Vers-gyermekkorunkat kinőjük-e végre
Ó, klasszikusok?
Bújj-bújj zöld ág, zöld levelecske,
Bújj el, ha tudsz még titkolni szót,
Versem, te drága hazugság,
Alábbvalónál is alávalóbb. Tovább »

Igazi kezemet nem nyújtom ki.
Vele csak a szavakat érintem meg.
Másképpen a megérintett fa
meglepetten önmagába fordulna,
akár a csiga szarva,
s ponttá merevülne. Tovább »

a köpült káoszban rímmé koagulál
isten kezében a laza végtelen
nem értünk semmit Tovább »

új partra tettek
a legendák,
nem kellett hozzá térkép,
se kormány:
szél sodort ide,
szűz világok
repedj ajkú éhe. Tovább »

Egyedül maradtam
mert megéreztem hogy te sem szeretsz, –
anyámnak jégkönnyei voltak, –
álltam, vigyorogtam és könyörögtem neki, hogy sírjon, Tovább »

Favágók nótáznak:
ritmusban szakad föl
lelkükből a bánat;
kurjantó sóhajok
sírnak a szájakon, Tovább »

Vadmalac nyugtalan szerzet. Egyszer csak fogta magát, és elkötözött Bükkbe, ősei földjére. Majd lélekkeseredés után Makkosba, vissza.
Kérdezték is tőle, hogy ha elhagyta őket, miért tért hozzájuk vissza? De hát Vadmalacot az érzései vezették, s az érzés színtelen-szagtalan, Vadmalac hogyan fejezze ki magát? Inkább hagyta, hogy barátai csodálkozzanak. Ítélkezzenek, mert azt aztán tudtak.
Otthon akart valahol lenni, más szóval.

(Kisregény)

Gyorsan besötétedett. A túlparton egy város fényei villantak fel. A faluban itt-ott tehenek bődültek el, birkák bégettek, disznók röfögtek. A baromfik már alhattak. János a túlpartot figyelte.
– Nem félsz egyedül? Itt az idegenben? – kérdezte a Láthatatlan.
– Nem vagyok idegenben. Itthon vagyok… Itt valamikor otthon voltam. És nem csak én.
– Tévedsz. Csak álmodsz.
– Lehet… De nem félek, mert itt vagy te, és te minden veszélyre figyelmeztetsz. Tovább »

azt hiszem ha tudna
megőrülne ha rájönne
hogy a félelem elől futni
is lehet hogy ha meg tudná
tenni de ez képtelenség Tovább »

1987. július 10.

Szemerkélő esőben sétáltam és, hosszú idő óta először, Tallián László jutott eszembe. Tallián velem együtt raboskodott Recsken. Rabtársamnak mégsem nevezhetem, mert kápó volt. Mindent elkövetett, hogy agyondolgoztasson bennünket, ugyanis Nagy László, az ÁVO politikai tisztje megígérte a kápóknak: szabadon engedik őket, mihelyt kipusztítottak mindnyájunkat. Tallián különlegesen gyűlölt, mert esténként előadásokat tartottam rabtársaimnak és folyton feljelentett az ÁVO-nak: „Semmit sem dolgozik, de nagyon sokat beszél.” Ezért fogda, verés és gúzsbakötés járt. Tovább »

A British Museum igazgatójának előadása: 2600 év egy tárgy történetében

Munkatársunk és barátunk, Ágoston Hugó ajánlotta a figyelmünkbe az alábbi előadást, a következő sorokkal:

„Ki mit kezd a történelemmel? Ki hogy/mire magyarázza, magyarázza félre.
Az első nagy vh vége, annak évdfordulója (kb.) felforgathatja a mai világot. Érdekes – ha nem több – a magyarázatok harcát, annak eredményét követni. Melyik „véglegesíti” a történelmet? Tovább »

Komájuk feldúlt állapotban érkezett.
– Hazudnak, harácsolnak, vetette ki magából a hozzá illő szelíd szitkokat, ám valami súlyosabb következett:
– Én nem ezekért haltam meg hatvan évvel ezelőtt! Tovább »

Leng a trapézon, hajmeresztő
pontosságával egyre rémít.
Féltem őt és féltem magam,
hogy félszeimmel összebékít. Tovább »

Prédára várva

A neten lógsz. Már megint. Körötted koszos zoknik, ingek, gatyák. Edények a mosogatókagylóban, legyek zsongják körül. A hűtő üres. Sörös dobozok körös- körül. Nem érted, mit rontottál el, hiszen te igazi férfi vagy. Senki sem veszi észre benned azt a sok jót. Nem vagy fiatal, de hát egy középkorú nő se vesz észre? Meggyőződtél arról, hogy: „mindenki olyan”. És már annyira utálod. Tovább »

megteríted az asztalt
szépen
ünnepre
hogy érvényesüljön rajta
a tányér, a pohár
amit felszolgálsz Tovább »

Hamburgba huszonegy szökevénye érkezett a híres francia idegenlégiónak. Ezek között valószínűleg magyarok is vannak, akik egy idő óta gyakoriak ez afrikai javító iskolában. Kemény, majdnem ördögökké edzett legények. Az életük állandóan a pokolé vagy valamelyik gyilkos természetű altiszté. Háborúznak hőséggel, bennszülöttel, lázzal, fenevaddal, éhséggel, kínzással. És mégis, mikor az igazi háborúra került a sor, íme megszöktek. Marokkó körül eddig is olyan közel járt hozzájuk a halál, mint most De most igazi a háború, kimondottan háború a háború. És rettenetes lehet a háború, ha ezek az elemberietlenedett, vad legények is megszöknek belőle. (Jegyzetek a napról / Budapesti Napló 1908. január 4.)

Folytatjuk

ó hány kormánybiztos nem értené emily dickinsont
mért fáj ez nekem
aki látom a plexidobozba zárt szavak
futószalag-suhanása közben
a műanyagon is átszikrázó szemantikát Tovább »

(Kisregény)

János értetlenül néz hol erre, hol arra, és hiába ismétli el párszor, hogy még sohasem járt itt, az öregemberek éppoly értetlenül bámulnak rá és összesúgnak:
– Szegény.
– A rossz levegő, a füst és a nagy zaj tönkretette.
“Itt meg a csend, az állatok szaga, a trágya bűze…” – akarná dühösen mondani, de megint magára maradt. Megáll. Látja, jön vissza a kisfiú. Felismeri, bár pár évvel idősebb.
“Évek óta állok itt?” – gondolta. Tovább »