‘kilencvenegyben
mikor ropogott a hó
s néztük a filmet Tovább »

Olvasom, hogy egy nyugat-németországi áruházban komputer öltözteti föl a nőket. Olyan színű és szabású ruhákat ad, amilyenben a nők tetszeni fognak. Ha másnak nem, akkor a komputernek. Az eljárásra egyébként – a reklámon kívül – azért volt szükség, mert a legtöbb nő nem ismeri saját ízlését, és a vásárlás után jön rá, hogy a ruhával tulajdonképpen bevásárolt. Tovább »

HÍV EMBER

Milyen szolgálatkész vala szegény Püsök! Egyszer lihegve jelentette Jánosynak, a bikanyakú városi tiszti főügyésznek hogy a polgármester elutazott hetekre. Tudta ő jól,.hogy miért jelenti. Haragban volt a két úr, nem is szólt egyik a máshoz, csak hivatalosan. S a polgármester nem engedte meg, hogy a Kerektó-utcát, ahol Jánosy bácsi, de meg Püsök is lakott, kiaszfaltozzák. De most, uccu, ahogy elutazott a városfeje, Jánosy azonnal elkereszteltette utcáját Vörösmarty-utcának, és még a polgármester távollétében kiaszfaltoztatta. A polgármester csak egy év múlva jött rá a turpisságra, de akkor már hiába tajtékzott Püsökre is. Látod, milyen hív ember vala ez a Püsök! Na de a vén Jánosyért is kár, hogy alig 82 éves korában meghala. Tudod, mi van itt a közelben a sírkövére írva? Ez a gyönyörű rigmus, ni:
»Erdők tollas Szibillája,
Száz évet jósolt a szája.
S haltam időnap előtt…
— Kakuk, nem tudsz jövendőt!«

Molter Károly: Édes kisváros
Erdélyi Helikon, 1943

Azon tűnődöm, van-e égbolt,
mit Andrej Bolkonszkij meglátna,
vagy az túl ártatlan, túl rég volt,
és nincs hozzá csend se, csak lárma? Tovább »

Frissen kilépni, aztán átlépni
a soron következőn is –
lehetőleg nem megadni
csak átadni magad
egy újszülött áramlatnak
és szembemenni törmelékével, Tovább »

Itt van ez a fészbuk. Ez az örökösen nyüzsgő pletykafészek. A neve is onnan jön, a fészekből. És a bukfencből. Nekem mondhatják a nyelvészek, hogy nem onnan jön. Mert bizony, onnan. Én már csak tudom, honnan szöknek nekem naponta a Vivienek és Hortenziák!
Ők azok, akiknek semmi dolguk nincs ezen a világon, csak az, hogy valakinek nekiszökjenek. A Vivienek és Hortenziák! Nekik nem számít, hogy öreg vagyok, rosszul látok, alig hallok, hajam elhullt, ki sem mozdulok a házból. Jönnek ezek a Vivienek és Hortenziák, mutatják nekem a köldöküket, a hosszú hajukat, a pingált körmüket és mint egy pecsétet, homlokomra nyomják, hogy lájk! És írják nekem, hogy mint egy pecsétet, én is nyomjam oda a festett orcájuk alá, lájk! Legyünk barátok. Ezek a Vivienek és Hortenziák!
Csak egyszer üss oda, ebbe a pletykafészekbe egy lájkot, többé nem szabadulsz meg a Vivienektől és Hortenziáktól.
Egyszer ütöttem oda egy Vivienre, mert szép, hosszú lába volt neki, dús haja és csábos tekintete. És akkor láttam meg az igazi Vivient.
Az igazi Vivien csúnya volt, ráncos, életunt, kövér és nálamnál is öregebb. Ha végig sétálna a főtéren, a galambok is messzire elkerülnék.
Így jártam Hortenziával is. De ő legalább bevallotta, tizennyolc unokája van, szereti a jó zenét, a templomok csöndjét, nézni a hegyek csúcsait és ha nagyon nem fáj a lába, kisétál a közeli erdőbe álmodozni, szájában egy útközben letépett, gyönge virágszállal. És nem titkolta el, az a szép, hosszú lábú, dús hajú, csábos tekintetű leányzó, akit maga helyett a pletykafészekbe rakott, voltaképpen nem ő, hanem valami régi álma, amit soha nem valósíthatott meg. Csak azért rakta oda, mert ez volt az ő leghőbb vágya, s ebből a régi vágyból legalább ennyi maradjon meg.
Így jártam Viviennel és Hortenziával.
Furcsa egy társaság ez a fészbuk! Senki sem az, ami, senki sem az, aki, hanem valami más, valaki más. Ó, mivé lettetek ti, Vivienek és Hortenziák!

Forrás: szerző FB-oldala

Ágyszag van.
Agyszag van.
Fejfájás nagy szagban. Tovább »

Az ember egy idő után
megunja az éleket, belefárad
a szüntelen sebesülésbe,
sirályok rémült rikoltozásába,
ebbe a háborgó tengerbe. A
viharon túl szeretne látni, cápa-
uszonyokon túl remél a tekintete, Tovább »

óceánnak
a cseppek
sivatagnak
a homokszemek Tovább »

nyarunk nyírfa-árnya /umbra de mesteacăn a verii/

semmi nincs fontosabb tenálad.
a te szerelmednél.
voltál az erdei
harmat.
voltál a fű.
én nyírfaerdőm.
én ezüst reggelem. Tovább »

A 19. század második felében nagyjából kialakultak a gyarmatbirodalmak, s a lemaradók igyekeztek utolérni az előttük járókat, mindenekelőtt a briteket, spanyolokat és a franciákat. Némi késéssel az Osztrák-Magyar Monarchia is bekapcsolódott a versengésbe, amit általában a még fel nem tárt lehetőségek utáni kutatás jellemzett.

Ebbe a sorozatba tartozott az északi sarkvidék is, ahol nem is az új területek felfedezése, meghódítása, sokkal inkább a közlekedési lehetőségek tisztázása volt az elsődleges feladat. A Monarchia is bejelentkezett: I. Ferenc József (1830-1916) elvi egyetértésével Bécs indított egy expedíciót a Jeges-tengerre. A költségek nagy részét Johann Wilczek gróf, a bécsi Földrajzi Társaság elnöke és Zichy Ödön gróf állta, de megnyerték több magánszemély, továbbá bankok, az osztrák kormány és a hadsereg támogatását is.  A német Bremerhavenben harminctonnás vitorlást építettek, amelyet egy száz lóerős gőzgéppel is felszereltek. A Tegetthoff nevű hajó 1872 júniusában futott ki, fedélzetén 24 főnyi legénységgel, a személyzet egyetlen magyar tagja Kepes Gyula hajóorvos volt. Az expedíció céljaként az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba vezető, úgynevezett északkeleti átjáró felkutatását tűzték ki, amely lényegesen lerövidítette volna a víziutat Európa és a Távol-Kelet között.

Tovább »

Beszélek a macskáimmal,
az árnyékokhoz a falon,
magamban beszélek,
vagy egyáltalán nem beszélek.
kavarogok a gondolataimban és
éjjelente rólad álmodom

Nem szabad ám azt .hinni, hogy a háború csupa siralom és gyász. Vidámság ís van benne, kacagás és nóta.
Csak az itthonmaradottak járnak úgy, mintha az orruk vére folyna, de ezek is talán inkább azért keseregnek, hogy már kinőttek a katonaruhából. Akik elmentek, frissek, vidámak és bizakodók. Akárhányszor a legnagyobbveszedelmek közt rájuk szólnak a tisztek a katonáikra:
— Ne kurjongassatok olyan hangosan! Mind erre jön a shrapnell, az is mulatni akar.
Egyébként temperamentum dolga, hogy ki hogyan színezi ki az eseményeket. Az egyik sötét színekkel fest, a másiknak a plein air kedves. (Az előhangból)

Tovább »

A tavasz torkának szoruló télben
virágzó japánkertről álmodom,
többé már sosem lennék ébren,
amíg veled csillaggá nem változom.

Forrás: Lenolaj.hu

Amikor az emberre rájön

Amikor az emberre rájön,
ha sokadszor telik be a pohár
biliárdozna, kuglizna a neten –
Lenne saját testvére akár,
tűz helyett szelíd patak…
nem lehet ám.

Tovább »

Boér Géza 1952. március 13-án született Torján, és Kézdivásárhelyen érettségizett 1971-ben. A kolozsvári egyetemi éveket követően, 1975-ben tért vissza városunkba, ahol középiskolai tanárként dolgozott 1989. január 23-án bekövetkezett haláláig.
Életében egyetlen verseskötete jelent meg (Hiányok térképe. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1980), halála után fél évvel, Markó Béla utószavával adták ki a másodikat (létlelet. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1989), kéziratos hagyatékából pedig egy válogatás jelent meg alulírott előszavával és gondozásában (sorskeresztrejtvény. Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2002). Tovább »

Egy rakás közhely, amit most mondok: többet ér, ami kevés, mint ami sok.
Nem szólok az aranyról, a Kínai falról, a piramisokról. Ezekből köztudomású, hogy kevés van. De szólok a boldogságról, az egészségről, a barátságról, a szerelemről, amelyekről azt hisszük, minél több van belőlük, annál jobb! Ez nagy tévedés! Kicsi boldogság, kicsi egészség, kevés barát és aprócska szerelem kell az embernek, hogy jól érezze magát. Hogy meg tudja becsülni, amije van.
Röstellem is idézni: „kinek virág kell, nem hord rózsaberket”.

Tovább »

komfortzónám
a csend
az a mi ott van
bent
nem tudok
magamból kilépni
fogadj el
én így tudok élni

A pozsonyi német polgárok feje és házteteje fölött minden különösebb baj nélkül röpültek el a forradalom szikrái. Elrepültek volna Pest fölött is, ha a vásárra feltódult vidékiek a németajkú várost két-három napra nem teszik a magyarság fővárosává, és ha nincs az a kis csoport, az a kávéháznyi baráti együttes, amely a szikrákat, szinte a markában, lánggá élesztette-fútta; ha nincs a fiatal költő; a lángot aztán ő szórta szét a városban, az egész országban.
…A polgári forradalmak szinte jelképszerűen Európaszerte bankettel kezdődtek. Az éhező párizsi munkások közvetlenül azért tépték fel az utcakövezetet, mert a rendőrfőnök megtiltotta a polgároknak, hogy a letiport lengyelek egészségére egy jó vacsorát elköltsenek. Ilyen melléklépcsőkön érkezik néha a szabadság istennője.

Tovább »