1968 után a Földön élni már nem ugyanazt jelenti, mint előtte. A nagy jelentőségű év több tekintetben is a jelen megértésének kulcsa lehet: legyen szó fiatalságról, zenéről, világpolitikáról, háborúról, médiáról vagy a gazdaságról, sok mindenben járult hozzá világunk jelenkori képéhez. A kötet az amerikai Civil Rights Movement kezdeményezésétől kezdve a Haigt-Ashbury ellenkultúra megnyilatkozásain keresztül kitér a hollandiai, és japán tiltakozó mozgalmakra is, amelyekről – véleményem szerint – magyar nyelven most olvashatunk először.
A kassai születésű művészt Fiedlert Miro karolta fel: 1948-ban képzőművészeti ösztöndíjjal Párizsba utazott, még ugyanebben az évben a Galerie du Haut-Pavéban Fiedler első önálló párizsi kiállítása került megrendezésre. 1949 tavaszán tagja lett az egyik legnagyobb francia művészeti egyesületnek, az Union d’Arts Plastiques-nek.
Joan Miró egy kis párizsi galéria kirakatában pillantotta meg először Fiedler (a kassai születésű művész) vásznait. Miró mutatta be Fiedlert Alexander Caldernek, Marc Chagallnak, Alberto Giacomettinek, Georges Braquenak, velük való kapcsolat hatására véglegesen az absztrakt művészet felé fordult, ők az utánpótlás legifjabb tehetségét látták Fiedlerben. A kor meghatározó új áramlatai rabul ejtették, s nem engedték, hogy hazatérjen Magyarországra. Párizsban művészbarátai egy kis garzonban szállásolták el. Miró több éven át megosztotta vele a saját műtermét, ahol rengeteg izgalmas időt töltöttek együtt. Miró korán felismerte Fiedler tehetségének sajátos hármasságát – biztos technikai tudását, újításra törekvő szellemiségét és a játékos anyaghasználatát. Miró Fiedlert „a fények festőjének” nevezte. Az emigráció első éveiben abba a valóságba menekült, amelyet maga alkotott a festészet segítségével. Fiedler nagy lelkesedéssel vetette bele magát az új technikák felfedezésébe. Hamarosan Fiedler egy sajátos stílust alakított ki, amely egyúttal a kézjegyévé vált – ez a fény és az árnyék játékának végtelen lehetőségét engedte meg. Sajátos strukturális komplexitás uralja Fiedler vásznait, az anyag denzitása, tömöttsége, egy vég nélküli ritmust teremt egy puszta felületen.
1951-ben Giacometti és Vaszilij Kandinszkij munkáiból kollektív kiállítás került megrendezésre a Galerie Maeghtnál. Ebből az alkalomból olyan új tehetségek is bemutatásra kerültek, mint Eduardo Chillida, Francois Fiedler, Ellsworth Kelly, Pierre Tal-Coat és Saul Steinberg.

Braque

A háború négy éve után Paul Fort hiába akarta felújítani összejöveteleit, a bal parton már a szürrealizmus és a dadaizmus rakoncátlankodott. Paul-Napóleon Roinard estjén, az anarchista költő bámulatára ezer frankot érő berendezést törtek össze a vendégek. Itt jelentkezik Braque, 1910-1911-ben monokróm képeket fest, és ő vezeti be először a nyomtatott betű applikálását is, s az ő festményein jelenik meg a modern művészetben oly gyakori motívum a zeneszerszám ábrázolása. Paul Fort a francia költők királyává lett. Verlaine-t kivéve, a Leconte de Lisle utáni költői királyok mind olyan emberek (Mallarmé, Dierx, P. Fort), kiket a külföld nemigen ismer. A Notre-Dames des Champs utcában lakott Hemingway. A Vándorünnep az író posztumusz kötete, melyben ifjúkora egyik nagy élményét, az „elveszett nemzedék” húszas évekbeli Párizsát idézi fel. A laza visszaemlékezés-fűzér feleleveníti a feledhetetlen város hangulatát, a dohányfüstben pácolódó Café des Amateurs jellegzetes bűzét, a lovas tartálykocsik dübörgését, a hazafelé vezető út kis üzleteit, kereskedőit, újságárusait, a hotelt, ahol Verlaine meghalt, s amelynek legfelső emeletén maga az író lakott és dolgozott. „Enyém egész Párizs, de én a füzetemé meg a ceruzámé vagyok” – írja Hemingway. A későbbi világsikerű könyvek alkotója feldolgozandó nyersanyagként szemléli az őt körülvevő világot, az „amerikai kolónia” figuráit, kiváló portrékat rajzolva többek közt Gertrude Steinről, Ezra Poundról, Ford Madox Fordról, s kiváltképp Scott Fitzgeraldról. Hadley Richardson halk szavú, huszonnyolc éves nő, aki már-már lemond arról, hogy valaha is szerelmes és boldog lehet, amikor 1920-ban Chicagóban megismerkedik Ernest Hemingwayjel.

Ernest és Hadley

Rabul ejti a jóképű fiatal férfi lobbanékony természete és szenvedélyes vágya, hogy íróvá váljon. A rövid udvarlást és a gyors házasságkötést követően hajóra szállnak Párizs felé, és hamarosan az ott élő amerikaiak – köztük Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald – színes és szeszélyes társaságának ünnepelt párja lesz belőlük.
A kávéházak szabados erkölcsű világa azonban ellentétben áll a család és a monogámia hagyományos értékeivel. Hadley féltékenységgel és önbizalomhiánnyal viaskodik, Ernest pedig ígéretes írói karrierjének elindításán fáradozik. Párizs tele van csábítással, és a házaspárnak szembesülnie kell a veszéllyel: Hemingway árulása az irodalomtörténet egyik legszebb szerelmének végét jelentheti.

(Folytatjuk)

Előzmények: Idegen a síromban 1; Idegen a síromban 2; Idegen a síromban 3.; Idegen a síromban 4; Idegen a síromban 5