Talált pénz Dél van. Az iskolából jönnek ki a gyerekek feszes, kinőtt télikabátkában, hátitáskával. Egyszerre egy első elemista fiúcska nagyot rikkant, s rohanvást futni kezd egy gyermekcsoport felé. – Manci, Bözsíka, Sanyi! – kiáltja diadalmasan. – Nézzétek, mit találtam.

Feltámadó múlt A zárt ablakon át is behallatszik a csöndes utcáról a kiáltás: – Ablakot csinálnyi! Ablakot csinálnyim ablakot!

Valami nincs rendben velem, mintha rosszul látnék egyik szememre, s azáltal az egyensúly megbomlana. Elmondom időrendi sorrendben:

Öt pengő Templom előtt láttuk. Féllábú koldus álldogált ott mankójára s falábára támaszkodva. Egyszerre csak egy bundába bugyolált kecses dáma libben hozzá, s apró, fehér, selyemszőrű kínai kutyuskáját szó nélkül a koldus karjába teszi, majd keresztet vet, s a templomba lép. A remek, ápolt állat ott marad az ágrólszakadt koldus karjai között.

Keszthelyi Györgynek Téli fáradt. Bár kertjében három tulipán. Különös tél, gondolja, gyerekkoromban szánkáztunk decemberben. Na jó. Az apja. Hazament meghalni. Csak sejtette, nem tudta. Bele volt nyomva a génjeibe, hogy mennie kell, ha hívják. Hívják haza.

A kis süvölvény szólalt meg. Kevesebbet látott a világból, mint a két nagy, szerette volna nemcsak növésben, de tudásban is utolérni őket. De volt rejtett panasz is a hangjában: – Miért nem a túlsó oldalán állunk a könyvtárnak, hiszen ott nagyobb a fény? – Honnan tudod, Prücsök? – kérdezte tőle az Egyik Nagy, bátyja lehetett, […]

Kofák közt Egyik kis vásárcsarnokban apró iskolás lánykák járnak tanítónőjükkel. Mindegyik kezében papír, irón. A helyszínen jegyezgetik fel az árakat. Anyagot gyűjtenek számtani példák számára.

Reggel üresen találta a csizmáját. De amikor fel akarta húzni,valami összegyűrődött a zoknija alatt. Egy levél.A kézirás meg a távirati stilus teljesen idegen: „Kivettem egy százast a tárcádból.Jövő ilyenkor majd visszateszem. Addig is várj rám türelemmel.” Mikulás

Állatkertben A vidéki magyar két hetet tölt Budapesten. Ezalatt mindennap ellátogat az állatkertbe. – Miért jár annyit az állatkertbe? – faggatják rokonai.- Hiszen már eleget láthatta. – Hadd éljenek azok a szegény állatok is – szól jóindulatú méltányossággal a gazda. (Pesti Hírlap, 1933. október 28., szombat)

Elfüstölés Gyakran ismétlődő jelenet az utcán: A villamoskalauz vagy postás szóba áll valami jóképű, fiatal lánnyal. Egy darabig enyeleg veíe. Aztán – honnan, honnan nem – előbukkan egyik vagy másik társa. Kalauz vagy postás. Esetleg rendőr. Vagy más egyenruhás altiszt.

Valószínűleg sok fehér és viszonylag hosszú szakállas sorstársammal együtt halljuk közeledtét. Kultúránkban ez a véleménynyilvánítás nem korlátozódik december elejére.

Mindegyiknek köszönök Bandi első gimnazista. Mindössze néhány hete jár a középiskolába. Arca, mint a tejbe ejtett rózsa. Még nem edződött meg az élet viharában. Sok mindent nem tud még. De napról-napra tanul valamit. Valamelyik napon is diadalmasan újságolja édesanyjának: – Most már tudom, hogy melyik a nyolcadikos és melyik a tanár.

Mire visszatérsz úgy fogsz találni, mint középkori őrtornyot: naposabbik oldalamra csonkán.

Tilos játszani Budapesten a legtöbb ház kapualjában nyomtatott tábla figyelmeztet arra, hogy ott „a házalás és kintornázás tilos”. A kíntorna már a múlté, az adásvevést régesrég apróhirdetések útján intézik el az emberek, a szegényeket pedig többnyire a szegénygondozó hivatalok elégítik ki. A kifüggesztett táblák tehát időszerűtlenek, fölöslegesek. Újabban épült házakban már nem is igen látni […]

Ott áll a sarkon Öt-hatesztendős kislány nyitogatja-csukogatja az utcai telefonfülke üvegajtaját. – Nem szabad, mert összetörik az üveg – figyelmezteti őt jóakaratúan egy úr. A kislány rá se hederít. Tovább csapkodja az ajtót.

Vásárlás Vasárnap este bakák, faiusi lányok sétálgatnak karonfogva a körúton. Sorra járják a kivilágított kirakatokat. Mindegyik előtt megállanak, válogatnak. Mindent kiválogatnak. – Melyik kalapot vegyem meg nektek, lányok? – kérdi egyik a női divatárus bolt előtt.

Sok az édesanya — Anya! — kiált egy kamasz fiú a Duna-parti sétatéren édesanyja után. A közelben csaknem minden nő visszafordul erre a szóra. Mind azt hitte, hogy ő utána kiáltanak. Mennyi édesanya is van a világon. (Pesti Hírlap, 1933. augusztus 31, csütörtök)

Az egyetem utolsó előtti nyarán kötelező volt a „szakmai gyakorlat”. Kötelező, de nem annyira, hogy Zolival Zamárdiban el ne kódoroghassunk egy mindent áruló kisboltba. Besorolhattam volna ezt az írást a rövid italokhoz szólókhoz – hiszen kevertet, sok kevertet ittunk –, de a múltból előbukkanó gyönyörű balatoni nyarak más irányba küldték emlékezetemet.

Mérlegen Öreg koldusasszony vánszorog hazafelé este, fáradtan az egész napi munkától. Loncsos, fekete göncei lötyögnek sovány, aszott testén. Kezében gyékényszatyor, tele összekoldult kenyérdarabkákkal, miegymással. Most megáll egy utcai mérleg előtt, szoknyája zsebéből előkotor két darab két fillérest, nagynehezen föllép a mérlegre, s megméret kezik. Lehet, hogy arra volt kíváncsi, mennyit hízott aznap. (Pesti Hírlap, 1933. […]

Hiszen háború van, a jóisten rábólintott, vagy nem jó?! / gergely

Olyan vagy mint a tükör: csak a más arcát kutatod, a magadét ezüstfüggöny mögé rejted

A rákot, amit a román havertól kaptam, lefagyasztotta. Bedobta a frissen fogottakat a kondzselátorba, s azok ott lassan egymásrafagytak. Kérdem én: mozogni fognak, ha a szoba melegébe kiengedem?  / Gergely Tamás

Puszi nincs Az apa útra készül. Gépkocsiba száll, hogy az állomásra hajtasson. Búcsúzik családjától. Lehajol hatéves fiacskájához, hogy megcsókolja. – Hová utazol, apa? – kérdi a gyerek. – Bécsbe – felel az apa.

Svédországban élek. Ha egy romántól olyan garnélarákot kaptam, amit est közeli tóban fogott, és azt én eszem meg, akkor az a rák román, svéd vagy magyar? (Gergely)

„de a ‘magasabb’ hőfoknál egyik pillanatról a másikra élve kimúl” /Gergely találta a rák fõzésérõl