(Cervantes nyomán szabadon)
(2.)
FURKÓSBOT
Hogy a karddal rámver, az még a kisebb bajom. Mert a lapjával üt, nem az élével. Nem vág, mert akkor nekem rövidesen végem lenne. Öreg csont nem forr be. S ez az én gazdám ostoba don, de nem agyalágyult.
Hova menne nélkülem? Kiket rohamozna meg?!
Az ő ütlegelése ezért nem fáj, csak megalázó.
Hanem az útitársa… Panza, az furkósbottal ver, hogy elindulásra kényszerítsen, vagy a szellentés befejezésére. Büntet.
Furkósbottal büntet, az van neki, mert kard nem jár ki azoknak, akik nem lovagok. És ha nem lovag, hát lovagi becsülete sincs, amit meg kellene védeni, ez szolgalelkűségből ver.
Sokkal effektívebb.
Szóval egy durva, szolgalelkű fickó, ez a Panza, egy kurva lakáj.
(Folytatjuk /(3./KOCSÁNY)
Igen, Szendrey Júlia eldobta az özvegyi fátyolt, pedig nem akarta, nagyon nem. Néhány hónapos gyerekkel járta a helyeket, ahol férjét látták, bolyongott a csatatéren, amelyről a szóbeszédek járták. Nem tudom, mit remélt. Talán egy jelet.
Erről szól az ujhet.com portálon az az összeállítás, amit Pintér Jenő jegyez, s amire a jeles Petőfi-év ürügyén hívjuk fel a figyelmet. (Káfé) Tovább »
Valahol egy öreg madaraknak
fenntartott házban fogok élni
szárny szegetten
mint aki már a holnap-póktól
is megretten Tovább »
Én meglátlak, te belátsz,
én megismerlek, te beismersz
előbb vagy utóbb.
Te lekötsz, én megkötök benned,
te elvetsz, én megvetlek,
ha esteledik. Tovább »
Első rész
(1.)
VAMOS!
– Abrak! – kiáltom. Vagyis jelzem, hogy éhes vagyok.
Éhes?! Korog a bendőm, s már mióta!
Bőgöm, hogy ”abrak”, s ez a kötözni való bolond nem hallja.
Nem hallja, nem érti, nem tudja, melyik világon él. Hogy csak rovom neki a poros országutat, de szinte már csak lélekből, mert kaja nincs.
Mitévő legyek? Tovább »
Öregember ült az asztal mellett, és kinézett az ablakon. Csak nézett. Kalapja az ölében, botja két térde között, és szeme meg se rebbent a szigorú nézésben. Az ablakban két muskátli között a szomszéd kéménye látszott, a kéményen gólyafészek. A fészek peremén a kis gólyák szárnyukat próbálgatták: néha felugrottak a levegőbe, és pár pillanatig fent is maradtak.
Az öregember bólintott.
Közben megérkezett hol az egyik öreg gólya, hol a másik, és sorjában megetette a fiakat. A fiatalok tolongtak, lökdösték egymást, de az öregek sose tévesztették el, melyik kapott már, és az erőszakoskodót keményen félrelökték. Tovább »
PÚPOS EMBÖR A SZEKÉRBEN
Homoródszentmártonról tudni kell, hogy járásközpont, 5000 hektárnyi területtel; több mint tíz faluja van: Lókod, Kénos, Bágy, Recsenyéd, Gyepes, Remete, Homoródkeményfalva, Homoródabásfalva, Szentpál, Jánosfalva, Szentpéter, Bükkfala. A tíz faluban hét vallás van: unitárius, református, katolikus, zsidó, ortodox, baptista és Jehova tanúi. Tovább »
„Olyan szép lenne, mint a cukrozott takony!” – mondta Hofi Demszky Gábornak arra a javaslatára, hogy be kellene csomagolni a Lánchidat celofánba. Most, hogy az istentelen és ízléstelen csodaszarvast nézem, ez a poén jutott eszembe. Tovább »
Hírek lövedékei ütköznek
bőrünk fehér falán
félreérthetetlenül. Tovább »
képkockák peregnek
múltból jöttek
talán egy perce
vagy nagyon sok éve
hogy mikor is
történt
egyre megy
a lényeg
a megtörtént eset
nézem a kezem árnyékának
színes körvonalát
mintha az élet gyönyörű lenne
olyan a színes vetület Tovább »
EZT INNEN KI NEM VAKAROM!
