törzstől eltartott
kezekkel járkál le s fel
a megtébolyult

nem tudja jön-e
nagyapja az agyonvert
jönnie kéne Tovább »

SPORTKRÓNIKA
NÉPújságírókat vertek Hargita megyében!

Szigorúan kiküldött munkatársunktól
Szombaton barátságosnak mondható mínusz 10 fokos hidegben került sor Parajdon, a helyi iskola sportcsarnokában a Népújság Szováta város válogatottjának rangadójára. A 16 (lelkes) labdarúgó kénytelen volt mind a 60 percet (ennyit vállaltak) leszaladni, hogy oda ne fagyjanak a betonhoz. Íme a csapatok: SZOVÁTA: Fekete Árpád Zsombor, Fekete Barnabás, Domokos András, Vajda Kálmán, Lengyel Gyula, Kelemen János, Szabó András, Klózer Attila.
NÉPÚJSÁG: Karácsonyi Zsigmond, Szucher Ervin, Szilveszter András, Makkai János, Nagy Miklós Kund, Vajda György, Bögözi Attila (m. v.), Máthé András (az ifi-válogatottból). Játékvezető: Szabó Károly (Parajd).
Az első félidő 9. percéig barátságos volt a mérkőzés, akkor a játékosoknak valaki megsúgta, hogy a levegővel jól feltöltött gömböt (egyesek labdának nevezték) a pálya két végében levő fekete-fehér keretű, viszonylag szűk lyukba kell juttatni. Ezután a kapusokon kívül már a játékosok is labdához jutottak. A 12. percben Kelemen a pályabeton gyepét súrló lövéssel hálóba juttatja a labdát: 1—0. Ezután a Népújság játékosai összeszedik magukat és az aprópénzüket. Szucher néhányszor látványosan hárít (rosszindulatú híresztelések szerint rokonságban áll Jasinnal), majd a 14. percben Szilveszter védhetetlen lövésénél Vajda Kálmán kapus már csak hamis tanú lehet: 1—1. Ettől felbuzdulnak a szovátaiak, sűrűn integetnek egymásnak, tapsolnak, s a tapsikolás egyik szünetében Lengyel kihasználja az üres kapu nyújtotta előnyt (a többiek épp kenyérsorban álltak), s lagymatagon a hálóba gurít: 2—1.
Ezután váltakozó szerencsével folyik a játék, mígnem Fekete Barnabás kihasználja Szucher figyelmetlenségét, s megrezzenti a hálót: 3—1. Egy perccel később Vajda Gy. egy pillanatra leteszi a fényképezőgépet, így szabad marad a lába, s azzal illeti a labdát. Névrokona, Vajda K. már csak a háló rezdülését regisztrálhatja: 3—2, s ez marad az első félidő végeredménye is. A szünetben Petelei István edző és Borbély Ernő gyúró taktikai utasításokat osztogatott a sajtósoknak, amelyek a lényege az volt, hogy — ezt kapjátok, né, nem prémiumot!
A taktikai utasítások meghozták gyümölcsüket, ugyanis a második félidő 16. percében Lengyel eltalálta Szucher lába közt a … hálót: 4—2. Egyesek tudni vélik, hogy a szünetben a szovátaiak állandóan Szucher felé kacsingattak, és mind valami eladó szállodáról beszéltek. Sajnos, ezt a tudósító nem vette észre, mert túlságosan el volt foglalva a bíró által felkínált javított kávéval, így a híresztelést hamisnak nyilvánítjuk. És minden alapot nélkülözőnek. (Kivéve a prémium-alapot). Ekkor egy váratlan meteorológiai fordulat következett be. Az ég elsötétült a sűrű havazástól, s a termen félhomály uralkodott el. Minek következtében Makkai sürgősen késő esti tűnődésbe kezdett, s nem vette észre, hogy röpköd körülötte a labda. Ezt kihasználva Lengyel, majd Fekete Barnabás a hálóba gurít: 6—2. De résen van Nagy Miki (nem az, akire gondolni tetszik, hanem Kund) sorozata, aki kötelessége és felelőssége teljes tudatában egymás után kétszer, a 24. és 25. percben gólt lő: 6—4. Ébredeznek a remények a sajtósok soraiban, de annyival maradnak. Azaz, valamivel többel. Mert Fekete B. a 28. percben szépít (7—4), majd Klózer (polgár)mesteri lövéssel beállítja a végeredményt: 8—4.
A mérkőzés után találkozóra került sor a két csapat tagjai között. A fogadás meleg, baráti légkörben zajlott, s ennek során az újságírók szóvivője kijelentette, nem győzni, hanem mesteri játékot bemutatni jöttek Parajdra.
A Sóhivatalhoz egyetlen panasz sem érkezett.
*
Utóirat. Lapzártakor értesültünk: nem igaz a hír, miszerint parlamenti bizottság alakult annak kivizsgálására, hogy a Hargita megyei Parajdon NÉPújságírókat vertek.

