Rothadó almák évadja Jön a hír, hogy Svédországban ittas rénszarvasok nem engedték házába lépni a gazdát, aki kénytelen volt segítségért telefonálni,

Kakasszó Annyi év után, ma hajnalban ismét hallottam harsogni a kakasszót. Észre se vettem, mikor halt ki a város életéből a kora reggeli kukorék-hangverseny. Most, hogy elszólta magát egy levágásra ítélt kósza példány, egycsapásra feltűnt a – hiánya!

Mozi Valamikor izgatott örömmel szívódtam fel egy-egy moziterem homályos mélyén. S mily kitartóan követtem a pergő filmtekercs csodáját! Csakhogy a mozik azóta bezártak, s velem együtt egyre fakul az emlék.

Dinnyevér Beléhasítok a hersegő görögdinnyébe és egyből buzogni kezd a vére. Szürcsölöm, törölgetem a kezemről, de a nyomoktól nem tudok szabadulni. Így aztán Drakulaként szipolyozom a kései, lőrinccel vert gyümölcsöt.

Fannik Minden költőt egy-egy Fanni szerelme éltet mindhalálig. Vagy ha nem, akkor emiatt szenved s ír szenvedélyes hiány-verseket.

Mindennapi paradicsom A kiskertben minden nap megérik egy paradicsom. Nem több, de nem is kevesebb. Naponta testvériesen kettévágjuk az érett és leszedett paradicsomot, s várjuk a következő napot. Csak az a baj, hogy szeptember közepén valahogy megszakad a paradicsom-naptár.

Ezerkilencszázhatvannyolc Negyvenöt évvel ezelőtt Csehszlovákia földjén már a prágai tavasz virágait taposták a bevonuló oroszok, kelet-németek, magyarok és lengyelek. Azóta Csehszlovákia megszűnt létezni, Csehország és Szlovákia elosztották egymással a nemzeti vagyont, de vajon hogy számoltak el a közös emlékekkel?

Matekovics Egy éve halott – eleinte még könnyű számolni az örökre eltávozottak múlt idejét. Aztán mind jobban belezavarodunk a számolásba, s már azt sem tudjuk, élők vagyunk-e vagy holtak?

Törpék Törpe bácsi és Törpe néni örökké kézen fogva járnak az utcán. Mióta egymásra találtak, szünet nélkül mosolyognak. Emiatt mindig öröm velük találkozni. Ráadásul még fel is néznek az emberre…

Apály vagy dagály? Mikor elnyújtózott a plázson, éppen elkezdődött a dagály. Arra ébredt, hogy hónaljáig habos tengervíz nyaldossa.

Perszeidák Augusztusban, amikor napokon át szikrázó könnyek sokasága hull az éj szeméből, azt mondják, csillagok zuhannak alá. Nem tudom, mi lehet az igazság, de a perszeidák látványos sziporkáját bámulva mindegyre Dsida Jenő Hulló hajszálak elégiája jár az eszemben.

Kilátó Körbe forgok, a négy égtáj felé. A magasság megszelídíti a látványt. Olyan távoli a belátható világ, mintha nem is benne élnénk, hanem valahol fölötte, előtte lebegve. Ez a jól fésült valóságkép lenne a szürrealizmus titka?

Vergődő vitorla Alig hogy felhúzzák, az ideges vitorla minden erejével megpróbál elszabadulni. Akkora ambíció szorul belé, hogy egy hajót is képes magával röpíteni. Csak az a bökkenő, hogy távolról sem a szabadság bajnoka: mindig vakon követi a szél szeszélyes útját.

Lesifotós A polgármester nem szereti, ha akkor fotózzák, amikor neki nincs kedve hozzá. Aki ilyenkor fényképezi, az egy nyomorult lesifotós. Vagy titkosrendőr. Egy vacak spion. Ha meg tetszelgése közben kattannak az objektívek és a vakuk – az a sóvárogva doromboló média.

Rózsabogár Metálzöldes ragyogás az agyonrágott, megtiport, elszaggatott rózsa sziromágyában. Fészkelődő, nemtörődöm, tohonya kényúr, lustán mocorog, mintha a haldokló virág ölén szeretne maga is felfordulni.

Trombita Fújni könnyű – játszani nehéz rajta. Úttörő koromban szerencsém volt, hogy a vörös nyakkendő mellett a dobot akasztották a nyakamba.

Csomagolás Időnként be, majd ki. Megint be, megint ki. Csak a rakhelyek változnak. Így cipeljük az életet, apránként, részleteiben egyre távolabb, majd néha vissza. Aztán egyszer csak mások csomagolnak nekünk.

Bölöni – 66 Nem tudom, mi a különbség a humanista és a humorista között. Egyet tudok: Bölöni Domi jó ember és mindig jó kedvem van, valahanyszor csak eszembe jut. Például most is, születésnapja küszöbén…

Újrázó magnólia Miután tavasszal jócskán teleszórta maga alatt a földet buja virága szirmaival, augusztus elején újabb bimbókat dédelget a nagylombú magnólia; ritkás nyilásai akár egy-egy ökölbe zárt kéz rózsaszinlenek elő.

Fészek Esőt lesve fölnézek az ereszre: kis zümmögő méhcsalád nyüzsög alatta, egy gömbölyded fészek körül. Zümm be, zümm ki – lehetnek olyan kéttucatnyian.

Sakk-matt A játszóház gyepén óriási sakktábla óriási figurákkal. Az egyik játékos, cingár fiúcska, két parasztja közt gubbaszt egy fekete négyzeten. Ellenfele, már kamaszodó fiú, bástyájára tett lábbal vigyorog. Onnan veszi számba győzedelmesen a megmaradt figurákat – bizony, ez sakk-matt!

Azt hiszem, nem mondok újat vagy sértőt, ha „elárulom”, hogy Balogh Andris, a színész barátom nem veti meg a jó bort (olykor a rosszat sem). Talán nem is az italról, hanem a művésznőről beszélgettünk, amikor elmesélte e történetet.

Az ötödik, eleddig az utolsó, nagyon fájdalmas emlékeket idéző ereklyém egy két deciliteres, Retró védjegyű, 9 cm magas, 7 cm legnagyobb, 5cm legkisebb átmérőjű, csíkos (15 csík) mintázatú vastag falú üveg vizes pohár. Az, amelyből az utolsó vörösboromat ittam meg a Vallonban.

Bolyongás Idegen városba vetődve, magányos sétáról megtérőben elvétem a vendéglátóhoz vezető utat. Az utca nevét elfelejtettem, a számra valahogy visszaemlékszem. De a szám csak egy szám marad –

Vad természet Előttem a Huron tó déli panorámája. Egy önfeledt lépés a vad természetben – és iszonyú csattanással verem a fejem egy ártatlanul akacsonyan nőtt, vastag faágba. A szokásos csillageső után már lüktet a fejem búbján a sajgó duzzanat. Óvatosan megtapogatom, s egyetlen ép gondolatom: ezt is túléltem (- de csak a következő ütközésig!)