múzeumba tévedt kiskacsa
olvasni nem tudott
mérgében átváltozott
nagy tetszést aratott
könyvtárba ültették dísznek
bögrét támaszthatott
de éjjel – így versem líraibb
hattyúkról álmodott

(nk)

Forrás: szerző FB-oldala

BEINTÉS

A Vígszínház egy kevésbbé nagynevű, de annál csinosabb hölgytagja ül a Club kávéházban. Ahogy jönnek be uzsonnázni az emberek, valamennyi köszön neki, és valamennyinek roppant nyájasan visszaint. A kis hölgynek tudniillik kiterjedt ismeretsége van. Az asztalnál egy ujságíró ült vele, aki főzte a kisasszonyt, s a sok nyájas beintés nagyon zavarta. Végre is türelmetlenül kifakadt:
— Kérlek, talán jobb volna, ha Stefanidesznek kurizálnék, az kevesebbszer int be, mint te, pedig karmester…

Színházi Élet, 1911/28

Ma az olasz riviérán kellett volna lennem, de a dolgok oly formán alakultak, hogy a helyi olaszaimmal kellett beérnem itt…  Nem rossz! (Forrás.szerző FB-oldala)

A BAKKTÍPUSOK

Földes Imre új darabja a főtéma most a Vígszínház körül. Mesélgetnek, érdeklődnek az emberek, és nagyon el vannak ragadtatva a témától, de különösen a második felvonás beállításától. A második felvonás ugyanis egy klub bakk-termét ábrázolja a nagy zöld asztallal. Itt történik a nagy összeütközés a férj, a feleség és a szerető között.
Földes, aki maga nem kártyás ember, hosszú tanulmányokat végzett a bakkasztalok körül a második felvonáshoz. De tele is van ez a felvonás a bakkszenvedély legtipikusabb alakjaival. Sok szereplőben közismert játékosokat fog felismerni a közönség. Egy benfentes nagyban magyarázza a bakkfelvonás szereplőit. Azt mondja a színház egy kis nőtagja.
— Kár, hogy nők nincsenek ebben a felvonásban.
— Inkább örülj neki, fiam — mondja Vendrey — ha szerepelnél, nagyon sokat vesztenél. Neked mindennap szerencséd van a szerelemben…

Színházi Élet, 1911/28

Tőkéslászlósan

Kedves testvéreim, a nemzet nem mazsolás kalács, hanem olykor kavicsos, de azt is meg kell ennünk, testvéreim, mert a magyarság nem műfogakkal született, és Isten sem azzal teremtette. Vagy azokkal, de a Biblia sem néz kicsire.
Össznemzetünk mindenütt ott tátog, mint a pisztrángok kara a folyóban.
Testvéreim, aki felemeli a fejét, az nem harcolhat hiába, ennek belátásához még az a kevés ész sem kell, amitek van.
Úgy imádkozom mindig, mint a szép híves patakra, mert anélkül nincsen hit, testvéreim, hogy a szarvas a patakra nem menne.
Tartsuk meg kereszytén hitünket, testvéreim, és gyűlöljük Markó Bélát. Ez kijár nekünk vasárnap reggel, valamint más reggeleken is, ámmmen.

Forrás: szerző FB-oldala

LAKATOS ISTVÁN: PEDIG NEM IS..

Volt egy barátom, aki ifjúkorában alig foglalkozott zenével. Később azonban zenekedvelő lett, és elég gyakran járt hangversenyekre. Hamarosan olyan szakértője lett a zeneművészetnek, hogy fölényesen kezdett hozzászólni olyan zenei dolgokhoz, melyekhez nem sok köze volt.
A véletlen úgy hozta, hogy egy hangversenyen mellém került. A zenekar Wagner-művet játszott, és barátom az előadás folyamán hozzám és másik szomszédjához is beszélt, és erősen bírálta a zenekart, a karmestert, de főként a fafúvókat. Csitítgattam és bizonygattam, hogy igaztalan a bírálata, mert az előadás egészen jó. Ám zenebarátom leintett, mintha csak azt mondta volna, hallgassak, úgysem értek hozzá. Dühös lettem és megkérdeztem:
— Te Józsi! Hallod az oboát?
Fölényesen válaszolta:
— Már hogyne hallanám!
— Pedig nem is játszik — feleltem kárörömmel…

Utunk évkönyv 1970

(Cervantes nyomán szabadon)

(10.) IZABELLA

Kezdetben azt hittem, hogy Izabella a szakácsnőnk, Caterina főnöke. Mintha azt is Izabellának hívnák, azért tévesztehettem össze a nagy Izabellával, Caterina elmesélte, hogy ez utóbbi Spanyolország királynője volt.
Szóval, hogy a lovagunk imádja azt a nőt, még hogyha halott is, mert az ország az ő idejében lett nagy, s hát neki lovagként feladata visszaszerezni azt, ami volt. Úgyhogy neki, Izabellának ajánl fel minden győzelmet, és elhatározta, hogy legyőzi a függetlenedett tartományokat. Főleg Katalónia elvesztése miatt szenved.
Erről számolt be Caterina. Nyomott közben két meg nem pucolt murkot a pofámba, kissé homokos volt mind a kettő, csikorgott a fogam között, de hát a szándék a fontos. Különben is örvendjek, hogy még van fogam…
Ezen aztán eltöprengtem. Spanyolországon.
Mert én azt hittem, Mancha Spanyolország. Ez a föld, amin járunk, a patám is elkopott már több rendben az egyenetlen út kavicsától. De hogy Zaragoza, meg Kajtalónia, azt nekünk, lovaknak nem tanították. A mi ”oskolánk” az a szerkezet, amelyikbe bezárják a makrancos paripákat, hogy tudják megpatkolni őket. Mert sok ló nem tudja, mi a jó neki. Na mindegy.
Szóval visszahódítani a tartományokat, rendben, gondolom, de akkor legyen kaja! Én Zaragozába is csak úgy megyek, ha újra kapok zabot. Ha nem, összerogyok alatta.
Meglátjuk. A két murok viszont jólesett.

(Folytatjuk * Következik: (11.) ÉGBŐL A MANNA)

A DIVÁNY

Jászai Mari komikaszerepet játszik a Marjorie néniben. A beteg Rákosi Szidi helyett ugrott be a darabba. A tragika szerepléséről volt szó a törzsasztalnál, és valaki a következő esetet elevenítette fel:
— Mikor Jászai legutóbb Kolozsváron vendégszerepelt, egy Fehér Gyula nevű színész volt a partnere a Borgia Lukréciában. Délelőtt próbát tartott a színház, és a szereplők elérkeztek ahhoz a jelenethez, mikor Alfonzó odavágja Lukréciát a díványhoz. Fehér Gyula játszotta Alfonzót. Megfogta a tragikát, és szép szelíden letette a díványra. Jászai megharagudott:
— Mit fél tőlem, kolléga úr, nem harapok én. Csak nyúljon hozzám egész bátran.
Erre Fehér nem kérette magát, hanem derékon kapta Jászait, és úgy oda teremtette a díványhoz, csak úgy nyekkent. Jászai Mari egy pillanatig megdöbbenve és sajgó háttal csodálkozott. Aztán szemrehányóan így szólt:
— Kérem, kolléga úr! Összetörik a divány…

Színházi Élet, 1911/28

Áldott legyen az, aki haszontalanná
üdvözül át – akinek sikerül
kiiktatnia testalkatrészeit a
forgolódó idők csavarrendszeréből. Tovább »

(„ki kell kapcsolni a szavakat
hogy aztán valami titkos energiával irányítani lehessen”) – ismeretlen

emlékszem egy átkos régi korra
ahol a bűnözőknek szégyenfala volt
néztük félve és rettegve
ma pedig az ilyeneknek eltakarják az arcukat
joggal ruházzák fel őket Tovább »

Gáspárikattilásan

Én irtózatosan szégyellném magam, ha beleszólnék a magyar állampolgárok életébe. Csak tudnám, hova tettem a Márki-Zay számát…
A kultúra nem vicc és nem áru, hanem a kultúra az kultúra. Én ezen gondolkodnék el a mindenkori és -korú döntnökök helyében.
Sok besúgó van, aki valójában nem besúgó, és sok olyan, aki besúgó. Nehéz rendet tenni, de mindent megteszek a jó ügy érdekében. Bottoni szaktárs, kéretik figyelni! Felkészül Ungváry Krisztián.
A színház a társadalom aspektusainak tükröződése a színpadon. Nem több és nem kevesebb. Aki Vidnyánszkyra hallgat, az mindezt nem tudhatja, de hát az ne is tudjon semmit.
Én mindenkit végighallgatok, illetve ha végig nem is, de meghallgatom, és aztán döntök, egyesek szerint szubjektíven, de hát az ember szubjektív, és nem lehet minden szubjektivitás mellé közlekedési rendőrt állítani. Ezt ugyan Rejtő mondta, nem Nyirő, de azért ajánlom mindenkinek a figyelmébe.

Forrás: szerző FB-oldala

Cségyímesiévásan

Az olvasat olyan, mint a szerelem: hiába van nyitottság, azért kell némi erekció. Ez az ismeretelmélet alapja, ahogy Gadamer is mondja. És Bernáth Árpád.
Gondoljunk Tamásira, a mindenit neki! Vagy a Himnusz egy szamárral című novellára, a mindenit neki! Én most nem vagyok ideges, de a pedagógia olykor idegesség.
Három állapot van: vágyok mosogatni, kell mosogatnom, és akarok mosogatni. Mind a három különbözik a másik háromtól.
Ha pedig ideges vagyok, akkor elteszem az uborkát. És mire elteszem, már nem is vagyok ideges, csak fáradt. Akkor meg lefekszem, és többet nem kelek fel. Mármint reggelig.

Forrás: szerző FB-oldala

Kelemenhunorosan

Mindenki beláthatja, hogy ott kellett lennem Tusványoson, holott az az igazság, hogy nem voltam ott. Manapság a fényképekkel mindent meg lehet csinálni. Orbán Viktor sem azt mondta, amit folyton idéznek tőle, illetve nem úgy mondta, bár én sem azt nem hallottam, amit mondott, sem azt, amit nem, mert ott sem voltam.
És ha ott voltam, akkor az erdélyi magyarságért tettem, ez pedig a feladatom, hiszen már csak Csíkkarcfalván élnek magyarok, mármint sokan. Illetve magyar emberek, ahogy Lúdas Mátyás kijelentette, és én is egyetértek vele, már ha jól értettem.

Forrás: szerző FB-oldala

Interjúsorozat Székely Ferenccel

1. A megmentett hűség

Ha jól tudom, tizedik interjúköteted jelenik meg Karácsonyra, tévednék?

2022. karácsonyára tervezem a 11. interjúkötetet, mely sorozat 2012-ben indult. Akkor csak egy tájegységre, a Sóvidékre fókuszáltam, s 25 kortárs személyiséggel készítettem életmű-beszélgetést. A kötet A megmentett hűség c. alatt jelent meg 2012 karácsonyára, s az ötlet, hogy kötetben gondolkodjunk a korondi tanár-költőtől, Hazanéző-főszerkesztőtől, Ambrus Lajostól származott. Több utánnyomás következett, minthogy az 1000 példányos első kiadás szinte napok alatt elkelt… Tovább »

Rikoltanak… Még rikoltoznak
állomáson a vonatok.
Hangjuk a reggelbe hasít,
kés alá érett kakasok Tovább »

Összekulcsolt anyai kéz remeg, imát morzsol,
Halk fohászt küld fiának, ki messzi földön harcol.
Nem szívébe, csak föléje fúródik a golyó,
Angyal mentette ki, hömpölyög a véres folyó. Tovább »

Forrás: Hargita Népe, Műhely melléklet, 2022. szeptember 17.

A mi időnk úgy eljön, mint az ítélet napja” – jósolta 1923. szeptember 20-án írt amerikai levelében Tamási. „Csak tanulni, dolgozni, s mindig egyet venni célba: erdélyi magyar művészet, amelyik olyan legyen, mint a rózsa a sziklán, s mint a megsebzett sas, amelyik mégis túlél minden más madarat.” A címzett Jancsó Béla volt, akire úgy tekintett Tamási, mint „akiben két testvére van”. Amerikai tartózkodása idején a honvággyal küszködő, az erdélyi irodalomteremtés mozzanatait a távolból is szemmel tartó, az elbeszélő művészet tudatos megújítására vállalkozó Tamási mindenekelőtt a Jancsó értékrendjén átszűrt „hazai tudósításokat” várta otthonról.
Mindketten az első világháború után fellépő írónemzedék, a Tizenegyek tagjai voltak. Nagysikerű – 3200 példányban megjelent – antológiájuk bemutatását követően a fiatal írók már 1923-ban külföldi tanulmányútra indultak. „Az Isten s a szerencsénk megadta – olvassuk Tamási levelében –, hogy egy részünk széjjel mehetett s megy a világ minden tája felé. Így erősödik a lélek, a látás, kínlódik és izzad gyümölcsöt a vér, elénkbe hajlik a tudomány, s ha valamikor a Jóisten megint összehoz: lesz mit elővegyünk a fejünkből, a szívünkből…”
Az antológia szerzői közül egyedül Jancsó maradt Kolozsváron, bár ő is készült Münchenbe. Amikor újból összehozta őket a sors – a Tizenegyek indulásának tizenegyedik évfordulóján –, kiderült: valamennyiük közt Tamási Áron vált kimondottan szépíróvá. A többiek lelkészként, újságíróként, szerkesztőként dolgoztak a kisebbségi társadalom erőinek összefogásáért. Tovább »

