látott… De nem értem most sem, miért nem támadták meg a falut?
– Amikor körbevették a helyet, – kapcsolódott a beszélgetésbe Fátyolka is -, Bora elébük ment, és hátat fordított a koboldcsapatnak. Ugyanezt tette a falu is. A koboldoknak nem volt más választásuk. Egy ideig csak álltak ott majdnem toporzékolva, fogcsikorgatva, aztán megfordultak és elmentek.
– Nem értem. De miért? – csodálkozott Tücsök. – Ilyet sosem hallottam. Túlerőben voltak, nem?
– De igen. Ám azt ők is tudják, hogy a legnagyobb vereség az, ha figyelemre sem méltatják az ellenfelet. Ezután vagy a feledés jön, vagy a megbocsátás. Mindenki maga dönti el, melyik áll közelebb hozzá. Aki hátat fordít, azzal ősi törvényeink szerint sohasem harcolhatunk. Értitek most?
– Hm. Fura egy helyzet, annyi szent. Nem mintha mindent értenék, de ezúttal valóban így volt a jó. – fejtette ki gondolatait Tücsök. – Belegondolni is rémes, mi történhetett volna itt, ha összecsapunk azokkal a szörnyekkel. A magam részéről jobban féltem volna az Imádkozó Sáskáktól… Láttam már egyszer valamikor, hogy mire képes egy olyan karmos kezű micsoda. Lódarazsat sosem állhattam, de megsajnáltam bizony, amikor kettéroppantotta egy ilyen bestia ott, a régi tornyok között. Aztán beleharapott azokkal a hatalmas ragokkal…
– Ha segítségre lesz szükségetek, csak üzenjetek. – mondta Réti, a beszélő madár. – Pattanj fel a hátamra, Tücsök barátom! Indulnunk kéne, még mielőtt felerősödik a szél.
– Szólunk hát. – mosolyodott el Picur, és megfogta Fátyolka kezét. – Igaz? A béketárgyalásokhoz valóban szükség lenne olyanokra, mint ti. Bebizonyítottátok, hogy helyt tudtok állni a nehéz helyzetekben. Aztán még valami: bizonyára nagyon csodálkoztatok azon, hogy egyes manóknak van szárnyuk, másoknak nincs. El kell mondanom…
– Tudom barátom, tudom. – intette le Tücsök – A lányoknak van szárnyuk, a fiúknak nincs. Máskülönben olyan egyformák vagytok… Mintha eleve mindenki királynőjelölt lenne itt!
– Úgy van – hagyta helyben Fátyolka. -Minden háromszázadik virágfordulóban egy közülünk királynővé válik.
– Igen? Hol van a mostani?
– Előtted áll!
Ezt már Picur mondta.
– Hű! – csapott ekkor a homlokára Tücsök: -Tudtad te ezt, Réti?
– Nem – rázta meg fejét döbbenettel az arcán a beszélő madár.
– Hogy mik vannak?! – Tücsök még mindig nem akarta hinni, amit hallott.
– Béke… mi? – fordult vissza Tücsök, Réti hátán kapaszkodva.
– Nincs szükség háborúra, ha vezetőknek olyanokat teszünk meg, akiket megesketünk, hogy a legfelelősségteljesebben végezzék munkájukat. Sem földi, sem égi eredetű anyag, még csak a lélek fölött uralkodók, az olyanok, mint az Apró Dolgok Démona, vagy maga a koboldok úrnője, Moszat sem használhatja ki a vezetőket. Láttátok, mi történt… egyesek miatt romlás és pusztulás lett volna egész Erdőhon veszte. Hála Borának, megmenekültünk…
– Vedd el ezt a csekélységet, és emlékezz addig is, amíg találkozunk még – nyújtott át Tücsöknek egy aprócska Követ pókhálóra fűzve Picur. Emlékezz rá: ha baj van, ez a Kő elfelejt világítani.
Tücsök büszkén akasztotta nyakába az ajándékot.
– Ez a tied, Réti. – nyújtott a beszélő madár felé is valamit. Egy kis eperlevéltasak volt. – Kis szemcsék vannak benne. Ha bajba kerülsz, és elnyelsz egyet is belőle, olyan gyors és erős leszel, mint a forgószél.
Bora felemelte kezét. Az indulás jele volt ez. Réti szökkent egyet, és széttárta hatalmas szárnyait. Lassan, méltóságteljesen emelkedett a levegőbe. Tücsök Réti hátáról még visszaintett. Marokra fogta hegedűjét, aztán huss, át az erdő rettentő magas fái felett…
– Nézz oda! – kiáltott nevetve Tücsök. – Ezek az úszó selyemszálak mindjárt körbefonnak!
Rengeteg volt belőlük. Ott úsztak már mindenfelé. Az erdő fái között itt-ott sárgás, pirosas színek kezdtek megjelenni.
– Az ősz! – kiáltotta Réti, túlharsogva a magasba néha felsüvítő szél hangját.
Egyikük sem mert visszapillantani. Torkukban szokatlan érzés uralkodott. Még látni véltek, hogy Bora kört rajzol a levegőbe, kékes fényben sziporkázó valami szökken ki öreg, csontos ujjaiból, egyenest az ég fele törve.
Mintha szorítást érzett volna Réti a teste körül. Különös, gyöngéd szorítás volt ez. Esküdni mert volna, hogy ez a különös szorítás valahogyan meggyorsította hazafele vezető útjukat. Mintha nem is ő repülne… Szálltak, mint a gondolat.
– Nicsak! Ott a Kerek Mező… – hallotta Tücsök hangját.
Erdőhon mögött, nem messze a gyökérbozótos patakparttól, ott terült el a kicsiny, de gyönyörű, zöldes-barna Kerek Mező.
Az ódon Ismeretlen Romok mellett minden olyan volt, mint régen.
– Igen. Újra itthon vagyunk. – nevetett fel Réti. -… És, amint látom, az egész Kerek Mező minket vár!
– Itthon vagyunk! – suttogta Tücsök. Igazi fogadtatás várta lenn őket.
A legigazibb… Egy olyan otthoné, melyet csak az Évszakok változtatnak meg kissé.
Itt ismerős volt a kökénybokor, a vakondtúrás, és minden fűszál.
És ismerős volt a szél is, ki talán kissé erősebb is lett, mint korábban volt, mert jöttükre meglengette Kerek Mező összes zöldellő, sárguló fűszálát. Örömében hol egy időtépte falevelet pörgetett, hol a hosszú és tapadós, selymes ökörnyálat lobogtatta az ünneplő tömeg fölött.

(Vége)

Előzmények: 1. rész, 2. rész , 3. rész 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész, 18. rész, 19. rész, 20. rész, 21. rész, 22. rész, 23. rész, 24. rész, 25. rész

1. Szente B. Levente:
   2018. május 22. 07:05

   Köszönöm szépen a lehetőséget KÁFÉ FŐNIX!

   A kedves szerkesztőknek és az olvasóknak, köszönettel és nagy tisztelettel,
   Szente B. Levente

2. Nászta Katalin:
   2018. május 25. 19:44

   Szép volt. Izgalmas, tanulságos. Köszönöm!

3. Jutka:
   2018. május 26. 09:37

   Orommel olvastam el ujra!