Eltörött egy lába, Földön hever szegény, Zakója zsebében Egy egér-jövevény

A reggeli után mindenki szedelőzködött. Tücsök és Réti a nagy nyüzsgésben Picur után kutatott. – Megbocsátasz nekem? – kérdezte Picur, hamiskásan mosolyogva hegedűs barátjára. – Tudod, az ígéretért, hogy veled megyek a Kerek Mezőre! Amikor azt mondtam neked, komolyan is gondoltam. De most sok minden megváltozott az életemben. – Megértelek… Ne is folytasd, barátom. Azt […]

legélesebb a gyászruha előtti gyász a döbbeneté

addig rohantam mindenféle szó után s ebben benne volt a miénknél sokkal tetszetősebb kutya- ugatás gólyakelep vagy az ahogy a halak dumálnak kövek segítségével ha az azokhoz súrlódás az üzenet

Van egy amerikai haverem (Connecticut), aki időnként fölcseréli Svájcot Svédországgal. Mikor még papíron leveleztünk, gyakran Svájcot írt a borítékra, aztán egy-egy értelmesebb postás néha áthúzta az országnevet, amikor meglátta, hogy Stockholmról van szó.

ablakon kiles: kávéfekete és egy nagy csészényi éj

csak úgy utolért a május ez a ribanc néztem tegnap a bazsarózsákat milyen pazarlók

szabad perceimet verssel töltöm nem iszom nem dohányzom Pepsit kortyolok félek a bevándorlóktól és a naptalan nyaraktól

Albert-Lőrincz Márton: (Csak egy kérdés) Csíksomlyó ’89 Nincs mitől félni, tisztelet embernek, tárgynak, Istennek, az áldozatnak, ha nyúl, ha bárány, perceidben, perceid árán.

Vidáman cseverészve, nevetgélve menetelt a kis csapat egy ősi, titkos ösvényen, amit csak Fátyolka ismert, és amiről – alkalomadtán éppen Picur szemébe nézve – azt állította, hogy a Tündérek taposták ki, még akkor, amikor a csodák minden fűszál, virág vagy kő alatt ott hevertek. Igy mondta, szó szerint.

Az antológiával (Egy kisebbség kisebbségei. Stockholm, 1997) való ismerkedésem első perceiben az a benyomásom támadt, hogy egy ilyen könyv csak jó szolgálatot tehet: mélyíti, árnyalja, gazdagítja önismeretünket, erősíti meg-megcsukló önbizalmunkat, önbecsülésünket. A dolgozatok olvasása közben többször is meglepett – hol gondolkodóba ejtett, hol meg fellelkesített – az a leplezetlen szókimondás, bátorság, ahogy a tanulmányok, riportok, […]

Legyek Legyek, ki vagyok, ki voltam. És leszek: a ma haragján tompa tűz a nyárban

Gondolja meg az ember, mielőtt kimond valamit. Mert számon kérik tőle. Így jártam én is. Megígértem, írok még, miután megnéztem az egész sorozatot: Csak színház, és más semmi című habkönnyű bohózatot egy színház lehetséges életéről. Mese, mint minden kitalált történet, ami mégis a valóságból táplálkozik. Túl közel áll hozzám, hogy közömbös lehettem volna, ezért is […]

A Palazzo Albergoniról és a szerencséről Reggel, amíg a csíkos karosszékben kávéztam a teraszon, még Francesca is kijött elmondani, mennyire izgatott az én élményeim miatt: – Annyira irigyellek, látod, én itt élek, de mégsem juthattam be sosem a kastélyba… – Távolról sem biztos, hogy én be fogok jutni – nevettem. – De-de, a polgármester biztos, […]

Kényes ügy: ne üssük dobra. Általában nemzeti reputációnk érdekében illenék meggátolni, hogy a magyar választási hadjáratról a külföld értesüljön. Lássuk csak. Győzött a nemzeti demokrácia. Tapsoltattunk magunknak a külfölddel. Tapsolunk itthon. A zúgó tapsviharba pedig fájdalmas ordítások sírnak be. A nemzeti demokrácia csendőrökkel kínoztat egy sereg embert. Mi a vétkük?

szólítsd meg magad s mondd semmi baj szólítsd meg magad érintsd izzadt remegő tenyered verejtékező homlokodhoz

teli a domboldal nyüzsgő parányokkal mint egy vibráló hatalmas báránybőr egy győztes magyar–magyar háború

Pünkösdkor – nyelvszerető amatőr lingvistaként – nekem az újszövetségi nyelvcsodák jutnak először eszembe. Amúgy is a nyelvet tartom a legnagyobb csodának… Kissé profanizálva a vallásos elbeszélést, úgy vélem, hogy a pünkösd a szinkrontolmácsolás születésnapja: az apostolok több nyelven, egyidejűleg ’tolmácsolták’ a Szentlélek sugallta mondandót… Mint egy nagy nemzetközi tanácskozáson, amilyenen magam is ’apostolkodtam’ eleget. De […]

Fehér Illés műfordításaiból Enesa Mahmić: Latyak – Blatuša A vasúti sínek mellett laktunk Ahol a múlt században otthagyott Tehervagonok Rozsdásodtak

Amikor a napsugarak elérték az érett szederszemeket, s egy harmatcsepp csilingelve földre cseppent, Tücsök kinyitotta szemét. Vissza is zárta nyomban, mert úgy hitte, álmodik. Aztán megrázta fejét, és nagyot nézett. Maga előtt egy kis manószerű, zöldszárnyú teremtményt látott. Nem volt más választása, megböködte a mellette mélyen alvó Picurt.