Minden álmom egy-egy zabolátlanképregény, se vége se hossza,a közepe óriási fekete lyuk.Ne kérdezz folyton, ha odatévedszhátrálj ki belőlem virradatig,a szorongás süvítő ólomgolyó, lábam és kezem állati, válaszom halott,a verőereim indák vagy venyigék,a szívem mészkőből faragott ornamentum,vasárnaponként többnyire elsiratnak.

 Éppen lefektették az útra, amikor arra jött egy mezítlábas ember. Kérdezte, mi a kapu sorsa. Eladtuk, mondták a férfiak. Kinek, kérdezte a mezítlábas. Görgényoroszi román ember viszi, azt mondta, főzdéje van, nem is hitte volna, hogy Mikházán találja meg a száraz faanyagot, jó tüze lesz az üst alatt. De hiszen ez a plébános úr, nézték […]

Két Balási testvér, két nem akármilyen fotós. Makrokozmosz és mikrokozmosz. Álmos asztrofotóiról Munzlinger Attila, Csaba megfigyeléseiről jómagam beszélek ma, csütörtökön 18 órától a csíkszeredai Megyeháza Galériában. Keressük közösen a találkozási pontokat, amelyek Botár László plakátján is látszanak. Forrás: szerző FB-oldala

Mert tudom, valahol mégis,valahol talán,valahol ott.A lajhárok sejtik,a lényeg máshol,itt csak a lomha test.

Kimosta alólam a homokota tenger,ott álltam fürdőgatyában:kétségeiben elszánt ember.Hozzám közelkihordatlan álmok papucsai a parton,lépni kellene,de csak az egyensúlyom tartom.

Csontsovány lett a föld.Szakad a rög, óra, percek nélkül.Néha, az élet fonala is – váratlanul.Ma távol voltam, nagyon távol – éssenki ott, az üveghegyen” túl.Az esőért, hívnád a Mágust,a vízcseppek már, mint drágakő.Mosna el, sérelmet, sértést,szívem is könnyű legyen és szabad –a kimondott és kimondatlanoktól. 2022 Augusztus 4. Forrás: szerző FB-oldala

(a minden mindegy verseiből) Nálunk ma péntek. És nálatok?Milyen kapszulát szopogattok?A hajléktalannak minden sivár.A gazdag beleragad a mézbe.A szegény annyira savanyú,nem mész a közelébe.A boldognak fülig ér a szája, bár foghíjas, és/vagy nincs ruhája.A diszlexiás is vigyorog,neki a jobb bal és a bal jobb.Mindenki másként van begombolva.A párodnak is bal a sorsa.Neked jó, hogy a […]

Az egyik legjobb emlékem az apai nagymamámról az az este, amikor, életében először és utoljára, karikatúrát rajzolt nekem. Ő már, az egész napos házimunka után, lefeküdt, én az ágy szélére kucorodva figyeltem, ahogy a játékos firkák előbújnak a ceruzájából, és úgy nevettünk együtt, ahogy még soha. Nem hittem volna, hogy ilyet is tud – a […]

Esténként arról faggatózom,vajon mivel maradtam el,mennyi a tartozásom,mikor láthatom végreaz éjszaka bohózatát.