Tegnap még
7508
levél volt a
fán.
Ma már
csak
egy

Forrás: Korunk, 2017/11

Ebben a hálóban amelyet
Saját írásokból fontam
Önmagamnak egészen
Otthonosan mozgok azaz
Mozognék ha hagynának a
Sorok az általam létrehozottak Tovább »

(Kisregény)

Egyre több az autó az utcán. János kiles a sötétítőn keresztül. Kerékpárok. Gyerekek iskola­táskával. Lovas kocsik. Traktorok. Szemben kutyák ugatnak. János, mint egy holdkóros, kilép a konyhaajtón. Megtorpan a gangon.
– Hol vagyok? – kiált fel.
– Otthon – szólal meg nyugtatóan a Láthatatlan.
– De hol?
– Azt nem mondom meg. Neked magadnak kell kitalálnod.
– Jó reggelt! – kiált be valaki. Tovább »

Beszélgetés Vénig László nagykárolyi fotóművésszel

A szobában sehol egy fénykép, csupán a kanapé fölött három fametszet, rámában, üveg alatt.
Aztán mégis megpillantok egyet: kislányáról készítette…
Előkerülnek az albumok, képek. Aprók, nagyobbak. Képek mindenütt. Már-már beszélnek…
– Visszaemlékszik-e még aprócska gyermek létére? Akkor is érdekelték a képek?
– Rajzoltam. Festettem Tájakat. És nem szerettem, amikor fényképeztek. Szófogadásból, kötelességből álltam a szüleim mellett, amikor egy-egy családi kép készült. Tovább »

Megkéselte kollégáját egy Antarktiszon kutató orosz férfi, mert az mindig elmondta neki azoknak a könyvek végét, amiket épp olvasott. Az eset a Déli-Shetland-szigeteken lévő Bellingshausen állomáson történt. Az 55 éves Szergej Szavitszkijt nagyon felidegesítette, hogy kollégája, az 52 éves Oleg Beloguzov rendre elárulta. hogyan fognak véget érni a könyvek, amelyek az egyetlen szórakozását jelentették a jég fogságában. A két férfi hat hónapja dolgozott együtt és osztott meg egy barakkot. Szavitszkij mellbe döfte Beloguzovot. Majd tettét azonnal jelentette a kutató állomás vezetőjének. Beloguzov életben maradt, Chilében ápolják…

Forrás: ujnepszabadsag.blog

[* Nagyvárad, 1954. IV. 27.-2018. X. 30., Margitta +]

Boldog a vallásos és az ateis-
ta, minthogy tudja, mi van és mi nincsen,
a kétkedő jön, hogy fátylat terítsen.
Jó öreg Zudor, hát elmentél te is. Tovább »

kirázod magadból az álommaszlagot,
ruháidból az éj foszlányait,
sietve égre nyitsz minden ablakot,
magadra öltöd a test szokásait, Tovább »

Babits Mihály fentebb idézett sorai Martin Scorsese legújabb alkotása, a 2016-ban készült Némaság (Silence) című film alatt jártak az eszemben. És mint az igazán fontos művek, később kezdett „dolgozni” bennem, nem hagyott nyugton, ideszegezett a számítógép elé, és arra kért, gondolkodjam róla. Tovább »

Szöveg: Paul Verlaine; versmondók:  Gilles-Claude Thériault, Zoltán Latinovics; Zene, animáció: Szabó Zoltán

ezeket akik néha
fentről esnek persze
elvben szabad akaratukból
mert csak az elsőt lökték le Tovább »

azt kéred tőlem, írjak verset, prózát
mindegy, csak legyen tele a lap
töröm a fejem, szívem, lelkem
mit adjak, amit odarakhatsz Tovább »

(Kisregény)

Alacsony ház, nagy udvar, deszkakerítés. Nem látja, de tudja, hogy van. Valahol. El akar oda menni, de nem tud elindulni. Megbénult. Csak fekszik és nézi a mennyezetet. Látja a kis házat. Az öregeket. A férfi a tornácon üldögél, mellette a macskája. Fehér foltos, cirmos macska. A nő csoszogva jön ki a konyhából. Kis pléhtányérban levest hoz.
– Egyél! Tovább »

haikuk után
apró forgatókönyvnek
tűnik a többi

Budapest, 2018. IX. 20.

Műtőkés élű szavaid tompa
puffanással hullnak, mintha hóra…
Világot markolni kevés a szó.
Hálód hiába! Az nem a való, Tovább »

(*Életének 65. évében, október 30-án Margittán elhunyt Zudor János költő – adták hírül mai források.)

Még keljfeljancsi koromban
addig lovagoltam a vesszőparipán,
amíg elszédültem. Goromba
szavakkal illettem a nagyközönséget, Tovább »

A könnycseppet akkor érezte meg, amikor az már az orra nyerge felé gördült. Két csepp volt különben, páros, az egyik veszélyben, hogy lefele az arcán keresztül a füle irányában tűnik el. Míg a másik megáll az orra és a pofacsontja közti gübüben. Tovább »

ahogy a boldogságban képesek voltunk befészkelni és élvezni védelmét ahogyan csak egy szállodában álnéven ismeretlenné bejelentkezve lehet úgy húzom meg magam ha helyzet hozza és hozza ezt nem kevés alkalommal ha az égre nézve a földet látom vagy ha a csüdig-sárban felhők vonulását érzem egyszóval úgy rejtem magam a félelem-méhbe miként egy érzelmileg örök magzat… és igyekezvén kettőnk értelmében mindenre felkészülni előkészítem neked is ezt az óvóhelyet

A vak

Elzártak a földi sokféleségtől,
az arcoktól, mik ma is itt lehetnek,
a szomszéd utcáktól, mik messze estek,
a homorú, rég oly mélységes égtől. Tovább »

Fiestas patrias

(2018. október 7.) Az ünnep, amit a gyerekektől kezdve az idősekig mindenki vár, egész évben, Chile nemzeti ünnepe. Az osztálytársaim a napokat is számolták vissza. A „Fiestas patrias” a Spanyolországtól való függetlenedés ünnepe. Tulajdonképpen szeptember 18-ára esne, de az ünneplést már előtte való héten megkezdik és utána is folytatják. A suliban az egész hét ki volt adva szünetnek. Mindenki azt mondta, hogy ez a legjobb része az évnek. Tovább »

Az észak-olasz nagyváros egyik fő nevezetessége a Casa Buonarroti, a névadó család egykori palotája. Lionardo Buonarroti a reneszánsz művészet óriásának, Michelangelónak volt az unokaöccse, aki – jó érzékkel – nagybátyja emlékének szentelte az épületet, valamint a benne található műkincseket, köztük számos Michelangelo-alkotást és a tízezer kötetes könyvárat. Tovább »

(Kisregény)

A ház mögül előjött az öregember. Köszöntötték egymást.
– Csak nem dolgozni jöttél? – kérdezte az idősebb nevetve. – Ilyenkor nem szoktál eljönni.
– Csak a gyerekekért jöttem.
– Már mennek haza?
– Mari nem mondta, hogy idén csak egy hónapra jöttek le?
– Nem egy hónapra, csak közben meg akarom nézni, hogy mi van otthon. Holnapután jövök is vissza – jegyezte meg kissé dühösen a nő, aki a vasutas felesége lehetett. Tovább »