A seregszemle, szinte lehetetlen. Mint a seregély-had, gyorsan szétrebbentünk, egyik az anyahonba, másik, mint Ábel, a rengetegbe.

ne hallgassatok rám az sem igaz amit gondolok ez sem amit most leírtam Isten mondta hazug vagyok 2021-08-19

Az embertaposta utakat, ösvényeket. Oda vezettek, ahol szükség volt emberi kézre, észre, hogy értelme legyen a létnek.

Reggeli rondó Szirénázva száguldnak keresztül agyamon a gondok zsibbadt ujjú hajnalon ébresztenek huhogó galambok

hasára tekert alma fejű vekni az újszülött ing az anyja ing ring egyetlen élő altató s közben kezével hozzáér férjéhez hozzáér az eredethez

Hátul ballag a szamár, De nagyon jó a dolga, Elárulná, hogy cammog, Ha csengettyűje volna.

mikor a többiek komolyan vesznek te is egy idő után nehezére esel a többieknek

Bölcselet Tonnányi ész, ami most Kellene Pedig csak a szépség Bont konzervet ellene

bocsánatot kérhetnék hogy rímelnek verseim van ritmusuk, nem botladoznak nem lépnek lábatokra tánc közben könnyen kifordulnak mikor kéri a figura

Ötvenes évek. Nyárvégi esték. Hosszú járvány után akkor is. Összegyűltünk a szomszéd ház előtt. Nem volt múlt. Nem volt jövő sem. Csak örökös jelen. Mint egy tangóharmonika. Finoman erezett, hol szürkén, hol zölden csillogó márványdoboz. Csontfehér billentyűk.

Megvettem egy homokórát, De megállt, Mert nem tudja fordítani Önmagát.

Lehunyt szemmel Egy lábfej, egy árnyék Egy vágy, egy ajándék Szemhéj alatt világító Tábortüzek Hullámzó képek a falon Egy érzés: hadd fájjon, hagyom

Néha folynak a szavak csendesen, finoman. Néha kitörnek a szavak, ordítva, mint hatalmas mennydörgés. Néha áradnak a szavak, mint a forrázó láva, Néha hátradőlnek a szavak, pihennek, mint egy vendég

évnyitó és karácsony között domborodik az osztálytérkép barnája álmosodik a tanuló de el nem alszik még rugalmas

csak egy alvajáró szó talál rám egy széttépett mondat egy visszhang harangot kongat egy emlék

Ostoba fény Poroszkálnak fáradt szemem előtt a betűk Szétcsattannak futó, fényes törpebolygók

Testeddé lett megsebzett táj De még élnek zöld vidékek Három haza, akárhogy fáj Végül mindegyik tiéd lett.

van egy végtelen magyarország az az én otthonom ott vagyunk másnaposak adyval minden kettétört hajnalon ott lovagolunk ki reggel szerteszét cserhalmi györggyel

drapp redőnyt szemlél drapp bőrrel veti össze ünnepel az éj Budapest, 2021. VIII. 18.

Hosszú számoszlopokat adott össze világéletében, szerette az ajkak közt hangtalan morzsolt számok agy-tornáját – nem bízott a kompjúterben: aláírni, neve bélyegzőjét nyomni valami plasztiktekervények böffenetére? Soha nem tette.

Mindenki tudja, mit mond Isten. De hát így nagyon nehéz hinnem. Mindenki menjen a szobából! Csak ő kaparja a kilincsem. Forrás: szerző FB-oldala

Jártam a magas iskolát, Tanultam filozófiát, Sejtem, mi légyen a poézis, — De dalra, bölcseségre mégis Csak te kapattál mesterem: Ütött-kopott kis szürke bölcsem, Verebem.

eszterlánc ödön felébredt hogy ő ma a féreg csak tőle ne kérdezd én akkor is nézlek

golyó Azt játszom: betegnek tettetem magam ma nem megyek iskolába nem kelek föl az ágyból fejemre húzom takaróm

Földtörténet titkos dudora, kis piramis, kék ég, Három kotlós víz szenteli, illata gyógyír, oly rég. Szürke agyagból, humafelhőket fest az ég, s a vég, Búvópatak mélyén csobog az értelem, s bölcsesség.