Tizenkettedik állomás apokaliptikus aggastyánok lihegnek a koponyák hegyére halálodról megbizonyosdni busásan megtérül júdás bére

Tizenegyedik állomás kétezer éve vitathatatlan jogot formálunk a megváltásra de van-e ki tanítványaidnak egy úri gesztussal megbocsássa

Tizedik állomás köntösöd úgy összerongyolódott hogy már a katonáknak se kellett a mindenütt felfeslő királyi göncök nem érdemelnek figyelmet

Kilencedik állomás most hogy a keresztet már nincs hova vinned lerogyhatsz végérvényesen istentelenség volt emberséged büntetésed a megváltás legyen

(Horváth Annának, szomorúsággal) mint valami szertartáson mindannyian a sor végén várunk vihararatásra sárkányfogaknak vetésén

Nyolcadik állomás cserepes ajkú vénasszonyaink elsiratásodra gyakorolnak múltjukkal nem tudnak mit kezdeni mert sosem volt kenyerük a holnap

szilénszoborrá torzult a végtelenség hogy ott raboskodj

Hetedik állomás botladozol mint egy forradalmár ki halni megy mert nem lehet szabad zokszó nélkül viseled a törvényt hogy mások is rád hivatkozzanak

Hatodik állomás valaki mindig melléd surran hogy megtörülje sebhelyes homlokod esendőséged bizonyítékát ránk örökíteni csak így tudod

Ötödik állomás munkáját korábban befejezte hogy néhány órányit kocsmavendég lehessen az elmúlt heti bérből mielőtt szombatra estelednék

Negyedik állomás mikor a bölcsek telefecsegték betlehemmel heródes udvarát sorsából megsejtett valamit és szamarat nyergelt fel a szentcsalád

Harmadik állomás jeruzsálemben a golgotára gondosan kikövezett út vezet ahol a kínszenvedést nyomokban sem tartalmazza már a kövezet

Második állomás provinciális melegvizében felelőssége mocskát lemosta pilátus hogy a krédóba lépve megváltásunk útját kitapossa

ad notam Kallós Zoltán megáradt a sorsunk már a föld sem issza fordulj kedves lovam válaszútra vissza

Első állomás mielőtt magad is elkövetnéd zabolázhatatlan bűneidet harminc ezüstért a sorsszerűség próbára teszi maradék hited

a boldogság egy babiloni kurtizán fekhelyén terem

úgy lobognak hogy sosem égnek mikor minek van épp divatja tülekednek hol az önérdek rémálmait kamatoztatja

gyertyától a fényességet bőségtől a szegénységet kandallótól a didergést tiltakozásban az igenlést

karácsony meghasonlott oldódik egy angyal a ködben akár a lelkünk a közönyben így nyújtunk békejobbot

„Karácsonyi dekorációt kaptak több német városban a karácsonyi vásárokat védő betontömbök, amelyeket azért állítottak fel, hogy megakadályozzák autók, teherautók behajtását a tömegbe.” (HVG) pólyába burkolt betontömbök betlehemében rád köszöntök

zabolázatlan gondolattal mintha valakire várnánk betereljük a szavakat

fogatlanodnak a megkopott alkuba bocsátott mosolyok lerongyolódott istenségek nyomorúsága nyűg és vétek

nézem ahogy öregszik mint egy koldusbotra juttatott álom észrevétlenül átosonni mégsem sikerül a halálon

– Barnabásnak, szeretettel – atyám aki a kenyeremnek ízében zamatában ott vagy tudom hogy a gabona sorsa történetünkben mély nyomot hagy

– negyvenegy – tanulni kellene csöndesen de nem bátortalanul élni sűrűsödik a tekintetem ideje befele is nézni