1925.  feb. 18. -1904. május 5. A márciusi ifjak kemény kalapot hordtak kemény kobakjaikon vagy semmit, ébresztgették az álomszuszék világ- szabadságot, s a honit. Erre ébredtem én is.

Az átjárón egy percre megállt az idő s önmagát faggatta sétapálcám szilárdságán a léptem,

Omegalfa Az Univerzum titokzatos sötét anyagába mártott lézersugárral írtam az Androméda-ködre a neved és azt, hogy szeretlek, hogy mágnes vagy nekem.

pirkad az égbolt alja parázslik téli fehér hó adja a pink ég kvarc vakitású körvonalát talpropogásod gyúrja a szűz hó hűs epikáját s lesz a fehér táj holdtalajából szürke latyak Budapest, 2021. II. 18.

baleset volt csak megesett – anyu ne üsd a fejem

Arra tanítottál minket, édesanyám, hogy ápoljuk az álmainkat, és kitartással küzdjünk megvalósításukért, hogy szeressük a szeretnivalót, és felejtsük el a bántó kellemetlenségeket,

Van ki szánt és izzad, van ki szimplán csak arat. Némelyek rohannak, kívánnak, mások kényelmesen kivárnak. Van ki bárkivel egyenlő, de olyan is, ki egyenlőbb. Neki a közeli lett idegen, neked a távoli küld szíveket.

Petőfitől herótja van egy erdélyi magyar költőnek, elnézést kérek a nevéért (elárulom, nagy reménység).

ablakot nyitok mintha karácsony lenne bejön a hideg megragad engem s én is megragadom őt jer jég jer hideg Budapest, 2021. II. 18.

Reggel a kínzó sor láthatatlan fentről, a köd mindent eltakar. Képtelen vagyok bármit csinálni a várakozás miatt.

szenvedélyes legyen, kívánja a kor de ez értelmem szenvedélye gondolataim vesézem hulljon, ami férges

Egy hang a sötétben, szomorkás, furcsa játék, egy beépített mikrofon az agyban, indítja némán álmaim tüzét, s a szétfeszülő vágyat önmagamban.

Megkérték a kobrát szigorú levélben, ne marjon már annyit örökös mérgében. Ám a kobra ezért még csak le se vette szemüvegét, míg e kijelentést tette:

régi esküvő a szervezetét hűs oltárra helyezi lelkén pizsama Budapest, 2021. II. 14.

kitaláltál egy szimfóniát s eljátszottad nekem

az emberek nagy többsége úgy sétál be a kelepcébe észre sem veszi mi a dörgés kényelmesen csúszik le torkán a szűk gödörmélynek honnan ki nem bányássza se jelen, se jövő zenéje

ha a gondolatok elvesznek szavak helyett betűk se lesznek mi fog életben tartani?

A tudásnál nincs is gonoszabb. Amikor minden fölé emeljük. Mit érek azzal, hogy tudom, mi lesz, ha nem élvezem a jelent? Aki a világot akarja megváltani, kezdje magával. Bereményi Géza gyermekkori emlékeit olvasom. Többet tanult az emberekről, a világról, mintha elit óvodában, fényűző környezetben nőtt volna fel. Eszembe juttatta rég elfeledett fogadalmam, hogy soha nem […]

Beburkolnak az árnyak Emlékek vonulnak, évszakok Elmosódott tájak A világ elveszti önmagát Szabálytalan körvonalát

fölé repülünk a nagy szerelem fölé idősen könnyű

Már egészen korán, mikor állán serkenni kezdett a szakáll-burján a Férfi elindul feléje : tavon, sziklák közt, szegélyen vagy fagyott havon –

Ugye anyám, szemedben ott is élnek a rózsák,

Reggeli beszélgetéseimet jegyezd meg: hallgass rám munka közben. Megmutatom a szeretteim: az utcán villanó arcokat, a fakérgű erős karokat, a szirom-élénk lányokat, szép fáradozásuk s a férfiak pihentető tekintetét.

rejtve az út végén a cél hogy oda találsz az is rejtély nem tudod hová és merre fuss

Szabó Lőrinc: A rádió Lóci beteg volt, sírt egész nap, kis testéből sütött a láz, nyűgösködött, tűz-víz gyötörte és kinin és borogatás: betegségtől és gyógyulástól egyformán irtózott szegény, mindent kívánt és nem mosolygott se képeskönyvön, se mesén,