Hogyan gyógyította meg a fogát a Nyuszi?

Egy szép decemberi reggelen, Karácsony és Újév között Elégjólhallok Nyuszi, aki Zöld-erdőben élt, arra ébredt, hogy megbénult az arca. Megpróbált kiáltani Néninek, a dadájának, de egyetlen hang sem nem jött ki a száján. Sőt, mi több, éles fájdalom hasította az állát. A nyuszi döbbenten keresett egy tükröt, s amikor belenézett, majd hogy üvölteni nem kezdett a rémülettől. Csakhogy nem lett volna rá képes. Mert a felső fogai akkorára nőttek, hogy nem tudta kinyitni a száját tőlük.

Nyuszi elképedt, nem tudta, hogy mit csináljon. Félt kimenni a lakóüregből, de attól is rettegett, hogy magához hívja barátait: Szalvador Mókit és Kiskopácsot, nehogy kiröhögjék. Mert Elégjólhallok semmit sem utált jobban, mint azt amikor valaki röhögött rajta. Ezért, mielőtt kiment a szobájából, hetykén a szájára kötötte a színes sálat, és amikor Néni megkérdezte, hogy fázik-e, helyeslően bólogatott. Amikor pedig a dada áfonyás palacsintával és forró csokoládéval kínálta, Nyuszinak ez volt a kedvenc reggelije, most tagadóan mozgatta az állát.

De Néninek nem volt ideje csodálkozni e nagy étvágytalanságon, mert Elégjólhallok kirohant az ajtón. És aznap az állatok is, akikkel találkozott, meglepődtek, hogy milyen módortalanná vált: nem köszönt senkinek, sőt néha a fák mögé bújt, nehogy beszélnie kelljen valakivel. Nem ilyennek ismerték őt, udvarias nyuszi volt, köszönt mindenkinek, hangosan és jól érthetően, bárkivel is találkozott.

Még szerencse, hogy az erdőben a fenyők sűrűn nőttek – ezért is hívták Zöld-erdőnek. Ha azt képzeltétek, hogy azért kapta ezt a nevet, mert ott mindig nyár van, sajnáljuk, de nem találtátok ki. Csodaszép fenyőerdő volt, ahol teljesen véletlenül előfordult még néhány nyír és néhány bükk is az erdő szélén, meg egy óriási tölgy az erdő kellős közepében, Ezüsttölgynek hívták, több odva is volt, s az egyikben, a legkényelmesebb oduban lakott Harkály Asszony. Joga volt hozzá, mert ezt a fár Harkály Asszony szülei ültették, amikor ide költöztek; igazi ezüsttölgy, a messze távolból, Fekete-erdőből hozták, Közép-Erdőország fővárosából, amely Németországban található. Harkály Asszony még ma is németesen beszél, és állandóan filozófiát olvas, főleg honfitársa, Martin Haidenger apó műveit.

Harkály Asszonyhoz, a keresztanyjához sietett most Elégjólhallok. Azért sietett hozzá, mert valahányszor nem tudta, hogy mitévő legyen, a szülei pedig – Divapofa szopránénekesnő és Nagycsuda Dani bűvész – külföldön működtek, a keresztanyja igazította el Elégjólhallokot, és mindig jó tanácsot adott neki. Főleg azért, mert már meglehetősen öreg asszony volt, és rendkívül okos: sohasem csodálkozott semmin, tehát nem kellett tartani attól, hogy kommentálni fogja, miért állnak ki Nyuszinak a szájából az elülső fogak.

Harkály Asszony nagy figyelemmel egy falásnyi sapkát kötött unokájának, Kiskopácsnak. Ő készítette azt a piros sálat is, amelyet Kiskopács büszkén mutogatott Zöld-erdő szerte mindenkinek. Persze azóta a tél rákapcsolt erősen, s a Nemere fagyot fújt az erdőbe, Harkály Asszony pedig, a gondos, jó nagymama nem hagyhatta unokáját hajadonfővel járkálni. Gondolom, hogy a ti nagymamátok is ilyen, ő sem enged benneteket sapka nélkül kóricálni télen.

