Fény és árnyék vegyesen… Mindjárt a könyv elejéről egy jellemző kontraszt: Vaszi Mária és testvérei annak idején, amikor családi életük kegyetlen valóságából menekültek volna, tiszta szívből vágytak az árvaházba menni! („Annyira vártuk már, hogy mikor mehetünk be az árvaházba [anyám így nevezte a gyerekotthont], az izgalomtól nem bírtunk aludni, alig vártuk már a reggelt. Nagy […]

Vaszi Mária életében a csoda, bár többször is megpróbálta „tettenérni”, nem következett be – legalább is addig nem, amíg el kellett hagynia az árvaház területét és kilépett az Életbe, amelyben sok más sorstársától eltérően végül becsületes munkára, családi életre talált; úgymond „révbe jutott”. A könyv viszont nem a csodáról szól. Inkább egy olyan elzárt, a […]

ÁRVÁK OTTHONA 2013 októberében, a csíksomlyói árvaház létesítésének centenáriumán Daczó Katalin tartalmas dokumentum-összeállításban (Lapok a csíksomlyói árvaház történetéből. Hargita Népe, 2013. október 4.) idézte fel a székelyföldi árvagondozás évszázados gyökereit és hagyományait. Ebből azt is megtudjuk, hogy 1948-tól az addig egyházi gondnokság alatt álló szeretetotthonból állami intézmény lett, amely sűrűn váltogatta elnevezését, de lényege szerint, […]

Számomra mindig is részben félelmetes, részben csodálatra méltó, ha valaki egy könyv minden részletét tudja követni, és a rejtélyt mégis megőrzi, mégis tud örülni a tehetségnek. Károlyi Csaba pedig ilyen kritikus: mindenre lecsap a ceruzája, jóra és rosszra egyaránt. Recenzióiban csak úgy villognak az oldalszámok, az előre- és visszautalások, Rakovszky, Krasznahorkai, Závada és a többiek […]

„Nem ismertem személyesen Jakabos Ödönt” — ez Egyed Péter „Vajon hol fogom eltölteni ezt az éjszakát?” című írásának első félmondata. Az írás maga az Irodalmi Rosta című kötetben jelent meg, melynek alcíme: Kritikák, esszék, tanulmányok (1976—2014). Hatalmas idő egy emberéleten belül; és hatalmas vállalkozás. Vállalkozás nemcsak az, hogy az ember olvasson és megértsen, hanem főleg […]

Szánalmas, amit a sajtó Udreával művel – ezzel a címmel jelent meg Főcze János szép írása arról az ügyről, mely azóta a börtönhöz közel került. „Ha férfiak kerülnek a DNA elé, miért nem beszél senki arról, hogy mennyire kigyúrt a testük, vagy hogy kivel bújtak ágyba?” – folytatódik a február 2-án a Transindexen közölt cikk, […]

Ha csak a politikusok és a média szavajárását követném, nem tévednék azt gondolván: Magyarország nem csupán a múltban, a forradalmakban, a szabadságharcokban, a világháborúkban, hanem napjainkban is állandó csatatér.

Valamelyik nap egy értelmes, művelt, higgadt embernél, egy zeneszerzőnél töltöttem a délutánt, s a dió- és meggypálinka szüneteiben mindenféléről beszélgettünk. Ő a Kolozsvári Magyar Napokat fanyalogta körül, mondván, a színvonal nem tart ki sokáig, lassan már boldog-boldogtalant meg kell hívni, népünnepélyt kell tartani, megszűnik a hitelesség.

Itt, az apa–fiú viszonyban, Bretter egyetlen írására hivatkozom (mint tettem berekfürdői előadásomban is): az 1967-es Ikarosz legendájára. Ez mintegy prototípus-szerűen mutatja Bretter nagyvonalúságát. Rendkívül árnyaltan és világosan összefoglalja a történetet és a dilemmát (a kettőt amúgy is csupán a nyelv logikája kényszerít elválasztani egymástól): Ikarosz apja tanácsa ellenére túl közel repült viaszszárnyaival a naphoz; Ikarosznak […]

Az 1932-ben született és 1977-ben elhunyt Bretter György éppen olyan eredeti és kivételes koponya és egyéniség volt, mint Székely János, csak ő demokratikusabban gyakorolta mindezeket, ha szabad ezt mondanom. Iskolát teremtett, tanítványai közé olyanok tartoztak és -nak, mint Ágoston Vilmos, Huszár Vilmos, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor, Tamás Gáspár Miklós, Egyed Péter.

Egy au­gusz­tu­si si­ke­res ko­lozsvári kon­cer­tet követően kis­hazánk­ban, szülőfa­lum al­kal­mi sza­badtéri színpadán is fellépett Bródy János hűséges társával, gitárjával a kezében, régi és legújabb da­la­it hoz­va el a faluünnep­re összegyűltek­nek, s a több mint egyórás műsor után az­zal a gon­do­lat­tal távo­zott az em­ber, hogy akit közvet­len közelről hall­ha­tott-látha­tott, az ko­mo­lyan vet­te közönségét, s hogy igényességét s […]

Biztos vagyok benne, hogy a maszol.ro olvasói közül sokan követték figyelemmel a tévécsatornákon a múlt heti nagyszabású auschwitzi megemlékezés élő közvetítését. Számomra azok a képek maradtak a legmegdöbbentőbbek és legmegrázóbbak, ahogyan a rendezők és az operatőrök megtalálták mindazokat a szögeket, amelyek az egykori koncentrációs táborra, az ott vonuló menetoszlopokra emlékeztettek.

