Faluvégi Anna: Játszmáink (7)
Kicsi
Kicsi próbál új kapcsolatot kialakítani, persze, nincs tudatában, hogy ő társfüggő. Sajnos, minden próbálkozása kudarcba fúl. Úgy tesz, mintha élvezné a játékot, de valójában érzi, hogy ez nem az ő játéka. Új ismeretség, alkalmi kapcsolat – titokban, hogy Apa meg ne tudja. Kicsi Lány tolerálja. Mit tehetne? Ő védtelen, kiszolgáltatott, semmit nem tehet Kicsi döntése ellen. Ő Gyermek. S ezért nem tudja megváltoztatni a Felnőtt döntését. Kicsi Lány kezdetben Kicsivel örül – hiszen azt hiszi, Kicsi boldog ettől. De utána rájön, hogy Kicsi rossz dolgokat művel, és ezáltal sérül a lelkivilága. Kicsi Lány még így is azt gondolja: rendbe jöhet minden. De amikor Kicsi egy olyan embert visz a Házba, aki feltehetőleg ott is marad, Kicsi Lány szomorú lesz, csalódott és kiábrándult. Kicsi csak rendbe akarja hozni az életét. Lusta, önző, senkiházi embert tart el, és mocskolja be magát vele, és Lánya életét. Kicsi társfüggősége immár gazdára talált: szárnyai alá vette az óriásbébit, aztán néha elmondta mindennek, és miután adósságokba hajszolta magát, tetszelgett az áldozat szerepében. A lényeg a betegség megélése volt. De hogy naponta hányszor játszotta el ezeket a szerepeket, maga sem tudja. Minél sérültebb valaki, annál jobban szeret játszani. Az Infantilis nem bírta a játszmát, többször elment, többször visszajött.
Kicsi tudja most, hogy AKKOR hibát követett el. Szörnyen gyötri a bűntudat. Nagyon szeretné, ha Kicsi Lány egyszer konfrontálódna vele, és mindenért felelősségre vonná. Szeretné elmondani, hogy mindezt rettenetesen sajnálja, és ha ad rá esélyt, az elkövetkezendő időben úgy viselkedik, mint Igazi Szülő. Szeretne bocsánatot kérni, és elmondani, hogy maga se volt tudatában annak, hogy ő beteg, egy társfüggő.
Apa nem nézte jó szemmel ezt az egészet. Persze, hogy nem. Kicsi újabb okot adott, hogy mindenki megbizonyodhasson: ő hibázik, és Szülei szavai bizonyítást nyertek: semmirevaló, soha nem lesz se pénze, se háza. Még a vállalkozása is bebukott, amit előre jól megjósolt Apa. Végül elkergette Apa a Háztól Infantilist. Apa elkergette Infantilist, és Haza költözött helyére. Kicsi összezavarodott, nem akart Apával élni, nem akart Anya szerepébe bújni: elmenekült Infantilishoz, és otthon hagyta Kicsi Lányt. Kicsinek megszakadt a szíve. De inkább Infantilis, mint Apa. Kicsi Lány dolgozott már.
Fél évig maradt Infantilisnál Kicsi, tovább nem bírta, s akkor Haza ment Apához. Kicsi Lány is ott volt, és ettől boldog volt Kicsi újra. Elfelejtette rövid időn belül Infantilist, de nem tudott Apával élni egy fedél alatt. Úgy döntött, hogy kilép, elmegy a Házból. S amikor eldöntötte, Kicsi Lány azt kérdezte tőle: „Hát újból egyedül hagysz, édesanyám?” Kicsi sírt, soha-soha nem feledi ezeket a szavakat… Nem volt maradása, megszakadt a szíve újra, de otthagyta Apát. Apa azt gondolta, Kicsi visszajön, hiszen Kicsi életképtelen. Kicsinek szüksége van a Házra, egyedül nem ér el semmit. Kicsinek nagyon nehéz volt feladnia mindent, és két utazótáskával kezdeni új életet egy másik országban. Kicsinek nagyon fájt, hogy Kicsi Lánytól elszakad… de nem volt maradása. Kicsi boldogtalan volt Apa mellett. Kicsi nem akart vele lenni, főzni rá, mosni, takarítani, egyszóval azt a szerepet tölteni be, amit Anya. Anya belehalt. Kicsi nem akart belehalni. Kicsit az vigasztalta, hogy Kicsi Lánynak van megbízható párja, és ezt a szentséget ő sosem akarja megtörni. Nem akarja, hogy valaha olyan élete legyen, mint neki volt. Bármit megtenne, hogy Kicsi Lány Boldog legyen Párjával.
