Bálint Tibor: Arcképek a köröm hátán (6)

MÓRICZ ZSIGMOND

Nagy piros hátú kenyereket sütöttem, tápláltam vele egy népet, és jószándékot is csak tőle reméltem. Mert aki császárzsömlét tördel finomkodva, s mint kényes csecsemő, hunyt pillával szívja az osztriga levét, tudtam, hogy annak én örökké paraszt maradok, és a bécsi gyorsrul lekésett magyar…

SZOMORY DEZSŐ

„Ijedezve gondolok rá, siralmas emberi lélek szegény, mint egy elgázolt narancs a nagyvárosi aranyszemétben: drága Hodl Józsi. A feje nagy volt és szomorú bizony, az alsóbbrendűség hiányosságával, tökéletlenül kikészített és ostobán modellált, bús gyári fej, durván en-gros munka, a népes külső városrészek emberműhelyeiből… Okos fej volt, szegény fej volt, korán kopasz, a homlok aránytalan frontjával, mint egy ócska tükör. Számos szürke és rozoga hajszálak, összetömörülve és egészen fönn a feje búbján, mint magányos csokrok nőttek. És a szemén kívül, szürke pislantások, az orrán kívül, mint egy banán, az ajkán kívül, amelyet nyitva tartott a szőkés bajusz gyér szálai alatt, a lelkén kívül, amely ki fog bontakozni, valami fanyar kis illata is volt, valami sápadt presztízse az egész alakjának, vasárnapi dicsőségének, elismert szegénységének, amint kiöltözött, bús péklegény, s némi világos nyakkendőket kötött…”
Íme, csak egy nagy festő jeleníthet meg egy kopott alakot ily örvénylő fényben, ennyi fájdalmas szeretettel és ennyi iróniával. Szecesszió, újromantika?… Hagyjuk a szavakat ! Én az egész mondatra vagyok kíváncsi!


(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész

 

2019. január 25.

Szóljon hozzá!