Harkály Asszony mihelyt megpillantotta Elégjólhallokot, rögtön tudta, hogy mi a baj. Azért mégis, hogy biztos legyen benne, felhívta Falábú Borzot, Zöld-erdő orvosát. Hosszú beszélgetés után elégedetten tette le a kagylót. Tudta ő, hogy miről van szó.

– Válaszoljál egyből: Ja und Nein. A fejeddel! – És megkérdezte tőle: – Ettél-e Karotten heute? Mostanában? – A nyuszi nemet intett. Harkály Asszony roppant elégedett volt a válasszal, imádta azt, hogy neki van igaza. -Mondtam én, hogy krónikus murokhiányod van. És a doktor egyetértett velem. Azonnal meg kell enned egy zsák murkot. Karotten, richtig! Futás! Gyorsan! Schnell! Mozdulj!

Elégjólhallok újra arcára tekerte a színes sálat, és döbbenten távozott a keresztanyjától. És kétségbeesetten, ugyanúgy, mint amikor oda ment. Mert mit ér az, ha tudja, hogy mi a baja, de nem tudja, honnan szerez murkot?

Csak ment, ment, amerre vitte a lába, de nem tudta, hogy hová. Jártatok már ti is így, gyerekek, ugye? Gyakran előfordul, hogy zavarban vagy: nem tudod megoldani a szöveges példát, vagy a térkép előtt nem jut eszedbe a városok közötti távolság, viszont ha kimehetsz és sétálhatsz egyet, megnyugszol, és eszedbe jut minden, anélkül hogy erőltetnéd. Mint amikor fürdesz, akkor támadnak a legjobb ötleteid, ott a kádban vagy a tus alatt. Ezt azóta tudjuk, mióta Arkhimédész fürdés közben kitalálta a híres tételt, s aztán torka szakadtából kiáltozta: Heuréka! Heuréka!

Elégjólhallok is ezt tette – bár csak gondolatban -, amikor legújabb barátja, Oszkár Sárkány lakása előtt találta magát. Emlékezzetek, gyerekek, Oszkár hogyan mentette ki a vízből Nyuszit, és miként barátkoztak össze! Biztos arra is emlékeztek még, hogy Oszkár vegetáriánus, sohasem eszik húst, sőt a húsevés gondolatától is rosszul van.

De mit eszik Oszkár? … Krumplit bármilyen formában: főzve, sütve, rántva. Káposztát és salátát, s ha lehet, minél többet. Néha tejet is szopik, ha egy barátságos tehénke kínálja. Megeszi a spenótot is, tavasszal. De Oszkárnak a murok ízlik leginkább, vajban párolva. Ezért van egy roppant nagy kertje Lusta-folyó partján, ahol kizárólag csak murkot termeszt. Ősszel betakarítja és a jó száraz barlangjába viszi, ahol murkot rág egész télen. Mert ha nem tudnátok, a murokban A-vitamin van, ami nélkülözhetetlen a sárkányfiaknak. Ha nem esznek elég vitamint, nem tudnak lángot fújni, és idővel látni sem képesek tovább az orruk hegyénél. Ezért van szükségük murokra a sárkányoknak. A nyuszi fiókák esetében viszont még súlyosabb a helyzet, tanú reá Elégjólhallok, aki reggel arra ébredt, hogy akkorák a fogai, hogy tőlük már beszélni sem képes, már azt sem kiálthatja, hogy Heuréka! Még jó, hogy a lábai oda vitték, ahová kellett: az egyetlen helyre, ahol murok található Zöld-erdőben.

Így került a nyuszink Oszkár barlangjánoz. Kopogtatott, és a Sárkány örömmel nyitott ajtót neki. Boldog volt, hogy láthatja Elégjólhallokot, de elképedt attól, hogy barátja nem szól egy szót sem, nem viszonozza a köszönést, nem válaszol a kérdésre. Csak a kezével jelezget, s furcsa hangokat ad.

