Panta rhei, azaz minden folyik – tartották az ókori görög bölcsek. Az a lírai nézőpont viszont, amelyből ezt az örökös változást rögzíti verseiben Cselényi Béla, költői indulása, az 1970-es évek közepe óta mondhatni állandó. Ebből adódik egyéni lírai világértelmezése, amelynek kiindulópontja a magánszféra, a végeredménye pedig a világnak egy groteszk képe. Ezt a képet látjuk kibontakozni évtizedek óta a Kolozsvárt, majd Budapesten élő költő lírájában. Élményszerű versek, lírai dokumentumok születnek, ahogyan általában szenvtelenül szól a költő arról, ami az egyénnel mint magánszeméllyel
történt és történik. Az életnek és a világnak ez a következetes értelmezése karakteres világlátásról tanúskodik, tulajdonképpen a Cselényi-líra „személyazonosságáról”.

2011. április 3.

Forrás: Korunk, 2011/november

facsavarjai
sárgaréz kulcsok
átütik-e a szemfedelet
a valóságot elzárják a valóságtól
milyen lehet benn
malmozik talán
mosolyog a papi beszéden
kiint a fából

Budapest, 2022. IV. 13.

Ma már így halni sem lehet.
Keményen kinevetnek
azok a pőre gazemberek.

Arcodba köpik baromi
átkuk, hogy élve temessenek. Tovább »

Most biztosan lobog ruhád a szélben,
Amint ott állsz a Pontusznál mogorván.
A tornyos hullám mennydörögve csapkod
S a tengerről rád harsonáz az orkán. Tovább »

Most is csak féltemben írom e sorokat, helybéli szakképzetlen istenekhez imádkoztam pirinyó életemért, számkivetett, szélfútta kökénybokorhoz fohászkodtam, hittem, hatalma van minden teremtménynek, szóltam sárban heverő leveleknek, vigyázzanak, ha elesem, fejem be ne törjem, hátha még hazaérek, nincs kihez folyamodni, mindenki idegen, aki fent van, azért van ott, hogy ne legyen idelent.

Forrás: szerző FB-oldala

Holokauszt

Meghalt az ember.
De még tán félig-meddig
fel-feltámadgat.

*

Omega

Kell a kontextus?
Csalódtam, és már csak a
remény maradt. Kár.

Forrás: szerző FB-oldala

ha feltámadna – sóhajt egy lélek
hát feltámadt – szól neki másik
de én nem rá, enyémre nézek

úgy tiéd ő, ahogy az enyészet
hisz sóhaját meg se hallottad
aki belőle feltámad majd
tán meg se ismered Tovább »

(A Magyar Költészet Napjára)

Valaki megteremtett bennünket,
(vagy csak életben hagyott)
pacaként lapító pontokat,
keszeg zárójeleket,
hajukat lobogtató,
labdaorrú kérdőjeleket, Tovább »

pihenek csöndem mèlyèn
csendem legbelsejèben
amilyen csend csak
a soha szèt nem
nyiló kövekben
ès tudom látom èrzem
egy kavics tart felèm
mely homlokon talál

Forrás: szerző FB-oldala

A kórház iszonyú, nehéz
Vörös tömbjétől távolodva
Az ember már csak az égre néz
Ahol a felhők vizes lepedőit
Tépik az áprilisi fák
Fekete ágai rongyokra Tovább »

Milyen lehetett Sz. E. utolsó órája?
Nem tudom pontosan.
Pontosan tudom,
s félek, hogy a búskomorság Szent Elmo tüze
rám pattan,
kiéget.

Budapest, 2022. IV. 16.

Nem ismertem személyesen Kahána Bernátot, így hát minden elfogultság nélkül beszélhetek róla. Nem tudom, milyenek voltak az arcvonásai, a szeme színe, a mosolya és a hangja, de ismerem a lapot, amely életének egy fontos szakaszát jelentette, s amely ma a romániai magyar újságírás sokszor idézett haladó hagyománya. A Brassói Lapokat Kacsó Sándor főszerkesztői koncepciója és Kahána Bernát vállalkozása tette jelentéktelen, vicinális és konzervatív lapocskából országos rangú baloldali fórummá, a humanizmus, a néptestvériség, az önkényellenesség hirdetőjévé a nagyon nehéz, helyéről kibillent, szakadékba rohanó időben. Tovább »

2000 körül volt, azt hiszem, mikor egy évre szóló berlini ösztöndíjjal a zsebemben megérkeztem a Prenzlauer Berg egyik minimalista stílusú éttermébe, hogy megismerkedjem kollégáimmal: a világ klünböző tájairól érkezett írókkal.

Köztük volt egy fiatal lengyel írónő – mára híresség –, Olga Tokarczuk. Rokonszenvesnek tűnt apró termetével, rövidre nyírt hajával, amelyet feketére festve hordott annyi zselével, hogy tincsei sündisznótüskék módjára meredtek szerteszét. Tovább »

nem szeretheted azt aki gyűlöl
ha gyűlölöd azt aki szeret
fohászokkal és fogadkozással
megszégyeníted a szenteket Tovább »

Véget ért minden,
úgyhogy kezdődhet
minden elölről

Forrás: szerző FB-oldala

Születèse pillanatában
Ki gondol a halálára
Halála pillanatában
Ki gondol a születèsère
Egymás tükörkèpei
Ahogy jobb szemem
Kísèrtetiesen hasonlít
A bal szememre

Forrás: szerző FB-oldala

Csíkszeredai Régizene Fesztivál, Fesztiválzenekar

Bogdán Zsoltnak

Mint tudjuk, éhezéskor a szegeket
is le lehet szopogatni, szopogassuk
le hát, ne törődjünk az ízekkel, úgyis
olyan finnyásak voltunk sokáig, meg úgyis
én hirdetem folyton, hogy tehetség és morál
nem függ össze, most hát megiszom a saját levem,
nagycsütörtökön nem olyan példátlan
dolog ez, összeadjuk a rezignációnkat,
mondta tegnap egy barátom, úgysem
maradt más, mint a szerelem és a magány,
függőleges és vízszintes, az éppen egy kereszt.

Forrás: szerző FB-oldala

Tőzsér Árpád: Költőnk és szobra

Petőfi Sándor 1840 és 1843 között legalább négyszer tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Pozsonyban. Két pozsonyi lakásáról – az Apácapálya u. 25-ről s a Magas úti diáktanyáról – mindenki tud, egy harmadikról már kevesebbet beszélünk.

Arról a virtuális összefüggésről meg, amely a költő harmadik pozsonyi lakása és a pozsonyi (ligeti) szobra között van, eddig mintha nem is illett volna szólni.

S nem nagyon szoktuk emlegetni a költő ötödik pozsonyi látogatását sem: 1848. március 25-én az elégedetlen pesti fiatalok küldöttsége, a kormány munkáját siettetendő, Pozsonyban terem, a küldöttséget Petőfi vezeti.

1955 óta Pozsony magyar közössége rendszerint a Ligetben álló Petőfi-szobornál ünnepli a március tizenötödikéket. Akkor (1955-ben) és ott (a Ligetben) állították föl újra az egykori Kossuth sétányról (ma Hviezdoslav tér) már 1919-ben eltávolított Petőfi-szobrot (azért már, mert például Mária Terézia szobrát csak 1921-ben éri hasonló sors), s ezzel a Liget az emlékezés szent helye lett. Tovább »