Bodor és Szilágyi nem áltattak könnyű járatokkal. Az előbbinek meggyőződésem szerint ezért nem lett sikere (a Sinistra körzet diadala részben abból származik, hogy sokan úgy érzik, végre ez a csodálatosan zárkózott és különleges író is megírta a maga „diktatúra-regényét”), az utóbbinak talán azért, mert a Kő hull…-ban van szerelem is, gyilkosság is, Rákóczi is.

Adamik Tamás: Füle júniusban Annának Kőhegyen fent állok a csúcson. Innen jólesik szemlélni e drága tájat. Két torony kúszik föl a fák fölébe, s hívja a hívőt.

Bodort és Szilágyit a maguk mélységében kevesen elemezték rögtön megjelenésük pillanatában. Mint mondtam, Bodor nem is tartozott a sikeresek közé akkor még. K. Jakab Antal is nagyon figyelemreméltó tanulmányt írt első kötetéről, A tanúról annak előszavaként, a recepcióból azonban máig is Bretter György Szilágyi István bizonyára regényt írt című tanulmányát érzem a legfontosabbnak abból a […]

Apáink nemzedéke nem tudja megérteni, hogy az alkotás: örvény, melyet nem az alkotó gerjeszt – ő csak részt vesz benne. Következésképpen ha akarna, sem tud „jólnevelt” lenni, hiszen hogyan, mihez képest lehetne az, ha mindegyre egy folyamat része, tehát nem ő irányít? Másfelől: miért is lenne? A vizionálások oly fogcsikorgatva átkozott kora elmúlt. Nem reméltem, […]

„A Dunát nem kezdeti vízbősége teszi nagy folyóvá, hanem az iránya. Ez az irányszabó, iránytartó képesség éppúgy tehetség, mint a szellem nyers ereje…” Valamikor a hetvenes évek elején került a jegyzetfüzetembe ez a Németh László-idézet. Akárcsak az Illyés Gyulától származó: ,A múltat is teremteni kell. Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják […], s valamirevaló […]

Nem írtak a romániai magyar szerzők Goethé-ről, Thomas Mannról, Tolsztojról, Dosztojevszkijről, Borges-ről, Montaigne-ről, Balzacról, Hegelről, Mozartról, Pascalról, bárkiről? Dehogynem, nagyon is sokat írtak. Csakhogy mégis az az érzésem, ezek a nagyságok és életművük szoborpark-szinten épültek bele a kultúrába és a gondolkodásba, mint akikre bármikor illik is, kell is hivatkozni, de gondolataikkal-képeikkel megküzdeni, életünk részévé tenni […]

Pro domo…. Beszéljünk egy kicsit haza, a saját médiánkról. A témát a Szatmári Friss Újság 25 éves születésnapja, pontosabban a róla szóló beszámoló juttatta eszembe. Felvillant bennem, hogy negyedszázada micsoda diadalt ültek a romániai magyar napilapok, illetve hetilapok, irodalmi lapok. Sok-sok gyors újraindulást, hatalmas példányszám-ugrásokat és rengeteg új cím megjelenését látom magam előtt: emlékszem, ahogyan […]

Ebben a rendszerben nehéz volt másképp gondolkodni, tehát gondolkodni egyáltalán. Mert ha kiemeltem a dinamikát, a kalandvágyat, a nyughatatlanságot, éppen ezért tettem: hogy szembeállítsam a statikussággal, az otthonüléssel, a tespedéssel. Akkor azonban a rendszer nem tűrt mást, mint ezt az utóbbi „cselekvéssort”, kérdőre vonni kihallgatást, börtönt, végső esetben a halált magát jelentette – hogyan legyen […]

Dinamika, kalandvágy, nyughatatlanság – ezekből építkezik a szellem, azt hiszem, ezek révén működteti önmagát, és nem felejti el, hogy mire való. Egy diktatúra körülményei között természetesen (és ne feledjük, a Ceaușescu-diktatúra a legkegyetlenebbek egyike volt) merev határ korlátozza a szabadságot, és szorítja be a szellemet egy egyre léghatlanabbul eldugaszolt palackba.

Erdély szerepe az I. világháborúban Erdély sorsát nagyon sok esetben nem az erdélyiek, hanem Erdélyen kívül álló tényezők befolyásolták, sőt, olykor döntötték el egyértelműen. Ez nem csak a XX. századra volt jellemző, hanem a korábbiakra is, ilyen példának említhetjük Erdélynek Magyarországgal történő unióját 1848-ban vagy akár a kiegyezés előfeltételeként 1867-1868 során, amikor is egyértelműen Erdélyen […]

Ez tehát a Székely János-eset. Egy ember, aki a kíméletlenségig és a maga-vágásig tisztán szeretne látni, s aki korán belehal ebbe a vágyába, meg talán abba is, hogy a közösségtől nem kap támaszt. Miért mondom ezt? Azért, mert:

A Mórok cselekménye két síkon zajlik: az első a XV. és a XVI. század fordulóján, amikor a spanyolok ígérgetésekkel és fű alatti aljasságokkal megtörték a mórok ellenállását, a másik 1956 októberében és 1959 áprilisában, amikor a romániai hatalom ugyanezt cselekedte a magyarokkal – ebbe roskad bele Kibédi László, aki, mint Husszein, a legvégsőkig vállalja a […]

Amikor néhány héttel ezelőtt olvastam, hogy a magyar kormány a magyarországi adófizetők pénzéből a székelyföldi magyar diákok román nyelv- és irodalom érettségi vizsgájának a sikerességét támogatja a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közreműködésével, egy pillanatra úgy éreztem, egy abszurd színjáték előadásának a nézőterére cseppentem be.