A jeles költőt prózaírót és szerkesztőt idén márciusban Kossuth-díjjal tüntették ki. Veszedelmekről álmodom című családregényét (Kortárs, Budapest) 2018 őszén mutatták be Csíkszeredában, ahol a szerző él. Ebből közlünk részletet, a Háromszék nyomán.

Álmomban megjelent apám.
1967. február végi, hirtelen ránk szakadt halála óta ezt sohasem tette. Az álmaim mögötti álmokban többször megjelent, de közvetetten, vagy beszéltek róla, vagy ő szólt ki az álmodás zűrzavaraiból, de képileg sohasem mutatta magát. Tovább »

(Ami elönt)

Költő, nekem a versed kell,
nem foltos, színlelt életed
(így gondolkodott olvasó). Tovább »

„Sok van, mi érthetetlen, de az embernél semmi sem érthetetlenebb.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Mesében mondom, hisz holtkomoly. (M. V.)

Volt egyszer, hol tényleg már csak volt, az utolsó ítéleten még innen, a te­metőkapun már túl, volt egyszer egy csomó halott. Sírjaik tetejének téglalapjai – betonból kiöntve vagy gránitból kivágva – ott sorakoztak egymás mellett a temetőben, mint személygépkocsik egy szupermarket parkolójában. A sok szerény Suzuki között akadt néhány csicsás BMW is, de Bentley például egy sem. Tovább »

Áprily Lajosnak

Novemberi esődben állok én.
Remete-sóhaj szabad életre
csábít. Hulló őszi levél hegyén
szónyi csepp csüng. Napfénycsók kellene. Tovább »

lát bármit
teszem azt zöld kúszónövényt
és repedezett betont Tovább »

Telet álmodik
A ruhásszekrény alján.
Nyaral a bakancs.

Anyám naphosszat ült a fotelben, és nézte a tévét. Kilencven év görnyesztette hátát, gyötörte ízületeit, sorvasztotta izmait. Vékony, kis madárka testű, akár egy gyermek, de annál erősebb akarat lakik benne. Naponta legalább tíz alkalommal elbattyogott a toalettig. A támaszkodó botja inkább akadályozta a járásban, hát félretette, és anélkül lépegetett, azaz csúsztatta lábait óvatosan asztalba kapaszkodva, ajtófélfára támaszkodva. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Csifó János: Megy a magnó… Egy rádiós emlékei

(Garabontzia Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2013, Szerkesztő: Farkas-Ráduly Melánia, Fedőlap: Csiszár László, CD melléklettel)

Lerakom magam mellé a mobiltelefonom, bluetooth-al átviszem a hangot a hangfalra és hallgatom a rádiót. Bármit, bárhonnan a világon. Tudom, hogy az adások jelentős része nem is lát embert. Számítógépes zenei listák, közbeékelt reklámok, lejátszó programok. Egész nap Bach. Vagy egész nap Vivaldi. Vagy egész nap Mozart. Vagy egész nap jazz, és az is szétszedve történeti korszakokra, stílusokra, vagy hangszerekre, előadókra. Vagy egész nap kabaré. Vagy bármi. Tovább »

a szavak kipockolnak
fölszegeznek
közszemlére kitesznek
vernek
ostorral jelölnek Tovább »

„Ha a bal szemed viszket, bánat ér! Ha a jobb, öröm ér! Ha a feneked viszket, akkor aranyér!”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Baj László, Kiss Ernő, Bálint Péter a darabban * Pezetta Umberto fotója

„Napra tettem-e agyam szárítani,
hogy nem tudott védekezni ilyen durva rászedés ellen?”

A windsori víg nők Shakespeare egyik legnépszerűbb s egyben legbizarrabb vígjátéka.
Windsor városban, ahol a feleségek szemérmesek, a férjek eszén pedig mindig túljárnak, próbálkozik Falstaff, a nagy étvágyú és bőbeszédű, az italt és a szebbik nemet sem megvető lovag, hogy szeretőt találjon magának egy gazdag hölgy személyében, aki kifizeti adósságait. Tovább »

Egy idősödő, de magát jó erőben tartó texasi farmer egyszer elárulta fiatal szomszédasszonyának a hosszú élet titkát: a reggeli zabkásába mindig keverjen bele egy csipetnyi puskaport.
Az asszony ezt szinte vallásos áhítattal betartotta – és 103 évet élt…
Hagyott maga után 14 gyermeket, 30 unokát, 21 dédunokát és 5 ükunokát. Meg egy másfél méteres krátert a krematórium helyén…

(Angolból magyarította és beküldte: Szentgyörgyi N. József)

ne nyúzz meg engem, percente –
tedd el az éles
késeket, ollókat, fejszéket
hagyj megpihenni
boldogságért nem könyörgök,
csak porszemnyi nyugalomért

(Egy tanár mindennapi dilemmája)

Vizsgáztatok:
vizsgázgatok.
Vizsgáztatók!
Vizsgázgattok?

A sötétedő égen
széles vörös csíkok;
vérmérgezéstől
pusztul el az alkony.

Csöppnyi kóstoló a pár nap múlva megjelenő, költészet napi összeállításból: Barátom a Meggylek vár

Legyen tél, tavasz vagy nyár,
barátom, a Meggylek vár.
Vár a polcon, a kamrában,
ünneplő üvegruhában.
Arra vár, hogy megegyem,
Kolozsváron, Enyeden.

fázós fénysugár az üvegszirmú télből
volt egyszer egy barna bakelitlemez
hangulathordozó tömény nem tudom mi
átmeneti évszak sok kátyú pocsolya

Budapest, 2019.IV. 6.

Szamarat a szamár gazdától

Két diák utazott.
A juhász az árokban aludt; szamara kötőfékjét, mielőtt elaludt volna lábára köté. A szamár úgy csipegette a poros útszéli füvet.
A két diák elhatározta, hogy a szamarat ellopják. De miként? Tovább »

Nem is ritka, ez esetben mégis sajnálatos, hogy megtévesztő, sőt kicsit lehangoló is, de fölöttébb lelki kimagyarázásra emlékeztet a kötetcím: Egy dadogás története. A szerző pedig, Vida Gábor, ki nemcsak jeles regényíró, de folyóirat-szerkesztő is Vásárhelyen a Látó-nál, biztosan kellett érzékelje, mit sugall, mire enged gondolni, képzelegni maga a cím, s a mögé ábrázolt tartalom.1 Tovább »