Továbbmenve ha vesszük Baczó László, Tömöri Ödön, Haáz Rezső és fia, Sándor tanárok elmecsiszoló munkásságát, mit cselekedének szakadatlan közöttünk, akkor jön, hogy kijelentsem: ezek az emberek nemcsak az udvarhelyi Ref. Koll.-ban, de még Oxfordban is állanák helyüket.
Aztán ott volt a vén Jaklovszki Dénes, ki a latint akará belénk ölni, s habár eme igyekezete nem túl eredményes, de hogy fáradságos vala, az abból is kijött, hogy nem egyszer viccre fogta az egész latinosdit, s olyan formulákat gyártott, mikkel minket teljes mértékben az oldalára állított. Ezeket a tételeit különösen mikor már nagyobb osztályba jártunk, latinra alkalmazta, mesteri szinten.
Hic. Haec. Hoc. / Puskatok, /Csináltok, amit akartok. Tovább »
(Cervantes nyomán szabadon)
Vajon csak Don Quijote lehet nevetségünk tárgya? Vagy az ő eszén túljáró gebe, Rocinante is?
Gergely Tamás legújabb története a spanyol hidalgó csodalovának szemével láttatja a világot az olvasóval.
Holnap az első fejezet: VAMOS!
ő az
panaszos korholó orrhang
a sepregető
már megszoktam
otthon vagyok itt is
új kolozsvárként szól bennem
pesti panasza
Budapest, 2022. IX. 4.
I. évfolyam 1. szám
1947. augusztus elején érkeztem Bukarestbe. Egész éjjel utaztam. A kolozsvári gyorsvonat olyan zsúfolt volt, hogy lélegzeni is alig lehetett a fülkében, így aztán eszembe sem jutott elérzékenyült lélekkel emlékeket kergetni, sem azon gyötrődni, hogy vajon mi vár a fővárosban? Holtfáradtan szálltam le, és ami még ennél is rosszabbnak tűnt: egy szál magamra utalva léptem az Északi Pályaudvar peronjára. Az utolsó pillanatig úgy volt, hogy Kőműves Gézával együtt jövünk Bukarestbe, de ő még gondolkozott, erősen latolgatta ezt a kalandízű helyváltoztatást. Így aztán egyedül, a fiatalok közismert felelőtlenségével és vakmerőségével startoltam Kolozsvárról a Nagy Ismeretlen felé. Mert számomra akkor ez volt Bukarest. Az álmosan szerteszét repdeső figyelmem semmi mást sem fogott fel, mint valami nagy káoszt. Egészen hihetetlennek tűnt számomra ez a színes áradat, az ide-oda futkosás, a hatalmas zsivaj. Bevallom: egy kicsit megijedtem. De rögtön meg is nyugtattam magam: Rasovszki Pista bácsi, a leendő lap kiadóhivatalának az igazgatója még tegnap is telefonon megnyugtatott, hogy valaki – okvetlenül – majd vár rám az állomáson. És egyébként is minden jó lesz…
Az emlékezés teljes szövege az ujhet.com portálon
Csak úgy hemzseg a net – meg a világon mindenfelé az egyéni fotógyűjtemények – a csíkszeredai “angyalos” (tulajdonképpen: millenniumi) templomról készült felvételektől. Aki csak ellátogat a Hargita alá, Csíkszeredába, nem ússza meg, hogy el ne vigyék/kalauzolják (vagy el ne vezesse a jósorsa) a Makovecz Imre által (ingyen) tervezett, jurtaszerű templomhoz, amelynek tetején rézangyalok táncos kara villog-csillog a rájuk vetülő reggeli, déli vagy alkonyi napfényben. Tovább »
A megszámláltatlan és (részben ezért is) követhetetlen Ukrajna-kommentár-özönben olvastam valami ilyen megfogalmazást: ’a Putyin és az oroszok által magukénak vélt Krím és Donbássz’…És akkor eszembe jutott, hogy akár a ’fonákja’ is leírható: ’a Zelenszki és a magukat hazafinak tartó ukránok által magukénak vélt Krím és Donbássz’ (meg – ezt már én teszem hozzá – Odessza, Herszon, Mariupol, Luganszk etc. ).
A status quo bűvöletéről van szó lényegében, no meg a status quo ante értelmezéséről és figyelembevételéről.
Vegyük elő a lexikonokat: Tovább »
úgy hullott rám
a fal a kép
hogy nem éreztem
súlyát
sem lényegét Tovább »