Oszkár titka

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska, akik Elégjólhalloknak hívtak. Ez a nyulacska Zöld-erdőben élt, Középezüst-föld fővárosában. Tizenegy éves volt (nyusziévekben számítva, nyilván). Egy Nyúl számára nagyon bonyolult életkor ez: pontosan tizenegy éves korában érzi azt, hogy függetlennek kell lennie.

Elégjólhallok ritkán találkozott az anyjával és az apjával. Azok keveset voltak otthon, állandóan turnéztak és koncerteztek. Elégjólhallok apja, Nagycsuda Dani előadásokat rendezett és játszott az Odeon-tisztáson, az Elysées-bozótban vagy a Lincoln-réten, a nyuszi édesanyja pedig, Divapofa szopránénekesnő a világ legismertebb erdőiben énekelt: a Milánó-rrdőben, a Garden-erdőben, de még Fehér-erdőben is fellépett. Ezért aztán Elégjólhallok inkább a dadája, Néni társaságában élt, aki csudajó leveseket, csorbákat főzött és finomságokkal töltött palacsintát készített. Elégjólhallok imádta ezeket az ételeket és ezeken nőtt fel akkorára, hogy immár olyan kalandokra vetemedett, amelyeket elmesélhetett a gyermekeknek: kicsiknek és nagyoknak, nyusziknak és nem-nyusziknak.

Ilyen kaland volt például, amelyet Oszkár Sárkány társaságában élt át, aki szintén Zöld-erdőben lakott. Tél volt. Elégjólhallok vállán a kocsolyákkal, lement Lusta-folyóhoz, hogy ott találkozzék a legjobb barátaival: Szalvador Mókival és Kiskopáccsal.

Lusta-folyó kettészelte Zöld-erdőt, pontosan a közepén folyt át, magába gyűjtve minden erdei forrás és patak vizét. Az egyik patak, amelyik már többezer éve kiszáradt, hajdan barlangot ásott a hegyoldalba. A barlang mostmár száraz volt és lakályos, benne tanyázott Oszkár Sárkány.

Oszkár egyszerű sárkány volt, nem adta a nagyot, pedig az egyetlen sárkány volt egész Zöld-erdőben. Ritkán fogadott vendégeket, azok is inkább a rokonai voltak: a kék hegyi gyíkok, a tüzes sárga szalamandrák és a kaméleonok az óceánon túlról. Ez utóbbiak jellemtelenek voltak, Oszkár gyűlölte is őket, láttukra már tüzet okádott. Tudjuk, ugye, hogy a Sárkányok mindig idegesek lesznek mindentől. Az állatok ezért úgy gondolták, Oszkárnak a Lusta-folyó közelében kell laknia, hogy ha idegességében felgyújtja az Erdőt, legyen a keze ügyében sok víz, hogy gyorsan eloltsa a lángokat. Az erdőben, ugyanis, nincs helye a lángnak. Persze senki sem tudta, hogy Oszkár hogyan oltja a tüzet. Mert a Sárkány fél a víztől. Nem tud úszni. És hamar megfullad, ha a szárnyai megnedvesednek. Oszkár barlangjától azonban nem vezettek nyomok a Lusta-folyóhoz, annak ellenére, hogy a környező bokrok mind meg voltak perzselődve, ami arról tanúskodik, hogy a gazda erősen ingerlékeny volt, hirtelen haragú, fölfortyant bármiért. Tüzet lövellt az orrkikán át, ha kellett, ha nem… Ezért aztán az állatok nem közeledtek Oszkárhoz, nem volt egy barátja sem. De távolmaradtak tőle még valamiért.

Oszkár nagyon titkolozó volt. Mindenki tudja azt, hogy a Sárkányoknak van titkolnivalójuk: egy varázstojás, Varázsfészek, varázsló könyv vagy csupán egy nagy rakás arany, ezüst, drágakő – a Kincs. Persze többnyire kitudódik, hogy mit rejteget a Sárkány; Oszkár esetében viszont ez titok maradt. Messze elkerülte őt mindenki, főként azért mert Oszkár lakhelye közelében az Erdő megperzselődött. Oszkár barlangja fölött naponta kis fekete füstfelhők lebegtek, eltakarva a Napot.

