Ha odakint a múlt van, meglehet, a jövő If-sziget legbelső pontjába sűrűsödött, s így a kiút befelé menet keresendő. Faria abbé falikarcain két csipkézett szélű, nyilakkal s egyéb jelekkel keresztül-kasul firkált térkép váltogatja egymást: az egyik alighanem If-szigeté, a másik a toszkán szigetcsoport egyik tagjáé, Monte Cristóé: valami kincs van ott elrejtve.
Az abbé éppenséggel e kincs megkeresése céljából akar kiszökni. Hogy szándéka sikerrel járjon, egy képzelt nyomvonalon kell haladnia, mely If szigetének térképén bentről kifelé, Monte Cristo szigetének térképén pedig kintről a legbelső pontig vezet: az a kincses barlang. Egy sziget, melyről nem lehet eltávozni, s egy sziget, melyre nem lehet eljutni – valami összefüggés kell hogy legyen közöttük: ezért Faria krikszkrakszain a két térkép mindinkább fedi egymást, végül már hajszálra egyforma.
Immár nehezen is tudom megállapítani, vajon azért ás-e éppen az abbé, hogy fejest ugorhasson a tengerbe, vagy azért, hogy behatolhasson az arannyal teli barlangba. Ha jól belegondolok, mindkét esetben egyazon végcél felé igyekszik: a lehetséges dolgok sokféleségének színhelye felé. Én hol fényben úszó, föld alatti üregbe sűrítettnek képzelem ezt a sokféleséget, hol minden irányba szétfröccsenő robbanásnak. Monte Cristo kincse és a szökés If szigetéről ugyanannak a történésnek két fázisa: talán folyamatos fázisok, talán lüktetésszerűen időszakosak.

If-Monte Cristo középpontjának keresése semmivel sem eredményesebb, mint az elérhetetlen kerülete felé való igyekvés: bárhol vagyok, a hiperszféra ott terpeszkedik körülöttem; a középpont mindenütt a tartózkodási helyem; beljebb menni, ez azt jelenti: önmagámba hatolni. Ássál csak, ássál – nem teszel egyebet: ugyanazt az utat járod mindig.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész /