Két végén égeti a gyertyát, szokták mondani az élet örömeit gátlástalanul habzsoló, szenvedélyeiknek élő, megszállott emberekről. A hatvanas –hetvenes években viszont a szó szerinti önégetés mint politikai protesztnek szánt öngyilkosság terjedt el világszerte.

A Szentszék Sajtóirodája 2019. január 11-én hozta nyilvánosságra: „Őszentsége, Ferenc pápa, elfogadva Románia elnökének, az állami hatóságoknak és a romániai katolikus egyháznak a meghívását, apostoli látogatást tesz az országban május 31-től június 2-ig azzal a céllal, hogy meglátogassa Bukarest, Jászvásár és Balázsfalva városait, valamint a csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyet.

Megszólít egy ismerősöm a főutcán, és fagy ide, hó oda, elkezdi magyarázni, hogy nem érti, ott Londonban, miért vacakolnak annyit ezzel a Brexittel, hol így szavaznak, hol meg amúgy, és egyáltalán, mi ez az összevissza beszéd, amikor a nép már egyszer eldöntötte, hogy hátat fordít az uniónak.

Amikor a tegnap este több forrásból is hallottam-olvastam, hogy május végén Ferenc pápa három napra eljön Romániába – a román források szerint Bukarest-Kolozsvár- Iasi az útvonal, a magyar források kérdőjelekkel ugyan, de Balázsfalvát és Csíksomlyót is hozzácsatolták –, a világhálón megkerestem a Vatikán állam illetve a Szent Szék hivatalos honlapját, amelyet még soha nem böngésztem, […]

Szabad-e számonkérni egy költőtől politikai próféciák be nem teljesülését? Azt hiszem nem, főleg olyan korokban, amikor az erre a feladatra választott vagy fizetett politikusok sem vállalják ígéreteik beteljesítését, sőt, még felelősségüket sem ismerik be, teljesen következmények nélkül politizálhatnak tovább.

A tavaly, december elején, meglehetősen nagy média visszhangot kapott az a bejelentés, miszerint négy erdélyi nagyváros, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár és Arad liberális polgármesterei megalakították a Nyugati Szövetséget, amelyhez Resica is jelezte csatlakozási szándékát. Többen úgy vélekedtek, hogy ezzel lépéssel megindul Románia föderalizálása és Bukarestől való elszakadása, annál is inkább, mivel az északi-északnyugati, kisebb-nagyobb erdélyi városok, […]

Örvendek, hogy  a letűnt évben is együtt „kávézhattunk” kedvenc „kéglinkben”, a Káfé főnixben. Nem kívánok egyebet, csak, hogy továbbra is megtartsa nekünk a Mindenható, titeket pedig törzsvendégekként a legjobb egészségben és alkotókedvben ! B.Ú.É.K! B. Tomos Hajnal Azért jó a Káféban, mert itt nem fagy, nem fúj a szél és nem esik be az eső. […]

Új kép az új káfén: az indonéziai Anak Krakatau. Hű, de szép ! Első pillantásra – a látás – a Szépség, ha a következő másodperc – a hallás – nem rántana a valóságba; ez iszonyatos! Hallom a híreket: „Legalább 430 halottja van az indonéziai cunaminak. Az Anak Krakatau vulkán által keltett szökőár Jáva szigetének nyugati, […]

A hét elején, Marosvásárhelyen, fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte az Erdélyi Magyar Televízió. Úgy hozta a média-sors, hogy már megalakításának első heteiben találkoztam vele, szerepeltem több műsorában, akár mint riportalany, akár mint kommentátor, például az RMDSZ nagyváradi kongresszusán, jártam többször is a stúdióban az általam tanított Sapientiás egyetemistákkal, de nem is ez lényeg. Hanem az a […]

A Bukaresti Nemzeti Színházról van szó, amely ígéretéhez híven november végén és december elején, egy rövid hónapnyi idő alatt négy ősbemutatót tartott. Egy mozgásszínházit, az Egyszer volt Romániában-t; továbbá a Néma papagály-t, egy filmrendező színházi produkcióját; aztán az 50 másodperc-et, egy nyomozó ügyész által írt és drámapályázatot nyert mű színpadra állítását; és végül pedig Az […]

Öt esztendővel ezelőtt olvashattuk a maszol internetes oldalain, az akkor még élő és viruló Sike Lajos jóvoltából: Például Fejér Laci! (2013. május 23., csütörtök) Sikert aratott a Fejér László szerkesztette Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat budapesti olvasók körében. Egy autóbusznyi pesti kiránduló három napon át ismerkedett a régió magyar irodalmi és történelmi nevezetességeivel, s arra a […]

Fejér László halálára Megrázott a halálhíre. Nekem Zilah rengeteget adott: szerelmet, barátságot, lehetőséget, védettséget, annak esélyét, hogy azzal foglalkozzam, amiben hiszek. Az egyik nagy ajándéka Fejér Laci volt. Feltűnt ez a kis ember a hajlott, jellegzetes alakjával, a gyűrött szatyraival, amelyekben a Hepehupát szállította, és mindent tudott, mintha most lépett volna ki egy szellemi Írók […]

Decemberben Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmárnémetiben és természetesen otthonában, Nagyváradon, idei utolsó előadásait tartotta a Szacsvay Akadémia. Manapság kissé sok az akadémia, mondhatni igazi akadémia-infláció van, ezért a legjobb, ha az intézményt annak nevezzük, amit céljai alapján jelent. Amolyan erdélyi népfőiskola, amely arra törekszik, hogy komoly szakemberek vigyék el a hallgatósághoz a valóban hiteles információkat.