Nos, azt kérdezném tőletek, gyermekek: ti mit tennétek az ő helyében? Nyuszi meg kellett magyarázza Oszkárnak, hogy murokra van szüksége, és mivel nem tudott beszélni, utánoznia kellett a murkot. Mit tehetett volna egyebet? Vagy ti jobban feltalálnátok magatokat? Na, mutassátok csak meg: mit csinál a murok földben? Hogyan mutatjátok meg, hogy a színe narancssárga? Jobban mondva nem is narancssárga, mert az a narancs színe, hanem egész egyszerűen murokszínű. Na, halljuk! Szó nélkül kell megmondani, kézzel és lábbal. Úgy bizony, nem hiszem, hogy boldogulnátok…

Elégjólhallok legalább egy órán át győzködte Oszkárt, hogy értse meg végre, miről van szó. Már szakadt le a keze és a lába a sok murok imitálástól, de a Sárkány mégsem értette. Sőt, halt meg a nevetéstől, mert Nyuszi roppant nevetséges volt. Próbáljátok csak meg, ti sem lesztek mások!

Elégjólhallok elkeseredett és bedobta a törülközőt. Nem tudta, Oszkár hol tartja a murkot, mert akkor kiszolgálta volna magát. Bánatában leült, de a Sárkány végül is kitalálta, hogy barátjának a fogaival van baja, amiatt nem tud beszélni, és egész egyszerűen papírt és ceruzát adott a kezébe.

– Írjad – mondta neki. – Elégjólhallok pedig bosszúsan a homlókára csapott.

Hát persze! Csak a Sárkányok olyan okosak, hogy írnak és olvasnak, mihelyt kibújtak a tojásból! Találóskérdéseket tudnak, és énekeket, s ha barátságosak, rögvest nagy fiúk lesznek, hadvezérek, államférfiak. Oszkárnak nem kellett iskolába járni ahhoz, hogy megtanuljon olvasni, ő már úgy született: érettségizettként!

Nyuszi valamelyest megkönnyebbült. Vette a ceruzát és nagybetűvel papírra vetette: MURKOT! Sárkány pedig azonnal hozott egy egész zsákkal, és elejébe tette az asztalra. Nagyon örvendett, ha valamivel a hasznára lehetett barátainak.

Mit gondoltok, mennyi idő kellett Nyuszi barátunknak ahhoz, hogy megrágjon egy zsák murkot? Ti, gyermekek, egész életetekben nem esztek annyi murkot. Neki pedig csekély tíz órára… Ó, dehogy: öt órára? Szó sem lehet róla! Három órára? Egyre? Annyira sem. Mindössze tíz percre volt szüksége – s a nagy zsák murokból nem maradt egy szem se. Oszkár bámulta Elégjólhallokot, miként törölgeti taktikázva a mancsát, s miként mondja udvariasan:

– Köszönöm szépen az ebédet! Immár másodszor mentetted meg az életemet!

Mostmár aztán elmesélte, hogy mi történt vele. Oszkár pedig örvendett, hogy Nyuszi újra beszélhet.

De télen rövidek a napok, és Nyuszi haza kellett hogy menjen. Hagyta Sárkányt, hogy elégedetten lefeküdjék, őmaga pedig visszament Szederközbe, haza is ért röviddel napnyugta után. Otthon viszont Néni várta és nagyon haragudott.

– Hol voltál mostanáig? Hogy mész el otthonról, anélkül, hogy mondanál valamit? Miért nem telefonáltál, és hol ültél annyit? Megmondanád végre? Csúful viselkedsz. Nagyon csúful.

Nem volt könnyű elmondani, hogy min ment keresztül. Elégjólhallok ott állt, földbe gyökerezett lábbal, és hallgatott. Néni pedig haragosan meghozta az ítéletet:

– Büntetésként étlenül mész lefeküdni. Ma nem kapsz vacsorát!

Nyuszi ettől igazán könnyebbült, és bebújt az ágyba. Olcsón megúszta, nemde? Sőt örvendett, hogy nem kell megennie még a vacsorát is.

Mondjátok gyermekek, ki lenne képes arra, hogy valamit is tegyen még a szájába azután, hogy megevett egy óriási zsák édes és leves murkot?

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. mese, 2. mese, 3. mese, Interjú a fordítóval, 4. mese, 5. mese

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