Bakó Zoltán
Népújság, 1992. január 21

Nem engedünk!

– Nem szabad engednünk – mondja Malacka, s azzal a halomra mutat. – Különben ezek fölöslegesen haltak meg.
Vadmalac érti, amit mond, látja a holttesteket. Bár azok csak képzeletben vannak ott. Barátja, a koma is, gondosan fekete nylonzsákba csomagolva.
– Nem engedünk – válaszolja.
Jobb kezét a melléhez viszi, mintha keresztet vetne. Vagy valamilyen más jellel fejezné ki a tiszteletét. Amiért feláldozták az életük a közös ügyért.

/Megjelent a zEtnában

Harminc éve írták
MI A KÜLÖNBSÉG?

Nagyon pontosan megtanultam az elmúlt húsz-huszonöt évben, hogy mi a különbség a politikus és az író szerepe között, és nekem döntenem kellett. Nagyon egyszerűen kifejezve a politikus is, az író is arra tör, hogy az adott világot megváltoztassa. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a politikusnak hatalomra van szüksége. Anélkül semmit sem tud megváltoztatni. Az írónak legfeljebb az igazság hatalmára van szüksége. A kettőt én nem tudom összekeverni, mert ha öszszekeverném, vak volnék. Kesergek is sokat amiatt, hogy egyre
kevesebb időm marad az írásra. Egyre többször támad kedvem hátrább lépni a politikától, hogy azt a bizonyos távolságot most igazából megteremthessem. Mert
az a meggyőződésem, hogy az nem hátrálás lenne, hanem előrelépés. Ma a legfontosabb politikai tett, nemcsak Magyarországon, hanem ebben az egész térségben az lenne, ha a szellemi életet meg tudnánk újítani, ha rendbe tudnánk tenni. Nem mondok újat, de az a véleményem, hogy a szellemi élet, a kultúra helyébe az újságírás lépett, mindenki újságcikkeket olvas, interjúkat, riportokat, dokumentumokat olvas. Az irodalom ennél sokkal több.

Csoóri Sándor
Népújság, 1992. január 17.

Te vagy a
Remènysègem
Vigaszzsákom
Selyemfonalam
Kenyèrmorzsám
Sarki fènyem
Aranyszőrű bárányom
Táltosom
Csiga-bigám
Éjfèli holdam
Hajnali kürtöm
Ébredèsem
Álmom

Forrás: szerző FB-oldala

(Cervantes nyomán szabadon)

(15) ”GAZ KATALÁNOK”

