Már gombolkozik az idei nyár is. Mély dekoltázsán nappal még ugyan a verejték sós gyöngysora ragyog, de ha eljő az este, felveszi a kardigánját, mielőtt kiül a reszkető, szép csillagok alá.

Anyám szava, ölelő, lágy, meleg szó, mennyi hallgattalak!… Hová tüntél, mint visszafojtott jajszó, mint gyors búvópatak?

martin beck szidja a kávét svéd pakolású durva kesernyés lé ez a kávé semmi finomság sincs a csuporban cserzi a szám láttam a tévében szerepelni északi rendőrt itta sokáig munka alatt és szidta legott

fúj a szél, s a fák körül tengerré lett színes levelek. mennyit tud a felszínről a mélység, mit éreznek vakond-gyökerek?

Mi már egyszer majdnem találkoztunk elmentél mellettem, mint egy álom s azóta is csak egyre várom, hátha feltűnik egy könnyes délután háta mögül alakod.

zzadsággal borított testem a felhőtlen ég fölé emeltem s beleolvadtam a Tér semmijébe.

Egy emlék lettem, szenvedő… Keress elő! Keress elő a néma homály szurkos szurdokából!

Langyos szellő botorkál a pirosban tündöklő málnabokrok között –

Fehér Illés műfordításai Ekhó – Eho Hozzánk is betoppantak a gyors napok, Poshadt vízen vibrálnak, Tartósan, akár az általunk fogalmazott, Mindig másoknak mondott határozatok.

augusztusi eső már csepereg sűrűn az eső hisz’ iskola nyílik vége a kurva nyári idő sok szép örömének két dolog éltet engem ilyenkor pusztul a pollen és az a hőhullám se sodor már ágyba sután Budapest, 2019. VIII. 26.

Távolból ring, mélyükről kong és úgy tolong, mint messzi lárma fülem felé istenek átka.

Álmomban sétáltam az Úrral, mentünk fel s alá a téren, beszélni nem sok kedve volt, tűnődött inkább a teremtésen.

Kinézünk az ablakon, És a pillantásunk Összefonódik a tájban,

Kimondhatatlan az érzés mi bennünk fogan, egy pillanat az élet, mi halálba zuhan.” (Erdőközi Sándor – Öcsike -) sírversed is magad írtad bárcsak fordítva lett volna szívem utánad halna ennyi kínba belefúlna

RÓZSA Jöttél mint egy szép álom És letelepedtél a kert közepén Gondtalan szívem csilingelni kezdett Amikor a szölőben egy szál rózsára bukkantam

Most nyugodt vagyok tehát nem én vagyok az a ránctalan mosolygás ami a tükörből bíztat

álom holt alakokkal tiszta vizébe hív a medence sárga ruhástól ott van apám és néhai néném langyos a víz majd ha a sárga tornaruhám átázik egészen ott a piros tréning a közelben felveszem azt Budapest, 2019. VIII. 25.

Egy titok margójára Takard le jól, mit elkövettél, és élj utána szabadon, akár egy sikeres merénylő. Tetted kendő alatt, nélküled is megél, majd túlnő rajtad, meghalad,

Regösök szavával a rög hív most engem: szertelen utolsó unokát. Örök- re zeng névtelen énekem.

közvetettség Erdélyi falusi interjúalany (az 1980-as évekből): „… mert magyarnak lenni jaj de jó, de milyen nehéz.”

ANYA Egyszer az anyám megáldott Szerencsével és jó élettel De az álma félresikerült A feleségem jöttével

Üresen nézem az ablakot, Aki egykor integetett, Ma már nincsen ott…

Akiről én írok csillag lesz a tóban, megváltozik végleg, nem él a valóban. Megváltozik, vers lesz, előbb fele részben s mire letisztázom már enyém egészen.

Már a mi itteni, szeleburdi szeleinkkel is az ember, teljesen hiába beszél.

Elhajóznék messze Afrikába, De valami mindig az utamat állja. Gibraltár és két pohár, Nem csendül össze soha már.