kopár bokrok mögé bukiks egy pohár égben oldódik a napalja édes teteje szomjat oltisten beveszi az altatóját Budapest, 2021. X. 23.

ajánlom neked, Vasile Minden nap szétesek Minden pillanatban tartom magam.Minden nap fájdalmat érzekMinden pillanatban vágyom a könnyedségre.Minden nap körülnézek Lehet, hogy újra látlak.Lehet , hogy újra megcsókollak . Hiányzol szerelmem .

a hegy koronájaa napvállairafelhőfürtökomlanak

ki vagy teki azt gondoljamindenek fölött vanhatalmaki letépi az almát

Szászok Veres Istvánnak, aki magyarra fordítottaErwin Wittstock: Végítélet Ónyírban című regényét Éltek hajdanán itt szászoks helyükbe költöztek mások nem bírtak ki még száz évetitthagyták a szülőföldet

Az égre írj, ha minden összetört,s ha még lesz ég, egy darabka legalább,vagy kövesd azt a költőt, aki a borzalombana noteszlapjain kereste az eget,akit halálba küldtek, mert akinél lapátnyél van,az ütni fog. Jaj, milyen egyszerű. Forrás: szerző FB-oldala

Ki tart engem?A sötétség Ki szeret?A fájdalom Ki segít nekem?A könnyek Mindig ázok és fázok.

ha nincs hegy minek nekimennehang a fülhöz vissza hogy térnevele szemben meredégre

Én azt hiszem, mégiscsak találkoznékveled.Valamikor azt hittem, lehet legalábbbeszélgetni, de mára már a hajthatatlanokeszik a gulyást, amibe beleköptek.Mások meg gerinc és szív összefüggéseireesküsznek, mintha anatómia óránlennénk.

Toamna a umblat în Paris / Párizsban járt az Ősz Ieri în Paris se furișase Toamna,Pe Saint Michel se strecura la vale,În caniculă, pe sub frunziș tăcutȘi m-a-ntâlnit în cale.

Kisebb vagy, mint a hét törpe bármelyike.Eszed közel a földhöz, égterítővel leterítve,Megjósolták, mert a legnagyobbnak lettél teremtve, önmagad által leszel majd eltemetve. Bözöd, 2021. október 22.

Átengedtem neked a konyhát,a poharak, tányérok birodalmát,a muskátlik és szúnyogűzők földjét,a délutáni aranyfolyó ragyogását

a félelemnekezer arca vanegyik szemedbenül pillád alatt

Te magasabb vagy mint a hegy, mert magad alá gyűrheted, magasabb vagy, mint a paripa,

Mint krimifilmekben a nyomozók,ki-be huzigálok száz fiókotfejemben, szívemben: motívumot keresek: levelet, borítékot, könyvet, drogot, fegyvert, cikket, címet –sehol semmi, néhány rémült rímet találok csupán; íme, itt vannak,cipzárszemei e vers-tasaknak.A vers lezárva, nincs mit tenni, még a légynek sem árt a semmi… 2021. 10. 02.

Édesanyámnak Ahol a holló, ott a pince.Két méterrel fölötted állokföldhöz ragadtan.Ide kötődtem, mint a háziállatok,mint a lánc. A fájdalom bilincsemint széthulló jéghegyvégigcsörög a fák között.

Régen írtam neked verset.Amióta minden percetveled töltök, még ha távolvagyunk is éppen egymástól,

„A formai tökély nagy érték, de tudjuk,nem az teszi a verset.”, írta nemrégegyik internetlakó Barátom,aki értékfigyelő pókként csap le a hálójába repülő színtelen vérű versekre, mondatokra.

felszáll a füst az égreelvegyül a színébenminden csupa-csupa szürkea macska is miközbenrátelepszik a küszöbre

                                       Öcsihez, Quebecbe Biciklijéből kirángatták a küllőket, pókhálófonalakat szőttek a helyükre. Átfestették kékre a zöld gyepet, kiüresedtek, kongtak az üzletek.

1. Szétnézek A világjárvány démona is bevihet oda,szétnézek a torkomba’, ott ül a csók leve öregen, érdekel, a vanília likőr is belesimul,

                      Oleg Shuplyak ihletésében Szemem két ház ablaka,tőszomszédok, szemöldököm fölöttük a tető,közöttük fa-ráncok,alatta kerítés-táskák,

Világításkor átfordul a menny.Lángoló szirmok a lábunk alatt.Körös-körül már minden temető.Nincs temetkezés, csak rátemetkezés.

Van perc, oly könnyű, mint a név,mit egy sírkövön olvasol;míg mondod is, csak szádon él,kit megnevez, már nincs sehol.

Egy szép reggelre gondolok.és mosolygok és meghalok.Kéklett az ég, sütött a nap;mentem sötét fenyők alatt,