Reflexióm – a megtisztelő felkérésre, amihez nagyon kevésnek érzem magam.

Közhelyekkel lesz tele az írásom. Úgy vélem a közmondások bölcs egyszerűségével nem versenyezhet semmi. Olyan, mint a megvetett fű, aminek kimondatlanul hálásak vagyunk, mikor a talpunkat simogatja. De a tanult ember magasan hordja az orrát és ritkán néz lefelé. Inkább szét, hetedhéthatárra. Reméli, talán többre viheti. Nem rossz az. Kitárni magunkat a nagyvilágnak, befogadni az egészet képtelenség, de legalább felfogni kicsinységünk nagyszerűségét, megéri. Tovább »

Parászkaborókásan

A hatalom mindig téved, ezért szoktam én gyakorolni. Az ilyesmihez türelmes, érvelő, a beszélgetésre nyitott, értelmes embernek kell lenni, aki nem telepszik rá másokra. Legyetek liberálisok, vazze!!!
A kis társadalmaknak persze hiába beszél az ember, főleg, ha nő. A nő eleve hiába beszél, a sok férfi meg sem hallgatja. Csak ülnek és a gőgjüket képviselik, ami egyszerűen érthetetlen. Én például Bibó-díjat is kaptam, mégsem dicsekszem vele. De hát Budapest egészen más. Ott akad szerkesztőség, amelyben még két nő is van!!!
Ha pedig nem beszélnek, akkor hallgatnak. Mindig mindent a legrosszabbkor. És folyton rajonganak valakiért! Én pedig nem tűröm, hogy másért rajongjanak. Értik, uraim?! Ez a tolerancia.

Forrás: szerző FB-oldala

Francoisbrédásan

Korrekt. Korrekt. Korrekt. Vagy ahogy a franciák mondják, kohekt. Goethe! Én prózában már csak Goethét szeretem.
Itt a számom, nagyon jók voltak a verseid. Még kell őket csiszolgatni, de hát azért adtam oda a számom, hogy beszéljünk róla. A nívó, az fontos. Meg a ruhád is szép.
Ha megmutatod nekem a szöveget, én megmutatom a fölösleges kötőszókat, és akkor aztán csinálod tovább, ahogy tudod. Mert a franciák Ciorant is Sziorannak ejtik.
Nem könnyű mindig Francois Brédának lenni. Én már régóta próbálom, de nem könnyű.

Forrás: szerző FB-oldala

Szilágyensándorosan
Szigeti-Cseke Zsuzsának

A románok relációorientáltak, a magyarok pedig szabályorientáltak. Ez azt jelenti, hogy ha a román azt mondja, hogy „bună dimineața”, akkor neked kívánt jó reggelt személyesen, és meg lehet figyelni, hogy ez pontosan így van. Ha viszont a magyar mondja, hogy jó reggelt, akkor ez a regula reggele, az alveopaletolabilis gé pont, és ez már ugyebár egészen mást jelent. Vigyázzunk tehát, hogy ne essünk áldozatul az alkalmazott nyelvészetnek, mert ezt már mások is többször megjárták, és sosem esett jól nekik.
Különben én ezt már harminc éve megírtam Alvilágunk, a nyelv című kötetemben, mely huszonötezer példányban jelent meg, de úgy tűnik, egyetlen mai politikus nagyapja sem vásárolta meg.

Forrás: szerző FB-oldala

Nem ismertem fel pontosan a helyzetet, de éreztem, hogy valami más történik, mint amit megszoktam. Valami szokatlan, valami különleges, valami furcsa. Kosaramból kiraktam azt a néhány apró terméket, amelyet az egyik nemzetközi áruházlánc városközpontokban is terjedő, kisebb üzletében vásároltam. Tovább »