Kányádi Sándor születésnapjára arcunkhoz naponta koppan tenyerünk mert lelkünk templomi csöndjét eladtuk rég s nem valljuk az álmainkban régen elvesztett őseink hitét

Nem könnyű előcsalogatni a lírát az emberi agyból. Csak az erre születettek és a mosolygósak, utóbbiak közül is egy vagy kettő marad igazi költő. A tanító úr unokája valahogy eltévesztette ezt a két direkciót, a gyerek semmi jelét nem mutatta a ’lelés’ adományának, másfelől pedig a rendesnél gyakrabban bizonyult indokolatlanul jókedvűnek. A derék pedagógus ezeket […]

Kardoss éppen azon gondolkodott, mielőtt elaludt volna, hogy lehet egy hotelszoba olyan művésziesen piszkos és hogy a legközelebbi tíz évben milyen magasan nő meg a por az asztalon, ha már most két ujjnyi vastag? Vannak itt is problémák, tudja isten, el is gondolkodik rajta az ember. Már a villanylámpát is el akarta fújni. De nyílott […]

A fiú először ment látogatóba a lány lakására. A frissen lakkozott ajtón szív alakú szalmakoszorú, rajta kis piros szalagcsokrok, itt-ott színes rózsabimbók díszelegtek. Félkörben felirat: ISTEN HOZOTT! A fiú sokáig nézte az üres szalmaszívet . Sehogy sem tudta rászánni magát, hogy megnyomja a csengőt.

Bámulta az eget, figyelte, hogyan szállnak a sirályok. Egy kis katicabogarat is észrevett, az egy ideig a beüvegezett terasz egyik üveglapján araszolgatott, majd feladta, s elrepült. Vadmalac félve nézett utána, ”nehogy egy sirály elkapja!” Azután észrevette a húsvéti nárciszt. Húsvét ugyan már régen elmúlt, ám ez a tő csak most ébredt fel, virága teljében leledzett.

Kemény István szenzitív, intuitív, rezignált és okos esszéista. Ebből ad kostolót ez a remek kötet, ahol szembesülünk a költő értékrendjével és világlátásával. Szenzibilis alkat, vitatkozni valóm nincs vele. Remek a borítófotó. Bartis Attila fényképezte, csak kis vizslájának fülét látni egy sarokban. Füst Milán, Weöres Sándor, az ötven elmaradhatatlan költő, és mű. Kemény István vall magáról, […]

Albert-Lőrincz Márton: (Navigare necesse est) Szindbád kívánsága   Nem kell hajó, hiszen száraz a tenger, csak jó bocskor, jó karimás csizma kell, és jó iránytű, ködökre féltékeny észerő, végpontokon átevezzen,

Fehér havadik – Fehérporcelánvázán fénysugár csendül.

Sz.L.-nek egy másik létbe léptél a lélek messze jár mert elszálltál a végén mint költöző madár

Ha nincs, akivel Vitába szállnom, Lassan önmagam Is kicsinálom.

Azt mondja, – nézd sok mindent újra kéne kezdeni, én megértelek,

A vonat zakatolva futott ki az alagútból. Gyors iramodással fogyasztotta maga előtt a levegőt. Letért a barnával kevert őszi vetések mellett. Túlnan, messziről Kolozsvár pihegett a lankák közt, a hajnali napfelkeltében. Kardos Pál odanyomta fejét az ablaküveghez. Nyolc éve ment el Kolozsvárról Algériába. A feszülő karok lendülete dobta ki a nagyvilágba, ahol jobban sikerült felszínre […]

Fogas Ki érti, amit csak te nem – Értesz. Színére fordul – Hetvenkedőn – a fonák…

Verejtékcseppben vers, sugárzó. Barna kenyérben két kezem. Égre tűzött fekete zászló – Fájó sorokban létezem.

lelemény, melynek szikra-jöttére nem emlékszem,

elindítasz egy szót gurulni kezd

mint anyám lelke egy talpalatnyi zöldtől úgy virul lelkem a tarka zászlóktól minden követség egy-egy virágágyás

Ha nem kérek túl sokat / Dacă nu cer prea mult ─ Mit vinnél magaddal, Ha naponta kellene ingázzál Menny és pokol között, Előadásokat tartani?

MIT MOND HOSSZU LAJOS? Azt mondja Hosszu Lajos, amikor a könyvtárban nemrég megkeres, és én neki egykoron megtörtént dolgokat említek, hogy ”na, ezt kellene megírnod, Tamás!” Szörnyűségeket mesélek a Ceaușescu diktatúrájából, ami még őt is meglepi. Ő ugyanis anyaországi magyar, lágyabb diktatúra, ugye…