Elekes Ferenc kisregénye: Az eltérített felvonó (32. – befejező rész)
A rosszul letett pohár
Most, így utólag elgondolom, milyen jó karikatúrát csinálhatott volna a három ágyas kórteremről kora reggel egy művész. Ha mondjuk, elrejtőzött volna a nagy, piros ember éjjeliszekrénye mögé, hogy onnan figyelje az eseményeket. Amikor belépett a terebélyes takarítónő, én épp be voltam bújva az ágyam alá, ő csak a fenekemet láthatta.
– Maga mit keres az ágy alatt – kérdezte csodálkozva a szigorú asszonyság, kezében egy seprűt tartva. – Beesett oda valami?
– Éppen azt nézem, beesett-e ide valami – válaszoltam, s a rák mozdulataival igyekeztem onnan kijönni.
– A minap is tele volt ez a kórterem mindenféle papírgalacsinnal, érthetetlen, maguk itt mit művelnek…
– Azonnal megmagyarázom, csak éppen kerüljek ki innen – mondtam, illedelmesen. Itt jegyzem meg, hogy a kórházi ágyak alól olykor nehéz kibújni a régi, agyonhasznált ágybetétek lelógó rugói miatt. Ezt én már rég tapasztaltam a kórházakban.
– Nézze, kedves asszonyom, mi itt nem művelünk semmit. Mert amint látja, egyedül maradtam. A szobatársaimat már egy órája elvitték valahová, tolószekérrel. Egyedül vagyok, teljesen egyedül. Még az az ócska, rosszul letett pohár is eltörött, valószínűleg leszédült az asztalról, vigyázzon a lépéseire, tele van ez a kórterem üvegszilánkkal. És ha lehet, legyen hozzám türelmesebb. Én is türelmes voltam ahhoz az ócska pohárhoz. Verset írtam róla, verset, asszonyom! Ha akarja, fejből elmondom magának: „Ketten maradtunk a kórteremben, én, s egy rosszul letett pohár, kinek gazdáját elvitték örökre, még a hét elején. A rosszul letett pohár intett, hogy ég velem, leszédült a vasszekrényről, s e baljós mozdulattól elért a félelem.” Ezt a verset írtam. De egy szó nem tetszett nekem ebben a versben, összegyűrtem, s elpöccintettem valahová. Gondoltam, írok helyette mást.
– A papírgalacsinok sokszor nagyon fontos titkokat rejtenek – mondta a terebélyes asszony. – Megmondom magának tisztán, én gyűjteni szoktam a papírgalacsinokat. Nem dobom őket a szemétkosárba, hátha jók lesznek még valamire…
– Volt itt egy költő az ötvenkettes kórteremben. A sok ágyasban. Azt beszélték róla, kiveszik a máját, s azt, hogy ő ezzel nem törődött. Csak egy mondatot keresett. Legalábbis így mondta a felesége. Mit tud erről a költőről, mi lett a sorsa?
– Ameddig itt volt, annak a költőnek állandóan fogta a kezét a felesége. Ott ült az ágy szélén és nem nézett semerre. Csak a férje szemébe. Hallgattak. És néztek egymás szemébe. Nem is zavarta őket soha, senki. Ameddig itt volt az a költő. De az ő ágya körül soha nem láttam eldobott papirosokat.
– Köszönöm, hogy türelmes volt hozzám – mondtam a terebélyes asszonynak. – És azt is értékelem, hogy nem dobja el a papírgalacsinokat. Még jók lehetnek valamire. Amit én az imént az ágyam alatt kerestem, az egy vers volt. Eldobott vers. Ennek a szegény költőnek a feleségéről írtam. Aki fogta a férje kezét és a szemébe nézett. Rövid ez a vers. Ennyi:
” Vetkőztess meztelenre,
minthogy szó nélkül nézz a szemembe.”
Ha véletlenül talál itt egy összegyűrt, eldobott papírt, amelyen ez a két sor olvasható, kérem, ne dobja el. Hátha jó lesz még valamire…
Előzmények: Első fejezet, Második fejezet, Harmadik fejezet, Negyedik fejezet, Ötödik fejezet, Hatodik fejezet, Hetedik fejezet, Nyolcadik fejezet, Kilencedik fejezet, Tizedik fejezet, Tizenegyedik fejezet,Tizenkettedik fejezet, Tizenharmadik fejezet, Tizennegyedik fejezet, Tizenötödik fejezet,Tizenhatodik fejezet, Tizenhetedik fejezet, Tizennyolcadik fejezet, Tizenkilencedik fejezet, Huszadik fejezet, Huszonegyedik fejezet, Huszonkettedik fejezet, Huszonharmadik fejezet,Huszonnegyedik fejezet, Huszonötödik fejezet, Huszonhatodik fejezet, Huszonhetedik fejezet, Huszonnyolcadik fejezet, Huszonkilencedik fejezet, Harmincadik fejezet, Harmincegyedik fejezet
Pusztai Péter rajza
2015. november 24. 12:52
Élvezetes olvasmány.
2015. november 24. 15:57
Csudálkozom, hogy van egy olvasóm!
Ma már nem divat olvasni. Ma már inkább írnak a népek. És könyveket csinálnak. És ki akarnak tömni mindenkit kultúrával, mint régen a ludakat kukoricával. De maholnap lúd sincs a falusi udvarokon…
2015. november 24. 16:49
Bocsánat, de nem csak egy olvasód van, Frici! Az emberek annál jobban olvasnak, mint ahogy Te képzeled róluk. „Csak úgy mondom…” (ez egy idézet, méghozzá Tőled…)
2015. november 25. 15:39
Én hálás vagyok ezekért az írásokért a feltett kérdésekért, ( tényleg,mennyit is ér egy ló?),
a Káfénak a közlésért.
2015. november 25. 15:43
Mindegyik fejezetben van valami,amin el kell gondolkozni.