Ibrányi naplója

Lapozgatunk Ibrányi Kázmér naplójegyzeteiben, amelyek sajnos, csak igen hiányos és megrongált állapotban jutottak kezünkbe.
1850. január 10. Felletár Józsi, úgy látszik, egészen jól fordít. Legalábbis a verseknek a foglyok közt igen szép sikere van, Józsinak több példányban kell lemásoltatni a verseket, mert elnyüvik őket. Egy örménynek támadt az a gyakorlati ötlete, hogy áruljuk a versek darabját két kopejkáért. A papirost, téntát és tollat ő keríti elő a szükséges mennyiségben, a másolót, egy igen szép írású politikai deportáltat, Safranov tanárt szintén ő fizeti, és nekünk egy kopejkát ad példányonként. A magyar példányokat magam másolom Elekkel, Arzén írja az „eredetieket”. Ő nagy tiszteletnek örvend nemcsak a magyar rabok, de az oroszok között is. A „magyar Puskin”, ezen a néven emlegetik. Eddig legnagyobb sikernek örvend az Egy gondolat bánt engemet… című rapszodikus költeménye, de igen kedvelik a Szeptember végén című baljós szerelmi verset is, ez magamnak is kedvencem. De közkedveltségnek örvendenek a Falu végén kurta kocsma, A Tisza, A puszta télen, meg a Csárda romjai című leíró költemények is.

Január 28. Az örmény ötlete annyira bevált, hogy Safranov mellé még egy másolót kellett fogadnunk. Pirhov volt kormányzósági írnokot, ki feleségét ölte meg, azért van itt. A magyar példányokat sem győzzük másolni éjjelenként, a faggyúgyertya világánál. Nyolc óra után tilos ugyan gyertyát égetni, de az őrök ebben is kedveznek nekünk, tudják, hogy költeményeket másolunk. Honfitársaink közül ugyan kevesen tudják még a két kopejkát is megfizetni a példányokért, de nékik honfiúi kötelességből másolunk Elekkel.

Február 21. Szörnyű nap. Szemjonov főhadnagy nagy nagajkasuhogtatás kíséretében a táborparancsnok, bizonyos Sejkulin őrnagy elé vezettetett bennünket. Az őrnagy, aki szokása szerint részeg volt, valami papírlapot lengetett felénk.
– Ezt ti írtátok, magyar kutyák! – ordította rákvörösen. – Ne is tagadjátok, mindent tudok! Száz vesszőt kaptok, kutyák! Aztán lássuk, irkáltok-e még!
Szemtanúi valánk már nem egy alkalommal ily vesszőfutásnak a katonák kettős sorfala között. Egy kisorosz belé is halt. Borsódzott a hátam.
– Világszabadság! Ez kell nektek, kutyák, he? Lázadó bitang népség! Majd megtanítalak én benneteket világszabadságra! Melyiktek írta?
Arzén jelentette, hogy ő. Sejkulin toporzékolt dühében.
– Úgy! Te vagy hát az a magyar Puskin! Hát nesze!
Végigvágott rajta a szeges kancsukával. Arzén arcát elborította a vér. Ez még jobban megvadította az őrnagyot.
– Nesze, pirosló arc! És piros zászló! Nesze! Nesze!

Február 23. Ma végigkutatták mind a tizenhat barakkot. A költeményeket mind elszedték. Szemjonov vezette a vizsgálatot. Ez az ölnyi hosszú, ripacsos sátán a parancsnok rossz szelleme. Mondják, ő hordja neki a lányokat a faluból. Ő a spiritus rectora a féktelen dáridóknak, amelyek végbemennek a parancsnoki épületben. Az őrök sokat mesélnek ezekről. Nem egy leányt halálra is kínoztak.

Április 17. Kórházban voltam. A vesszőfutást hevertem ki. Még most sem vagyok egész ember, talán nem is leszek soha. Arzén, Elek és Felletár még mindig az ágyat nyomják.