Hát ha ne is ”vesszen”, inkább szerezzük vissza, ez volt a lovag célja. Olvasta, hogy Katalónia spanyol volt, de elszakadtak. Márpedig Spanyolország nem Spanyolország Katalónia nélkül.
Azzal nekiveselkedtünk. A don azt szerette volna, hogy ügessek, de hát az én fejem lehúzták a gondok:
– Lesz-e zab Kakafóniában? Ki ad abból nekem: Panza vagy az ellenség?
Már a harmadik falut is elhagytuk, amikor lovagom egy kisebb csoportosulást vett észre egy ház előtt. Alighanem utasok voltak, akik az útszéli fogadóban akarták meghúzni magukat. Illetve abból, hogy a szamaraik meg voltak pakolva málhával, arra következtettem, hogy kereskedők. Épp szedték le az áruikat a állatok hátáról.
De Don Hibbant az Agya másként látta. Azaz másként fogta fel, amit látott.
– Katalánok – ordította. Csatarendbe állított engem meg Panzát, azaz a szamarat, kirántotta hüvelyéből a kardját, megigazította a sisakját, amit akként hordott, Caterina varrt össze neki bőrből egy főfedőt, bóbitája is volt, dróttal ráerősítve. Engem mgsarkantyúzott, és támadásba lendültünk.
– Gaz katalánok – süvöltötte a hős lovag – adjátok meg magatokat!
Azokat a támadás felkészületlenül érte. Kezdetben tréfára vették a dolgot, viccelődtek a lovag róvására, főleg a billegő bóbita nyerte el a tetszésük.
De aztán, mikor az első közülük a porba véresen lerogyott, komolyra fordult a dolog.
– Mi nem vagyunk katalánok! – mondta az egyik, de kapott ő is egy suhintást az arcára, úgyhogy futásnak eredtek. Volt, aki a szamara mögé húzódott meg.
– Az sem baj, ha nem azok vagytok, de adjátok vissza Katalóniát! – erősködött a lovag, miközben vészesen forgatta a kardját.
Ekkor érte a lövedék. A fogadós vagy annak a fia parittyával, egy öklömnyi kővel leterítette. Úgy, hogy a Caterina által eszkabált bőrsisak kettéhasadt, a don meg aléltan fordult le rólam.

(FOLYTATJUK * Következik: (16.) HAZASZÁLLÍTJÁK)

Kedves barátaim! Október másodikán, vasárnap 11-től dedikálom a Visszaforgatás második kiadását a Napkútnál, Budapesten. Szeretettel várlak!
A nagy visszaforgató:

Megőrzi magát még a nyár,
nem törődik sokat az ősszel,
táncol, remeg és kiabál,
és szívesen játszik a tűzzel, Tovább »

nem szólítottam volna
a rémült ecsetet
hogy fessen szebb
képet
aranykeretest
ötletest Tovább »

nem jön a sírás
elmarad egy-egy káromkodás
mintha leépülne
egy-egy kamaszos igazságérzet
mintha minden mordulása
egy-egy patinás koporsószeg lenne
s szavak helyett mmol/L-ben
fejezné ki magát a jogos indulat
a kémcsőből kifutó félelem

Budapest, 2022. IX. 16.

Kezében fegyver

– Egész életedben hallgattál – vádolja magát.
„Tál-tál-tál” – szól a visszhang.
– Most végre ordíts egyet! – folytatja magával a párbeszédet.
– Hol? Itt? A bunkerben?
– Lőj akkor! Kezedben fegyver.
– Nem most. Nemsokára támadnak. Tovább »

Harminc éve írtuk
HOAX-ART

Dr Joseph Gregor, a bogotai egyetem professzora kijelentette: „Míg az emberiség magát és a világot pusztítja, a svábbogarak 350 millió év alatt túléltek minden járványt és katasztrófát“. Világos tehát, hogy az embernek meg kell találnia azt a szert, amely a csótányokat oly nagy vitalitással „látja el“. A kísérletezés még nem ért véget, de a professzor máris jelentős eredményekkel rukkolhatott ki: a kivonat, melyet az általunk olyannyira utált rovarból nyert (bonyolult eljárással, mely persze egyelőre még titok) máris „probatum est“, gyógyítja például a szőrtüsző-gyulladást, az ízületi gyulladásokat, és megvéd a radioaktív fertőzésektől. A professzor mindenesetre pályázhat az orvosi Nobel-díjra, s az UNESCO részéről is jelentős támogatásra számíthat. Ugyanakkor a Világvárosok Világszövetsége kéréssel fordult hozzá: amennyiben sikerül olyan hatásos ellenszert is kikísérleteznie, amely végre kiűzi a lakásokból ezeket a kellemetlen társbérlőket, egymilliárd dollár üti a markát (természetesen a kutatási költségeken kívül).
— Ki hitte volna, hogy az emberiség jövője a csótányoktól függ! — sóhajtotta a hír hallatán George Bush, az USA elnöke.

(-ni)
Népújság, 1992. január 8.