Nagy
Nagy sem ült tétlenül. Nagy Lány és Nagy Fiú mellett ő is társra vágyott. De inkább csak társfüggő betegsége késztette őt is a kapcsolat kialakításához. Felvette a kapcsolatot egy levelező partnerrel, s miután kapott is egy családi idillt lefestő választ, kigúnyolta, és kinevette azt, és be is fejezte ezzel a jóformán el sem kezdett kapcsolatot. Neki is olyanra volt szüksége, akit meg kell menteni. Ez volt Alkoholista2. Egy utcabálon ismerkedtek meg, és majdnem hajléktalan sorsú ember volt, vagy talán egészen az. Eleinte titokban randizgatott vele, később nyíltan felvállalta, és beköltöztette a Házba. Csak két szatyornyi ruhája volt. De ez nem jelentett gondot, ugyanis szárnyai alá vette Nagy, és pátyolgatni kezdte. Nagy Lány és Nagy Fiú első perctől ellenszenvesnek találták őt. Jogosan. Alkoholista2 viszont tökéletes párnak bizonyult a társfüggő Nagynak. Megmentette, s amikor züllött Alkoholista2, üldözte, osztotta az észt neki, amit a harmadik fázisban meg is bánt, és rátért az áldozati szerepre. Áldozat szerepe abban is megnyilvánult, hogy sokszor „lett rosszul”. Ilyenkor Alkoholista2 szerepelt a Megmentő szerepben. Mindkét Gyermek nagyon rosszul viselte Alkoholista2 jelenlétét. Néha durva jelenetek zajlottak, előkerült a kés is. Nagy nem tudott szabadulni, mert a Társfüggő nehezen engedi el partnerét. Így aztán inkább megosztotta magát mindenki között: teljesítette Nagy Fiú kívánságait, Nagy Lány kívánságait, Alkoholista2 kívánságait, Középső kívánságait, Rosszindulat kívánságait, Apa kívánságait. Apa, persze, mélyen ellenezte ezt a kapcsolatot, Nagy viszont azzal érvelt, hogy: „hagyjanak végre élni engem is”. Minden volt ez, csak nem élet. Ezt tudta Nagy is, de mindenkit felhozott Bűnbaknak, amiért őt nem engedik élni.
Végül káosz lett az élete, Alkoholista2 megcsalta őt, és Nagy elkergette a Háztól. Ez természetes reakció volt, de nem végleges… Nagy Kicsinek panaszkodott, Kicsi osztotta az észt Nagynak, Nagy Kicsinek – pedig oly mindegy volt a sok fölösleges viharszítás. Valójában egy cipőben jártak.
Alkoholista2 nem járt jól szíve választottjával, utcára került, hajléktalan lett. Nagy megsajnálta, és Nagy visszafogadta őt. Akkor fogadta vissza a Házba, amikor Kicsi végleg elutazott onnan.
Senki nem örült Nagy döntésének. Középső továbbra is munkát adott neki, Nagy Lány és Nagy Fiú, ha csak lehetett, távol maradtak. A Játék megismétlődött: zűrzavar, káosz, bűnbakkeresés… Nagy Lány végleg kilépett, külföldre költözött. Nagy, bár érezte, hogy a lépést egyedül kellene megtennie, nem hagyta védelem nélkül párját, magával vitte külföldre. „Talán itt jobb lesz” alapon folytatódott a Játék.
Alkoholista2 tovább alkoholizált, Nagy részt vett Nagy Lány életében, s Középső is megtalálta telefonon.
Következik: Középső
Előzmények: 1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész /
Pusztai Péter rajza