Ezért aztán Elégjólhallok is messze elkerülte a Sárkány lakhelyét s valamivel később érkezett meg a Lusta-folyóhoz, mint a barátai, akik már várták, hogy jöjjön végre. Mindhárman lábukra kötötték a korcsolyát és csúszkálni kezdtek a jégen, az Újévi Nagy Bálra tervezett mutataványokat gyakorolták. Ez ugyanis nem akármilyen bál, résztvesz rajta egész Zöld-erdő. A három barát táncolva és nevetgélve egyre beljebb ment a folyóba. Veszélyes dolog ez, mert a part mentén ugyan jó vastag a jég, beljebb viszont egyre vékonyabb, a folyó közepén pedig már egészen vékony. Beszakad még egy nyulacska alatt is.

Elégjólhallok is észrevehette ezt. Éppen a folyó közepén pirüettezett, s amikor megállt, egyenest a jéghideg vízben találta magát. Ez a folyó bármennyire is lusta, azért nagyon mély volt. A nyulacskát pedig lehúzta a kocsolyák súlya, a folyó fenekén találta magát, menthetetlenül. Móki és Kiskopács hiába próbálta kihúzni őt. Elégjólhallok csuromvíz volt és reszketett a hidegtől, úgy érezte, elment az ereje. Kiáltani sem tudott, miként a többiek, akik pánikba estek, és hullott szemükből a könny, minden irányba. Nagyon megijedtek attól, hogy barátjuk szemük láttára megfullad, képtelenek őt megmenteni – ekkor hirtelen elsötétült az ég, és Móki azt hitte: éjszaka van.

De nem volt éjszaka. Hanem Oszkár szárnyai a rés fölé hajoltak, a sárkány gondosan kiragadta Elégjólhallok-ot és eltűnt vele a Barlang irányában.

El tudjátok képzelni, hogy mennyire megrémült Szalvador Móki és Kiskopács? Mostmár tény és való: nincs menekülés a barátjuk számára! Lassan, szótlanul Elégjólhallok odújához mentek. De mit fognak mondani Elégjólhallok édesanyjának, Divapofa szopránénekesnőnek, aki éppen most jött haza Latin-Amerikából? És az apjának, Nagycsuda Daninak, a rendezőnek és bűvésznek? És főként mit mondhatnak Néninek, a dadának, aki kétségkívül finomságokkal várja mindannyiukat: túróval és mazsolával töltött meleg palacsintával, forró tejával, amit mentával és erdei gyümölccsel ízesített.

Ez az ő gondjuk, menjenek haza vele. Mi pedig térjünk vissza Oszkárhoz és Elégjólhallokhoz, akik – képzelhetitek – jól vannak. Oszkár, a sárkány vegetáriánus – de ezt kevesen tudják róla. Tehát eszébe sem jutott megenni Elégjólhallok-ot. Egyéként hányingere volt már a gondolattól is, hogy valaha állatot ehet, legyen az bár egy egérke. Elégjólhallok pedig szinte megfagyott már a vízben, ezért eszébe sem jutott félni. A barlangban pedig jó meleg volt, és Oszkár rálehelt a nyuszira, forró szellőt fújt rá, olyat mint amilyent a hajszárító fúj Elégjólhallok édesanyjának, Divapofának a hajára. Oszkár fuvallata egyből megszárította a nyúlacska ruháját is, bundáját is.

Elégjólhallok mostmár, miután magához tért, meg merte nézni Oszkárt közelebbről. És egyáltalán nem tűnt félelmetesnek. Sőt, ellenkezőleg… kedvesnek látta őt.

– Köszönöm, hogy megmentetted az életemet, és nem fulladtam meg – mondta a nyuszi halkan, és megpróbált a sárkány szemébe nézni. Zavarta ez Oszkárt, és úgy tett, mintha a körmét pucolná.

– Ugyan már, nem tesz semmit – morogta a sárkány, és megpróbált minél udvariasabb lenni.

– Későre jár – modta a nyúlacska. Körülnézett és így folytatta: – Haza szeretnék menni. Kérlek, mutasd meg nekem, hogy merre van a kijárat.

– Hogyne, azonnnal – vigyorgott Oszkár, de már nem volt olyan kedves, mint amilyennek látszott. Aztán félrehúzódott egy lépésnyit, és felfedte a barlang ajtaját, a háta mögött.

Elégjólhallok megértette, hogyha haza akar menni, túl kell jutnia Oszkáron, aki nyilvánvaló, hogy nem fogja őt csak úgy elengedni.

– Akkor mehetek? – kérdezte Elégjólhallok, remélve, hogy rosszul értette a sárkány gesztusában rejlő üzenetet.

– Esetleg majd holnap – mondta Oszkár ásítva egyet, nem mintha álmos lett volna, hanem hogy megmutassa az agyarát és a szép fehér fogait, mert ő rendszeresen fogat mosott, annak ellenére hogy nem állt mellette az anyja és nem küldte őt fogat mosni háromszor napjában.

– Kérlek Oszkár, szépen kérlek… Várnak a barátaim… És vár engem Néni, a dadám… – hebegte a nyúlacska; érezte, hogy hullani kezdenek a könnyei.

– A barátaid?! – Oszkár hangot váltott, dühösen üvöltött. – Miféle barátok? Hány barátod van? Kettő, vagy talán három! Egy egész hadsereg! És a családod! Nahát, a barátok! Vannak neki barátai, ide süss! – És a sárkány orrából hosszú lángnyelv tört elő, megnyalta a falat a nyúlacska közelében, aki rémületében üvöltött. A lángtól meggyúlt Oszkárnak az ágya. Ekkor a sárkány szeméből könnyek törtek elő.

Igazi könnyek, egy egész sugár, amely eloltotta a tüzet, bevizezte nyulacskát is, aki újra vacogni kezdett – a hideg víztől, ugye, nem pedig a félelemtől. Oszkár nem tudta elrejteni előle azt, hogy jószívű, ezért a nyulacska nem félt tőle többé.

– Soha el nem mész innétt – mondta a Sárkány -, mert megtudtad a titkom.

– Miféle titkot? – csodálkozott a nyuszi. – Talán azt, hogy egyedül vagy és nincsenek barátaid? Vagy hogy a szíved olyan meleg és olyan jó, mint az orrocskádból kitörő láng? Hát ide figyelj! Felajánlom neked a barátságomat, azért mert megmentettél. És felajánloma két játszótársam barátságát is – a Mókiét és a Kiskopácsét. Akarod-e?

Oszkár nem tudott magához térni. Így még nem beszélt vele senki. És azt sem mondta neki senki, hogy orrocskája van. Sőt, hogy a barátságát ajánlotta volna neki valaki – ki hallott volna ilyet? Valahányszor haragra lobbant, és lángok törtek ki az … orrocskájából, megsajnálta a perzselődő fákat és szeme könnyeivel oltotta el a tüzet. De miféle Sárkány az, aki sír? Micsoda szégyen! Senkinek sem szabad megtudnia. És a világon az egyetlen titok, amit Oszkár féltve őrzött, ez az apróság volt: a szánalom könnye, ami a szeméből eredt..

Nagy örömmel fogadta Eléggéjólhallok Nyuszi ajándékát, és együtt mentek a Málnaköz-odúba, ahová nemrég érkezett meg Kiskopács és Szalvador is, akik nem tudták, hogy mit válaszoljanak Néni dada aggódalomteli kérdéseire. Úgy örvendtek annak, hogy a barátjuk él és egészben van, hogy már meg sem ijedtek Oszkártól, aki maga is bejött, félénken, füstölgő orral. Néni viszont nem lepődött meg: sok gyermekkel volt dolga, még sárkányfiókákkal is, mindenkit asztalhoz ültetett és tömte beléjük a töltött palacsintát meg a levest.

Ilyen kaland végén farkasétvágya volt mindenkinek!

Eléggéjólhallok baráti köre kibővült, és kis idő múltán az egész Erdő hozzászokott ahhoz, hogy együtt lássa csellengeni Oszkárt a három játszótársával. A sárkány pedig megtanulta, hogy ne gyúljon haragra olyan könnyen, ha el akarja kerülni azt, hogy megtudják a titkát.

Azt, amit senki sem tudott, kivéve Elégjólhallok Nyuszit, az ő jóbarátját.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. mese, 2. mese, 3. mese, Interjú a fordítóval, 4. mese

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