Atacama-sivatag

2019. július 08.

Január 24.-én délelőtt mentünk a reptérre Santiago-ba és a repülőjegyünk Calamába szólt, ami az Atacama-sivatagban található egyik nagyobb város. De nekünk San Pedro de Atacama nevű kisváros volt az úti célunk. Mikor azt mondom, hogy kisváros, sokkal inkább egy falura gondolok, mert összesen 5600-an lakják, de mindig nyüzsög a sok turistától. A másfél órás út alatt, ameddig a szállásunkra érkeztünk, a sivatagi tájat élvezhettük, ami egyáltalán nem olyan, mint amit mindig is elképzeltem. Az emberek többségének a sivatagról a Szahara jut eszébe, végeláthatatlan homokdűnéivel. Ezzel ellentétben az Atacama-sivatag inkább a Mars-felületre emlékeztet, minden barna, szinte egyformán, szomorú, de mégis megvan a maga varázsa és elgyönyörködtet. Ez a sivatag a világ legszárazabb sivataga, itt szinte sosem esik az eső. Ami még meglepő volt, hogy 2400 méter magasságban jártunk. Ez mindenkire más hatással van: vannak, akiknek fáj a fejük, hányingerük van. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor coca levelet szoktak rágcsálni, ami itt legális és enyhíti a magassági betegség tüneteit.

„Az Atacama sivatagról olvastam, meg hallottam a régmúlt földrajz óráin, de soha nem gondoltam, hogy én oda valaha eljuthatok, hisz a köztünk tátongó 13.000 km-es távolság elég nyomós oknak tűnt arra, hogy még álmomban se merüljön fel az odalátogatás ötlete. De Helga, nem ismervén a lehetetlent, bevállalván az egy éves chilei cserediák életet, nekünk is megadta az odautazás lehetőségét. A fogadó családja meghívott bennünket és pár napot együtt töltöttünk San Pedro de Atacamában, bejártuk a környék legnevezetesebb természeti látványosságait. ” (Ilyés Annamária)

Az első estén, miután megérkeztünk, a fáradtság ellenére is kimentünk sétálni. Az utcák hangulata egyből magával ragadott. A házak alacsonyak voltak, az utak aszfalt nélküliek, akár egy western filmben is lehettünk volna. Az első itt töltött napunkon láthattuk, hogy a helybeliek mind turizmusból élnek. A belváros utcáiban sétálva utazási irodán, éttermen és ajándékbolton kívül semmi mást nem találni. Az első napon, miközben felfedeztük az utcákat, mi is túrákat kerestünk, ajándékboltokba néztünk be. Majd egyszer csak hirtelen eleredt az eső. Mi úgy tudtuk, hogy az Atacama-sivatagban szinte sosem esik az eső, sőt vannak helyek, ahol már több, mint 100 éve nem esett… Utánanéztem és van egy időjárási jelenség, amit „bolíviai télnek” neveznek, erős esőt hoz a szél Bolíviából. Igazán meglepett, mert az egész itt étünk alatt többször is eleredt az eső, és pár nappal azután, hogy elmentünk innen, le kellett zárják az utakat, mert annyit esett, hogy sárfolyó alakult ki.

„Habár az iskolában hallottam már az Atacama-sivatagról, nem igazán tudtam, mire számítsak. Indulás előtt utánaolvastam pár dolognak és kerestem képeket az interneten, ezek alapján sejtettem, hogy különleges helyekre fogunk eljutni, de az átélt élmények mérföldekkel felülmúlták a várakozásaimat. Olyan mesebeli tájakat csodálhattunk meg, amiket eddig csak képeslapokon láttam. ” (Ilyés Kinga)

A második nap délelőttjén ingyenes városnéző túrára mentünk, San Pedróban körbevezettek minket és rengeteg érdekességet meséltek a történelméről, a helyiekről és szokásaikról, valamint az őslakosokról, az atacameno emberekről, akik még mindig itt élnek, elnyomatásban. A chilei állam próbálta őket kiengesztelni és a közeli nevezetességekből befolyó jövedelmet ők kezelhetik. Ezenkívül még jó pár kedvezményt kapnak.
A reggeli sétát, majd az ebédet követően, délután az első befizetett túránkra indultunk. A „Lagunas escondidas” nevű túrán vettünk részt, aminek a jelentése ’Elrejtett lagúnák’. Az úti célunkig 1 órás zötykölődés vezetett a sivatagban, de a táj mindent megért. Az ’elrejtett lagúnák’ igazából sós tavak. A Szovátán található Medve-tónál jóval sósabb vízben fürödtünk, nem mellesleg a sivatag kellős közepén. A fürdés után pedig fürdőruhában sétáltunk, bár a sós víz megszáradása után feszült a bőrünk a sótól. A San Pedro-i túrák mindig tartalmaznak egy kis uzsonnaféleséget: a busz egy festői helyen megáll, az utasokat pedig megvendégelik. Mi az étel fogyasztása közben a naplementét néztük meg. De nem lett volna elég kalandos az utunk, ha a buszunk kereke be nem ragad a homokba. Nagy nehezen,együttes erővel sikerült kijuttatni a buszt. Igazi élménynek nevezhetjük, hogy chileiek, egy izraeli és egy brazil fiatal, és mi, három magyar a sivatag közepén egy beragadt buszt próbálunk kiszabadítani.