Június 1. Szép tavaszi nap. Havat már nem is látni. Nálunk már márciusban is ritkaság, itt csak májusban tűnik el. Persze, a napnak is más a fénye, mint nálunk. Még akkor is hideg, ha forrón tűz. De azért minden szép volna. Még a hegyes karók is a cölöpkerítésen, csak ne kellene bányába menni. Ez mindig olyan, mintha élve temetnék el az embert.

Július 30. Szemjonovot elhelyezték. Helyébe egy Borogyin nevű kapitány jött. Pirospozsgás, pufók, hatalmas mellkasú, karikalábú. Jó embernek látszik.

Augusztus 12. Ismét írjuk a verseket. Borogyin akarja. Most kezd megvalósulni az, amit már útközben tervezek. Jobb napok virradnak ránk.

Augusztus 27. Már a bányába sem kell lemennünk. Naphosszat körmölünk mind az öten, Felletárral és Safranov-val. Mondják, hogy Borogyin kapitány rokona a kormányzónak, Manyilov tábornoknak.

Tobolszk, 1852. február 3. Egészen megfeledkezék barátomról, erről a naplófüzetről. Úgy látszik, hűtlen természet vagyok, mint azt már nem egy leány és hölgy állítá. No de most, hogy a véletlen folytán újra meglelem barátomat, egyszerre vagyok pótolandó azt mit mulaszték, és elmondom néki tollam hegyével, mi időközben történt. Tehát: Borogyin kapitány egyre inkább lelkesedék Petőfink versei iránt. Ez ugyanúgy szerencsénknek volt tulajdonítható, mint az, hogy Sejkulin őrnagyot egy napokig tartó orgia után szélütés érte, teljességgel megbénult, és nemsoká meg is halt. Borogyin lett a katorgások telepének parancsnoka, és ez nemcsak a mi helyzetünket javította meg, de honfitársaink, sőt valamennyi száműzött helyzetét is. Áldhattuk sorsunkat, különösen, amikor Arzént és a versek fordítóját, Felletár Józsit egy napon elvitte a szán Tobolszkba. Mint később megtudtam, egyenesen Manyilov kormányzó elé vezette őket Borogyin, és azt monda:
– Engedje meg, Arkagyij Szemjonovics és ön is, Anasztázia Tyimofejevna, hogy bemutassam a magyar Puskint, Alekszander Petrovicsot, akinek gyönyörű verseit részben méltóztatnak már ismerni Joszif Felletár fordításaiból.
– Igen, igen, te nagy költő vagy és én megszerettem verseiden keresztül a magyarokat. Unokaöcsém, Borogyin részt vett a magyarországi hadjáratban, és ő elbeszélte, mily csodás hősiességgel harcoltatok a kettős túlerő ellen. Tudd meg, Alekszander Petrovics, hogy én és Anasztázia Tyimofejevna, igen, mi tiszteljük a hősöket és a költőket. Itt maradtok az én házamban, és nem lesz más dolog, mint szép verseket írni, és neked, Joszif, hogy lefordítsad azokat a mi nyelvünkre.
Borogyin ötvenhét verset adott át a tábornoknak. Arzén megakadt. Neki most újabb verseket kellene írni. De hogyan? Hiszen ha nem ír, kiderül a turpisság. Kieszelték a módját Felletárral, hogyan hozassanak el bennünket Elekkel. Most mi is itt vagyunk a kormányzóság épületében, és jó sorunk van, a konyhán dolgozunk. Éjjel pedig írunk. Tudok még vagy száz verset, ha nem is hibátlanul.

Március 1. Ma kihozattuk a telepről Safranov tanárt is. Megmondtuk Borogyinnak, hogy ő nagy segítségünkre van a fordításban. Kicsiszolja Felletár átültetéseit, ismervén a poétika szabályait.

Március 15. Múlik az idő. Immár négy éve, hogy Petőfink elszavalta a Nemzeti dalt ott, a múzeum lépcsőzetén.

Következik: A harmadik Petőfi

---

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész , 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