Rangyák József grafikája

Új kiállítóteret avatnak pénteken Csíkszeredában: a Csíki Mozi előcsarnoka fölötti tágas terem első képzőművészeti kiállítása Rangyák József Tükörszilánkok című tárlata lesz. Az alkotóval beszélgettünk a kultúra szolgálatában végzett munkáról, művészi ambíciókról és a kibontakozási lehetőségekről.

A beszélgetés szövege a Hargita Népe szerdai számában.

Harminc éve írtuk
HOGYAN LÁTSZIK ODAÁTRÓL?

Karácsonyi humoros mellékletünk ezidáig kétféle (szóban s levélben megnyilvánuló) visszajelzést váltott, ki: egy elutasítót a paródiát nem értő vagy érteni nem akaró olvasókból (szerintük, de valami nem stimmel, meg kell írni kerek-perec, hogy nem stimmel és kész minek parodizálni?.. .) —, ezekkel nem vitázunk, mert nincs értelme. A másik reagálás: a megfejtés, azokkal a szerzőkkel és alkotásaik címével, akik a amelyek a „képzelt riportban“ felismerhetők. Ez nyilván gyerekjáték egy átlagos műveltséggel rendelkező ember számára, de izgalmas lehet diákoknak, ezért hát javalljuk
mint irodalmi rejtvényt.
Derék megfejtőinknek köszönjük fáradságát, de máskor kérjük, figyeljenek jobban. Ott ugyanis azt írtuk, hogy a riporter után kell küldeni a megfejtést Faremidába vagy a Karinthy koponyája köré (zűrhajóval). A jutalom ez esetben tehát a jól végzett munka (a megfejtés) öröme. Maradjunk-maradjanak azonban még egy pár évet, emberöltőt — a mai világban, mert innen másképp is látszik (mint politikusok elharsogták) szinte minden. Persze — nem minden szinten.

Népújság, 1992. január 10.

(Cervantes nyomán szabadon)

(14.) VÉGRE ZAB

Mikor mindezzel megvolt, s a dárdát is megrendelte a falu kovácsánál, Panzához így szólt:
– Aztán, Sancho, vess zabot Rocinanténak!
Hát majdnem odavizeltem a meglepetéstől. A duplától. Egyrészt, hogy emlékezett a nevemre, sőt a nevemen szólított. Nem azt mondta, hogy: ”vess zabot a lónak”, hanem Rocinanténak. Már majdnem én is elfelejtettem a nevem. Az új nevem. (Egykori gazdám Fürgének nevezett.)
A másik meglepetés a ”zab” volt. Hogy a sok silány zaba után zabot kapok. Hát ennyire megtisztelnek, hát kibírom az utat Katlanházáig! Mert, ugye a zab azt jelenti, hogy nekivágunk az ismeretlennek.
A lovag nemcsak dárdát rendelt a fegyverhordozójának, hanem a tiszteleteshez is betért, hogy adja áldását az útra. A háborúra. Egyáltalán üsse kóbor lovaggá, ez utóbbit nagyon fontosnak tartotta, olvasta, ugye, a sok ponyvát, s az kikupálta lovagság ügyében.
No de megjelent Panza. Mit ad az isten, zabostarisznyával, s benne jóllaknivaló zabbal. Honnan vette, nem tudom, nem is érdekelt, s imponáló volt az a biztonság, amivel a nyakamba akasztotta, látszott, hogy nem először csinálja.
”Na, Roci, mondtam magamnak, rád jött a jó világ!”
Kezdett megváltozni tudatomban a lovag képe, s a Sancho Panzáé, és a háborút is másképp ítéltem meg.
Majdhogynem felnyerítettem: ”Éljen a háború, amelyik nekem zabot ad!”
De hogy ne sértődjenek meg, váltottam, még idejében:
”Éljen Izabella!”
Na de hogy éljen, aki halott? Kijavítottam magam:
”Vesszen Katalónia!”


(Folytatjuk: Második rész * (15) „IGAZ KATALÁNOK”)

Ha én lennék a Nobel-díjas,
vennék egy fejet, hogy csak nyírhasd.
S amíg a hajat intézgetnéd,
én szép csendesen elvéreznék. Tovább »

Interjúsorozat Székely Ferenccel

3. A szülőföld ölében

Említetted, hogy az ötlet, és az első kötet kiadását támogató anyagi háttér a korondi Ambrus Lajostól származott… Hogy „került át” a korondi ötlet a S zázhalombattán működő Üveghegyig?

