A magyar költészettől megihletve (7)
Brit költők József Attilával párbeszédben
Válogatás a József Attila költészetéből inspirálódott versek antológiájából (III)
Clare Pollard: Jövő remény nélkül
(Ami, remélem, nem fog bekövetkezni) József Attila nyomán
Az ember végül egy városba ér,
merev-részegen, imbolyogva, lecsúszva,
nézi a biztosítását, szegény balek,
bólint (hát persze), s tovább nem remél.
Én is csalás nélkül próbálok egyre
rálátni egy filmdíszletre, a nem-valóra,
ahogyan a tenger ezüstös teste
a parton csapkod, akár egy fóka.
A szívem egy papírhajó,
egy gesztus: remegő, erőtlen
Várárkok mögött él, ki gazdag,
Csak néznek, néznek rám merően.
Clare Pollard – Boltonban született (1978), Londonban él. Első verseskötetét (The Heavy-Petting Zoo. Bloodaxe, 1998) iskolásévei alatt írta, és megkapta érte az Eric Gregory díjat. Az The Independent az egyik legjobb 30 év alatti íróként tartja számon. Számos forditói projektben vett részt különböző országokban, köztük Magyarországon is.
Sam Rivier: (Előszó)
(ez a vonatút a magasba repített,
habár igazából a tengerszinten vagyunk és
nincs hideg víz de az én kávém
forróbb mint a nap (és egyfolytában érzem
valami olyasmi körül utazom ami
nem hozzá vagy rajta túl vezet (addig, amíg egy nap
egy vagy két hétre mához ki nem lépsz
a zuhany alól gőzbe és két törülközőbe
(egy fehér és egy kékbe) burkolózva
és nem tudom elképzelni ez hol van, honnan is
jöhetnél (megnyugtatónak tartottam
egyszer elképzelni a földet felülről
de ne álmodj ablakokból készült hotelekről
többet bár a szédülésem egyre súlyosabb
(az 52. emeleti kávéházban arra gondoltam
képtelen vagyok a kezemet levenni az asztal tetejéről
(innen felülről minden kéknek látszik
elkerülhetetlen hogy az újrameséltben ne találkozzunk
vagy egy másik univerzumban (az a fehér mérőlapát
ott az égen fagylalt volt a nappali hold )))))))))))
Sam Rivier – versei különböző kiadványokban jelennek meg 2005 óta. Társszerkesztője a Stop Sharpening Your Knives antológiáknak, jelenleg a PhD-jén dolgozik a Kelet-Angliai Egyetemen. 2009-ben elnyerte az Eric Gregory díjat.
Carol Rumens: Kékítő
(József Attila nyomán)
Benyomva a nyikorgó, nagy kosárba
Mama vitte a mosott ruhát a padlásra.
s én, a költő, még akkor is, hátramaradtam,
hogy toporzékoljak, érzéseim mutatva.
mintha azt ordítanám: „Ne hagyj magamra!
Ne azokat a babákat ölelgesd
amikor engem
kellene ölelned!”
Mama egy fikarcnyit sem figyelt rám.
Ment tovább, meggörbülve, odaérve, felcsipeszelve
egymás után a fénylő lepedőket, kombinékat,
az istenverte zoknik szépen elrendezett kis sorait,
és a táncoló ingeket. Hát így szeretnek a szegény nők –
beharapott ajkakkal és egy uncia kékítővel.
A nedves árnyékok még mindig itt szálldosnak és lebegnek fölöttem.
Próbálom szétmorzsolni a könnyeimet, összekapni
bömbölő arcomat, és…
De mama már nem tart engem. Szürke haja
égi esőben lobog, s ő maga
elvegyül a kékítővel.
Carol Rumens – számos verskötete jelent meg, ezen kivól műforditó és prózát ir. Rendszeres költészeti blogot ír a Guardian Books Online-ra (Poem of the Week), kreatív írást tanít a Bangor és Hull egyetemeken. Tagja a Royal Society of Literature-nek.
Tom Warner: Duna
Anyám, híd vagyok, átívelve a folyón,
vézna csuklóim feltűrt ingujjból nyúlnak elő.
Apám, lábaim átütik a betonoszlopot,
és megtaláljak a kövecses víz mélyét ott alant.
s csupán fémburkolattal jelölhetem meg a helyet,
pöndörödő szélei hirdetik majd, hogy itt járt.
Tom Warner – Mansfieldben született, jelenleg Norwichban él. 2001-ben elnyerte az Eric Gregory díjat, 2010-ben a Faber New Poets díjat, 2009-ben a Norfolk díjat, 2011-ben az Escalator díjat és a Plough díjat.
Fordította Albert Csilla
Szerkesztette: Cseke Gábor
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Előzmények: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész
Pusztai Péter rajza
2016. július 11. 15:07
Köszönjük Albert Csillának a szenvedélyes erőbedobást. Nagyon jó lett a bemutatás. Remek verseket olvashatunk – a vállalkozásnak a „Kiemelt”-ek között van a helye. Onnan is el lehet érni.