Sabin Gherman szerint száz évvel ezelőtt nagyon vicces volt december elseje. A kolozsvári román publicista lakodalomhoz hasonlította, amelyen valaki zsebre vágta, bocsánat: lelépett a nászajándékkal, amit a menyasszony – vagyis Erdély – mindmáig fájlal. Mert az Egyesülés Sabin Gherman szerint „túlfűtött nacionalizmussal és idegengyűlölettel van körítve”.

Megpróbálja megfogalmazni a kimondhatatlan misztikáját, a beszélgetésen túli igazságot keresi, az őstartalmat, amiből felépül a lélek, s amit a metaforák csak érinthetnek, de a világtapasztalat nem elég hozzá, miképpen ahhoz sem, hogy a köztünk lévő távolságot tűrhetővé mérsékelje.

December elsején Sepsiszentgyörgyön egy darabot mutattak be, amelynek a címe: Nem kimondottan 1918. Hanem hogyan? – kérdeznénk mi. A darabot a román társulat mutatta be, az Andrei Mureșanu Színház; a mű szerzője pedig magyar, Székely Csaba. Magyar darab ősbemutatója egy román színházban? – hát ezt is megértük immár? Jó jel! Talán a két közösség közeledéséről […]

Minap az ószeren jártam. A kolozsvárin. Nálunk is van, Szeredában, de arra még nem jutottam ki. A kolozsvári ószeren pedig úgy éreztem magam, mint hajdanán, barátaim társaságában Feketetón. Már az odaút érdekes volt, ugyanis a Google térkép és a waze egyaránt úgy ismeri, hogy piața oser. Így, magyarosan, erdélyies hangsúllyal: ószer.

Kedves barátom, AGA egy megrázó tanulmányt küldött – háziolvasmányként. Tanítványa, egy hölgy írta, egy kultúr-antropológus, aki menekülttáborban dolgozott Bicskén, amikor ott még nem húzták le rolót – bocsánat, nem építettek kerítést a magyar határra. A felnőtt kísérő nélkül érkezett 18 éven aluli gyermekeket készítették fel a befogadásra. Volt még ilyen is…

Minap egy remek könyvbemutatón vettem részt: dr. Hermann Gusztáv Mihály történész és Orbán Zsolt, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium népszerű történelemtanára – mindketten a székely tankönyvként ismert oktatási segédanyag szerzői – Csillagösvény és göröngyös út című kötetének bemutatóján.

A „mindentvissza” talán csak a legradikálisabbak gondolataiban él, de fölösleges titkolnunk: a „részbenvissza” igenis meg-megfordul a legtöbbünk fejében. Jellemzően utópisztikusan, nosztalgikusan, a romantikán túl viszont valóban felhatalmaz erre a történelem, mégpedig annak a tudata, hogy nem először nőnek a fejünk fölé más nemzetek. Volt már olyan száz évünk, amikor nem mi diktáltunk, bár kétségtelen, hogy […]

A Bukaresti Nemzeti Színház rájött, hogy a szokásos sajtóértekezletek helyett jobb, ha találkozót rendez a színház iránt érdeklődő publicisták és kritikusok számára. S e találkozón nem egyetlen soron lévő produkciót járnak körül étvágygerjesztésként, hanem legalább négyet—ötöt, a rendezők, a díszlettervezők, más munkatársak jelenlétében. Úgy teljesebb kép alakulhat ki. Betekinthetünk egy intézmény világába. Csupán a születő […]

Két kolozsvári értelmiségi – egy magyar és egy román – beszélgetését olvastam nemrég egy bukaresti lapban. Érdekes módon – sok mindenben egyetértettek. Sőt, egymás barátságát és segítségét keresték a mai világban, a százéves évforduló közeledtével. Ajánlanám ezt másoknak is.

A Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportál 2010. október 1-ji számában megjelent Fejes László, Hat tévhit a magyar nyelvről című írása mentén. 1. A magyar nyelvet tizenöt millióan beszélik. Ezt a szerző mítosznak tartja, de ő is elkezd saccolgatni, körülbelüli számokat összeadni, hogy bebizonyítsa, ennél kevesebben beszélik a magyar nyelvet. Ezzel nem érdemes vitatkozni, ugyanis a […]

A magyar nyelv. Az anyanyelv. Mert ilyen csak egy van. Ezen sajátítjuk el az első szavakat, talán a minket körülvevő fontos használati tárgyakat, a családtagokat, a közelebbieket nevezve meg. Talán nem szabályosan, hanem sajátosan, olyan formákat használva, amelyeket csak a gyermek és környezete ért, aztán szép lassan szabályossá válnak a szavak, mondatokba fűződnek. Életünk során […]

– Miért nem találnak egy jó szakácsot? – kérdezte Lenin Maxim Gorkijtól egy, a Kreml éttermében elfogyasztott munkaebéd után. – A dolgozókat ízletes fogásokkal kell a helyes táplálkozásra ösztönözni – folytatta Lenin. – Ehhez pedig egy tehetséges szakácsra lenne szükség. (A történetnek nincs csattanója, Gorkij nem pazarolt nyomdafestéket a tehetségtelen szakács további sorsára.)