Nem a regényíró választja a témáit, hanem azok választják ki őt. Az író azért ír bizonyos dolgokról, mert bizonyos dolgok történtek vele. Tárgya kiválasztásában csak viszonylagos az író szabadsága, talán nem is létezik. Mindenesetre összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az irodalmi forma megválasztásában, amiben, azt hiszem, teljes az író szabadsága (és a felelőssége). Az az érzésem, hogy az élet – tudom, nagy szó – rátukmálja a témákat az íróra, bizonyos élmények útján, amelyek nyomot hagynak az író tudatában vagy tudattalanjában, majd utána addig zaklatják, amíg az író meg nem szabadul tőlük, ki nem írja magából őket. Aligha kell keresgélni a példákat, hogy lőcsöli rá a témákat az élmény az íróra, hiszen minden írói vallomás egybecseng ebben a tekintetben: úgy üldözött, kísértett ez a történet, ez az alak, ez a helyzet, ez a cselekmény, mint valami személyiségem legmélyéről sürgető parancs, meg kellett írnom, hogy megszabaduljak tőle.

(Forrás: Levelek egy ifjú regényíróhoz, Európa, 1999 / 22-23. old.)

Korábbiak:

Mario Vargas Llosa műhelyében (4)

Mario Vargas Llosa műhelyében (3)

Mario Vargas Llosa műhelyében (2)

Mario Vargas Llosa műhelyében (1)

1. demivanna:
   2010. október 12. 06:11

   Szeretem, mikor idegenek kimondják azt – prózában, versben -, ami a fejemben legbelül van. Ezek az idegenek rögtön rokonaimmá válnak. Ahhoz, hogy nagy családunk legyen, sokat kell olvasni… (Venczerédi Bea)

2. káfé főnix » Blog Archive » Mario Vargas Llosa műhelyében (6):
   2010. október 13. 12:28

   […] Mario Vargas Llosa műhelyében (5) […]

3. Keszthelyi György:
   2010. október 14. 15:02

   Azért a pénzért válhatnál saját rokonoddá, ha mindez már a fejed legmélyén van.

4. demivanna:
   2010. október 14. 19:48

   utóda, ismerőse, rokona, boldog őse magamnak vagyok, magamnak vagyok…

5. Keszthelyi György:
   2010. október 15. 03:43

   A vértestvérem mondd akarsz- e lenni?

6. demivanna:
   2010. október 15. 06:37

   szeretve mind a térdpadig…