2012 elején, Ambrus Lajos, miután megegyeztünk, hogy elkészítek egy kötetre való interjút, egy listát adott 20 névvel. Végül felkerekítettük 25-re. Ez volt a sóvidéki kortárs jelesekről készült kimutatás, s zömében azokat tartalmazta, akik ‒ azonkívül, hogy ismert személyiségek voltak a térségben ‒ a Korondon megjelenő Hazanéző c. folyóiratnak voltak alkalmi munkatársai, ott közöltek több-kevesebb rendszerességgel. Nem számított a földrajzi távolság, mert abban bíztunk, hogy a modern kommunikációs eszközök segítenek áthidalni, ami valójában sikerült is. Ambrus Lajos egy e-mail címet és/vagy egy telefonszámot bocsátott a rendelkezésemre. Ez volt a kiindulópont! Tovább »

NEM IS OLY RÉGI DOLGOK

Vasúti baleset
A Temesvár – Marosvásárhely között közlekedő személyvonat tegnap csodával határos módon pontos időben érkezett meg. A rendkívüli eset oka a többszöri téves váltóállítás. A halálra rémült utasokat a rendőrség evakuálta a kocsikból.
*
Privát barlangok
Remetét fedeztek fel az Oltárkő alatt. A hosszú szakállú magános elmondotta: kevés volt a nyugdíja, nem tudott kijönni belőle, így aztán ide jött ki, a barlangba. A hír a hatóságok körében élénk pezsgést eredményezett, ugyanis megkezdték a környék privatizálását.
*
Járdaszakácsok
Az idei télre idejében felkészültek a városgazdák: a főtéri járdákat novembertől márciusig magas képesítésű vendéglőipari alkalmazottak fogják sózni.
*
Csoda a Grandban
A Grand SA nemzetközi szakácsversenyt rendezett. A nagydíjat S. J. főséf nyerte, aki 1 kg juhhúsból 1000 adag borjúszeletet állított elő.
*
Szilveszteri kabaré
A Román Televízió vezérigazgatója bizalmasan közölte az ország nyilvánosságával: az idei szilveszteri kabaréra sokkal kevesebb anyagi ráfordítás szükséges. A szórakoztató, óévbúcsúztató műsor legnagyobb részét ugyanis spórolt anyagból állítják össze: válogatást közölnek a parlament múlt esztendei “tevékenységéből”.
*
Régi vicc
— Nincsen semmi baj. A kormány egyik kezével szorosan tartja az árakat, a másikkal a béreket.
— Jó, jó. Csak úgy ne járjunk, mint Samu bácsi, a Trébelyből. Annak is egyik kezében volt a WC kulcsa, a másikban a friss újság, mégis becsinált.
*
Új vicc:
— Kapusnéni! Kapusnéni!
— Mit ordibál? Nem vagyok süket. Különben is: az uram tegnap óta pártszóvivő. Hát vigyázzon, hogy beszél velem, doktornő.
— Pardon. Gratulálok.
— És ha nincs az a rohadt csausiszta diktatúra, akkor én most is elsőtitkárné asszony vagyok. Firszt Ladi, érti?!
*
Drága a pia
— Doktor úr, baj van, alig tudom kimondani: szálka ment a nyelvembe!
— Hihetetlen. Mi történt?
— Ez a hülye, részeg Kovács! A padlóra öntötte a vodkámat.
*
Konyhai konfliktus
— S még azt mondod, Amália, hogy nem politizálsz? Hát akkor mit keres az újság a levesben?!
*
A legújabb
— Hallotta a legújabb rémhírt?
— Nem, mi az?
— Minden igaz!
*
Jobb az „eredeti“ demokráciánk
— Mondhatsz akármit, nekem ez a demokrácia mégis jobban fekszik, mint a másik volt…
— Miért?
— Mert abban csak párttitkár voltam, de most már szenátor vagyok!
*
Promoválták
— Hamar belejött az uram: most az új pártnál szaktanácsadó. Azelőtt is a szakmában dolgozott: besúgó volt.

(A Népújság 1991. november 19-i számából metszette, alig észrevehető igazításokkal a FB szerzője)