1987. július 10.

Szemerkélő esőben sétáltam és, hosszú idő óta először, Tallián László jutott eszembe. Tallián velem együtt raboskodott Recsken. Rabtársamnak mégsem nevezhetem, mert kápó volt. Mindent elkövetett, hogy agyondolgoztasson bennünket, ugyanis Nagy László, az ÁVO politikai tisztje megígérte a kápóknak: szabadon engedik őket, mihelyt kipusztítottak mindnyájunkat. Tallián különlegesen gyűlölt, mert esténként előadásokat tartottam rabtársaimnak és folyton feljelentett az ÁVO-nak: „Semmit sem dolgozik, de nagyon sokat beszél.” Ezért fogda, verés és gúzsbakötés járt.

Tallián csempész volt, egyike a mintegy tucatnyi köztörvényes bűnözőnek a tábor 1200 politikai foglya közt. Az a hír járta, hogy embereket segített át az osztrák határon tetemes összegért, de útközben maradék pénzüket is elszedte, és ha nem adták önként, leütötte őket. Állítólag nem ezért csukták le, hanem azért, mert a csornai ÁVO parancsnokának nem adta oda a menekülőkből kizsarolt összeg megbeszélt hányadát.

1956-ban a Nyugati pályaudvar előtt mentem el ugyanilyen szemerkélő esőben, mint amilyen ma csöpörög. Hirtelen valaki – éreztem: nagyon erős ember – hátulról megragadta jobb csuklómat. Hátrafordultam. Tallián térdelt mögöttem egy pocsolya közepén és zokogva csókolta kézfejemet: „Bocsásson meg! Bocsásson meg! Bocsásson meg!” – ismételte. Dosztojevszkij rendezte, holdkóros, megkapó jelenet volt; de igyekeztem elfelejteni.

Itt ülök most a remekül berendezett, elegáns dácsában, jól tápláltan, az ezüst selyemháttérre festett mélyzöld erdő közepén és mert fázom, megnyomom az elektromos fűtés gombját. Harminc másodpercen belül meleg lesz. Minde gyönyörűség közepette némiképpen unom magam; írni szeretnék és semmi jó nem jut eszembe. Ha viszont az ÁVO rám törne (a Canadian Mounted Police-ról mégsem tudom elképzelni), szétszórná irományaimat, késsel vágná fel a matracot és a karosszék ülését, ledobnák a polcról a könyveket, két martalóc felpofozna és összerugdosna, aztán autóba löknének és a legközelebbi tömlöcbe dugnának (a legközelebbi ilyen alkalmatosság Petropavlovszkban található, 5000 kilométerre innét) – akkor, mihelyt a bebörtönzés brutalitásának sokkját kihevertem, helyet foglalnék a három deszkából ácsolt ágyon és ültömben talpammal a cementpadlón csúszkálnék. Közben első sorait mormolnám annak a költeménynek, mely minden bizonnyal már eszembe jutott.

Folytatjuk

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész / 23. rész / 24. rész / 25. rész / 26. rész / 27. rész / 28. rész / 29. rész / 30. rész / 31. rész / 32. rész /33. rész / 34. rész / 35. rész / 36. rész / 37. rész / 38. rész / 39. rész /