ez egy ártatlan vers nem bánt senkit, csak leírja mi fán terem a dió és mit, ha az idő hagyja

Mikor egy kertből diót loptam, utána mindjárt messze futottam. Tenyerem égette a zsákmány, be is kaptam azonmód, gyáván.

Milyen hangulat ez a nyár, Hahotázva hang mulat, s zár Csattan, s a hőség odavág, S képen suhint egy nyírfaág.

Kis vedrem A kis vedrem Telített: Esőcseppel Teli lett.

az anyakönyvvezetőhöz nem jutottam be zsúfoltság volt és becsukták az ajtót

Zászlós hely ez, ahol itten élek, s a más zászlaja mindig is gyanús, attól négyzetek lesznek a trapézek, baszkok lesznek a bávatag pirézek, csak a miénkre dől mindig a tus, a más zászlaja mindig is gyanús, lobogós hely ez, ahol itten élek.

Kinek MAKFA az árnyéka, árnyékból nő annak létra, megirigyelnénk, ha volna, legalább egy-két jó sora.

Amikor letértem a bekötő útra, szülővárosom képe bevillant a visszapillantó tükörbe – úgy kísért,

Bartis Gyurihoz Tépik az arcát az unokák, föl-le, jobbra-balra, hátha kisimulna rajta a toka, a kisebb-nagyobb hurka, a ránc,

hány szomszédhalál torlódott azóta fel ittuk a kávét Budapest, 2021. VIII. 1.

Kertedben nő-e még rózsaszín viola, illatozó jázmin, tarka gladiola, huszáros törökkonty s nemes tearózsa?

Írnék egy hideg verset, repedő jégtömböt ezen a trópusi, lázas reggelen, de nincs frakkom, cilinderem, csak néhány álcázott, vulgáris világ leplezi bennem a mélázó arcokat.

Malommá futnak össze a hegyi bércek, Őrlik a felhőket, de a fenyves délceg, Eltakart erő, vizek fölé dermedő, Gigászok párás tüdejében erjedő,

Robusztus város odaát, nem hajózom át, felhőkarcolók közt menten kilehelném lelkem.

mind kevesebb a részvét – fogy hiába állunk sorba érte majdhogynem mindent megírtam majdnemhogy, amit akartam mindent 2021-07-28

átszínezik régi nyaraimat a szivárványos menetrendlapok török helységnevek odaégett őrölt hús illatát s barackok aromáját nyújtják a gőzölgő hajnali vonatok Budapest, 2021. VII. 29.

Sínek vezetnek az ócskapiachoz, ha megveszed a perui szalmakalapot hazaviheted eldorádó kincsét, ha megveszed a zöld trapéznadrágot este twistelhetsz a fások klubjában, ha megveszed a csipkés szemfedőt reggel fohászkodhatsz a ferenceseknél.

Örök égő tűz a lelkemben a szerelem ragyogása

Itt nincs híd Észre sem vettük Mindig átmentünk Olyan ez a híd Mint isten összekulcsolódott Két keze Forrás: szerző FB-oldala

Gyöngyöt ragyogtató napfelkelte, Kagyló szemeimben ébredezik. Fehér hattyúk ringatóznak, s nézik Ahogy két szív egymást lejegelte.

aj, de szánalmas idők ezek utolsó utáni idők lennének? már mindenki hallotta, nincs nép ki nem rebirth, atyámfiai renaissance, testvérek

Mert van gyermek, ki mosolyogva, tárt karral elfogad és ki egyszer nyomott mértékkel mindent visszaad.

Amikor az ég sötét lett, és hideg lett a kezünk, Melegséget kerestem szemeidben, Nem találni mást, csak hidegebb lelket.

Környezetem tárgyai beszélni tanultak, kamaszkodtak kicsit, aztán velem együtt öregedtek hasztalanná, de nincs szívem tűzre dobni őket: jól áll bennük az emlékezet, mint lezárt üvegekben a télire eltett savanyúság, rózsabefőtt, mikor mire tellett.

csak megéreztem: idesüt minden gondolatával ha kóricál is közülük már a sufniban pár