Az utazás harmadik napján nagyon korán keltünk, mert 5-kor jött értünk a busz, amivel a második befizetett túránkra mentünk. Utunk az El Tatio nevű gejzírhez vezetett, s mivel a gejzírek csak a hidegben látszanak a maguk pompájaban, korán indultunk. Mikor megérkeztünk és kiszálltunk a buszból, majd megfagytunk. Reggelente mínusz fokok vannak errefelé. A gejzírek sem teljesen olyanok voltak, mint elképzeltem, mert nem volt túl nagy a magasságuk, de a látvány így is elképesztő, mert kb. 80 db kisebb-nagyobb gejzír található ezen a gejzírmezőn. A földre leülve pedig a kövek melegítettek minket. A reggeli után lehetőségünk volt megfürödni a termálvízben, de nem találtuk melegnek a vizet, így a séta mellett döntöttünk Anyával és Kingával. A fogadó családom fürdött, de a víz tényleg nem volt túl meleg és fáztak is benne.

„Az én személyes kedvenceim a gejzírek voltak. A táj itt legkevésbé sem hasonlított a sivatag szó hallatán mindenki által elképzelt homokdűnékkel borított látképhez, hiszen homok helyett a forró vizet kilövellő gejzíreket füves dombok és havas hegyek szegélyezték. „ (Ilyés Kinga)

Mivel az idefele tartó úton, mindenki aludt és sötét volt, nem vettük észre, hogy milyen gyönyörű tájakon jöttünk át. Mocsaras vidék és barna, száraz táj váltogatták egymást. Láttunk vikunyákat, amik a lámák egyik rokonai. A lámákat háziasították, így a természetben nem lehet őket megtalálni. Láttunk még flamingókat, sivatagi rókát, vad szamarakat és itteni madárfajok sokaságát. Machuca nevű kis faluban megálltunk és megkóstoltuk a lámahúst. Mielőtt valakinek megszakadna a szíve miatta, elmagyarázták, hogy ez olyan, mintha marha- vagy sertéshúst ennénk. Nekem maga a hús, savanykás íze miatt, nem igazán ízlett. A végső megállónk kis túra volt. Egy vízeséshez mentünk. Az utat óriás kaktuszok szegélyezték.

„Lenyűgözött a városka a maga puritán mivoltával, a természet hihetetlen csodái, ahol a képeslapokat meghazudtoló módon váltakozott a kősivatag végeláthatatlan szürkesége a hatalmas kopár hegyek rozsdabarnasága és az oázisok méregzöld növényzete. De sétáltunk a homokdűnék forró homok fedte talaján és fürödtünk a sivatag kellős közepén a sós lagúnákban. Megcsodáltuk a flamingókat és megmosolyogtuk a kis sivatagi rókát, aki zavarodottan állt az út szélén. Élveztük az eredeti őslakosok vendégszeretetét. „ (Ilyés Annamária)

A fogadócsaládom ebéd után pihenni akart egy kicsit, de mi hárman sosem álltunk meg, így elmentünk megnézni a temetőt. A délutáni program pedig biciklizés volt. A környéken sok lehetőség van kerékpártúrákra. Nagyon élveztük a biciklizést, és a felhős idő miatt kánikula sem volt. A sziklafalak mellett vezető út nagy élményem volt, viszont egy órás biciklizés után vissza kellett forduljunk, mert újra esni kezdett és nagyon erősen dörgött, vihar kerekedett. A délután további részét szuvenír nézegetéssel és vásárlással töltöttük, majd a fogadócsaládom beült egy kávéházba vacsorázni. Anyáékkal inkább az empanadat kívántuk, így megvettük és a szálláson megettünk. Nagyon megszerették ezt a chilei specialitást is.

Az utolsó teljes itt töltött napunkon reggeli előtt kénelmesen kimentünk egy utolsó sétára a városba. 1 óra körül pedig elindultunk az utolsó befizetett túránkra a Valle de la Luna-t (Hold-völgye) és a Valle de la Muerte (szó szerint a Halál-völgye, de egyes fordítások szerint a Mars-völgye) felfedezésére. Ez nagyon közel volt San Pedro-hoz, fél óra alatt odaértünk. Az első megállónk a Só-„barlang” vagy „folyó” volt, ami egy kanyonrendszer és a só különleges alakú sziklákat hozott létre. A Hold-völgye, majd a Mars-völgye is egyaránt mesés volt…
Másnap 9-kor indultunk Calamába és 12.10-kor indult a repülőnk Santiagóba.

---

Korábbiak: 1. rész / 2. rész / 3. rész / / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész /  11- rész / 12. rész / 13. rész /

Helga blogjának címe:

https://exchangeinchile.blogspot.com/

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