Zsigmond Enikő: Volt egyszer egy Jugoszlávia (1.)
Mit tesz ma valaki, aki világot akar látni? Befizet egy turistairoda valamelyik programjára, ami felkeltette érdeklődését, és repülőn, autóbusszal, hajón vagy a saját személyautójával bejárja a kijelölt útvonalat a világ egyik sarkától a másikig. Nem kell hozzá semmi más csak, átlagos fizikai erőnlét, és tömött pénztárca. Tovább »
Márton Károly: Csupa fehér
Hálóinget
Vált az ég:
Csupa fehér
Hópihék.
Ágoston Hugó: Az első nő
Nem unhatják magukat a román politikai élet megfigyelői, a cirkuszi mutatványok kedvelőinek meg a szurkolótáborok ultráinak pedig nap mint alkalmuk adódik feltöltődni adrenalinnal. Hatalmas a versengés a táborok között, de a táborokon belül is, csak úgy dőlnek a rekordok. Viorica Dăncilă asszony miniszterelnöki jelölése is több elsőbbséget jelent. Mindenféle „előértékelés” nélkül és helyett, tekintsük át röviden, mit jelent és mit hozhat ez a jelölés.
A legszembetűnőbb az, hogy először lehet női miniszterelnöke Romániának. Tovább »
Szente B. Levente: Földre hulló levél más levelekhez
Isten tudja, e világban már
mióta üzennek a fénykoronás fák –
amikor leveleiket ősszel
elengedik, földre küldik, szépen Tovább »
Ketten egy szigeten / 4.
Szemelvények egy baráti beszélgetésből
Helyszín: Csíkszereda, Merkur szálloda, 207-es szoba. Időpont: 2014. november 15
DC (Dan Culcer):… A dogmatizmus és a közösségi nyomás az, amit nem könnyű elviselni, az a sokat hangoztatott elképzelés, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van, tehát ki kell közösíteni. Ami egy eléggé kommunista ízű vélekedés, ugye, emlékszel rá: aki nincs velünk…
CsG (Cseke Gábor): Ez a vélekedés jóval a kommunizmus gyakorlata előtt működött már…
DC: Úgy értem, a közösség termeli ki ezt a fajta viszonyulást. Arról a társadalmi jelenségről van szó, amit a szociológusok úgy írnak le, mint a válsághelyzetek – háborúk, forradalmak – fő kirobbantóit. Mit gondolsz, miért viselkedik oly embertelenül ilyenkor az ember? Mert a közösségi nyomás akkora, hogy a többség képtelen ellenállni neki. Tovább »
Farkas József György: Görgey Artúr – Prága
„E házban lakott az 1848–49-es magyar szabadságharc kiemelkedő hadvezére. 1845–48 között neves vegyészként a Károly Egyetemen tevékenykedett” – ez olvasható csehül és magyarul Prága központjában, az Óvárosi térhez közeli Kozná utca 8. szám alatti ház homlokzatán, azon emléktáblán, amelyre Görgey Artúr (1818–1916) bronz portréja is felkerült. Tovább »
Steigerwald Tibor: Születés

Még több fotó a szerző blogján: https://steigit21.blogspot.ro/
Fülöp Kálmán: Fagyöngy
Fanyar, komor, kirívó
rongy éjszakába hívó
vak ágak közt szorong
amíg az ég borong Tovább »
Gergely Tamás: Vadmalac olvas
Vadmalac komája új könyvvel a hóna alatt érkezett. Szeret olvasni, főként verseket. Meg meséket, ”mese az élet”, szokta mondani.
Vadmalac szemében kigyúl ilyenkor valami különös fény:
”Olvasok én is”, mondja, majd amikor a komája tudakolni kezdi, hogy éppen mit, röffenti diadalittasan:
“Reggelenként megolvasom a pénzem.”
Veszi a koma a lapot, s utánakérdez:
“Na és megszaporodik az éjszaka? Mármint a pénzed. Ha olyan gyakran nézed. Azaz olvasod…”
Florin Andreescu: A Három Mágus ünnepe

Santa Cruz de Tenerife, Spanyolország * Még több fotó a szerző blogján: http://florinandreescu.blogspot.ro/
Szemlér Ferenc: Ellenem s velem
A múltból mind megjönnek ők,
kik társaim voltak előbb,
kik éltek ellenem s velem,
kiknek neve történelem. Tovább »
Fekete Vince: Szemlér Ferenc verseiről
Ha valaki végképp eltűnni látszik a XX. századi irodalomtörténet süllyesztőjében: ő az. Olvasni ugyanis nem (nagyon) olvassák, szavalni nem szavalják, neve és életműve az irodalomtörténetek és a könyvtárak raktárai mélyén szunnyad, várva az újrafelfedezését. Ezek, így, nagyon kegyetlen mondatok. Amikor azonban fellapoztam a marosvásárhelyi orvos-költő barátomtól ajándékba kapott, a harmincas évek elején megjelent kötetét, az volt az érzésem, hogy méltatlanul van ott, ahol van, és hogy megérdemli, hogy újra elővegyük, kihalásszuk abból a vélt vagy valós süllyesztőből. Tovább »
Cselényi Béla: álomegyveleg
rózsaszín-szürke-barna lobogó
leng az egész szigeten
mellette lengenek
a szélfútta zoknik Tovább »
Nászta Katalin: Sírjon a hóhér
írhatnék, ha bírhatnék egy kis örömmel
de megszólalni sem bír bennem
a jókedved
az csak a tied Tovább »
Szente B. Levente: (van olyan, hogy)
Emlékek a Sárgaház folyosója c. naplóból
úgy hiszi,
ismeri a csillagokat, Tovább »
Ketten egy szigeten / 3.
Szemelvények egy baráti beszélgetésből
Helyszín: Csíkszereda, Merkur szálloda, 207-es szoba. Időpont: 2014. november 15.
DC (Dan Culcer): A fiam, gyermekeim közül a legkisebb, igazából Párizsban nevelkedett, s egészen másként látja a világot, mint én. Élete, a munkája révén sokat van távol, ide-oda utazik, olykor hosszú elektronikus leveleket váltunk. Nemrégiben meghívtam a családi házba, töltsünk el néhány napot együtt. Szombattól vasárnap estig tartózkodott itthon, mialatt egyvégtében beszélgettünk, apa és fia. Tovább »
Cselényi Béla: a múlt optikája
forgó korongon
boldogság és unalom
elegye mint fest
Budapest, 2018. I. 13.
Demeter Mária: Ösvényen
Mohára hó hullt,
szűz pelyhekkel égi tűz –
Nyomom súlya fáj.
Ady Endre beszól… (34)
A napokban kemény tollharcot kezdett egy neves francia publicista egy komoly, derék orosz úriemberrel, aki azt a vigyázatlanságot követte el, hogy egy tudományos vita során nem nyilatkozott eléggé udvariasan és hízelgően a francia nációról. Tovább »
B. Tomos Hajnal: Besorolás
Tanuljátok meg
felismerni hibáitok,
mint ahogy
az ábécét gyakorló gyermek
próbálja kiszúrni az ó-t vagy az ú-t Tovább »





Pusztai Péter rajza