Az ötvenhatos forradalom története BBC-s változatban (részletek)

November 1.

Hódi Sándor, a Magyar Forradalmi Honvédség és Ifjúság lapja, az Igazság munkatársa felkereste a hosszú raboskodás után a fővárosba érkezett Mindszenty József hercegprímást. Hódi Sándor elmondta:

Mindszenty hercegprímás nagyon mértéktartóan nyilatkozott. Fölvetettük előtte azt a kérdést, hogy egyesek őt politikai poszton, illetve államférfiúi poszton is szeretnék látni. Ő azonban ettől a leghatározottabban elzárkózott. Emlékszem, azt mondta, hogy nincs tiszta képe a forradalomról. Egyet mondhat csupán, hogy bebizonyították az eddigi események, hogy a magyar nép szinte egyöntetűen elítélte az elmúlt politikai rezsimet. Különben az elől elzárkózott, hogy bármiféle politikai tisztséget vállaljon. Tulajdonképpen programot nem adott, és igen mértéktartó, az egész forradalmat értékelni próbáló, bölcs néhány mondatból állt az egész interjú.

Mi indította Nagy Imrét a semlegességi nyilatkozat megtételére és a varsói szövetségből
való kilépésre? Erre a kérdésre Heltai György válaszolt a BBC-nek, aki a külügyi tárcát is vezető kormányfő miniszterhelyettese volt:

A forradalom alatt az a vágy fölmerült a széles néptömegekben, forradalmi bizottságokban – beleértve a külügyminisztérium forradalmi bizottságát -, hogy a Varsói Szerződésből ki kell lépnünk, miután a Varsói Szerződést megszegték az oroszok. Orosz csapatok jöttek Pestre, a magyar kormány engedélye, sőt kérése nélkül. Szóval volt ilyen közhangulat. Nagy Imre maga már jóval a forradalom előtt, beszélgetések során fölemlítette, hogy Magyarország függetlenségét és semlegességét az osztrák módon talán rendezni lehetne, szóval ezt mindenképpen meg kellene vizsgálni. Ez volt június-júliusban. Hosszú beszélgetések voltak, hogy lehet-e független Magyarország, Varsói Szerződés nélkül. Nagy Imre ismerte a körülményeket: a Varsói Szerződés voltaképpen egy diktátum volt, a magyar kormány elfogadta, és egyszerűen aláírta. Erről tárgyalás az ő tudomása szerint a magyar kormány és az orosz kormány között nem volt. Ezt megerősíti Hegedűs András, aki miniszterelnök volt, akit kiküldtek aláírni, kiment, és nem is tudta, mit kell aláírnia. Emlékezett, hogy egyszer valami pártközi találkozón szó volt ilyesmiről magyarok és oroszok között. A részletekre nem emlékezett, vagy nem tudta. Valami utazásáról hazaérkezve kapta a meghívást, és a pártközpontban mondták meg, hogy elmész, aláírod Varsóban a közös megnemtámadási szerződést. Nagy Imre szemében – aki akkor már nem volt hatalmon – ez sértés volt a magyar politika alapelvei ellen és a szovjet politika elméleti alapjai ellen. Szóval amikor az orosz támadás fokozódott Pesten, akkor én Nagy Imrének azt mondtam, hogy itt tényleg nincs más megoldás, most tényleg meg kell nézni, hogy hogyan szervezhetjük meg, mit csinálhatunk a Varsói Szerződés felbontása ügyében. Ez volt a hivatali kötelességem. Ismert érv, hogy voltaképpen – de jure és de facto – a szerződést megszegték az oroszok, ezt bizonyítani tudjuk a szerződés szövegével. Nagy Imre azt mondta, hogy ezzel várjunk. Ne provokáljunk. Amikor a második vagy harmadik alkalommal kérte Andropovot, hogy intézkedjen, legalábbis adjon magyarázatot, hogy miért jönnek új tankok, miért jönnek új orosz csapatok Magyarországra, Andropov mindig vállat vont, halogató választ adott. Harmadszor, amikor azonnali választ kértem déli 12-ig Moszkvából, Andropov ismét azt közölte, hogy ezek a csapatmozdulatok lényegtelenek, ezek csak biztosítják azt, hogy a meglévő orosz haderők zavartalanul vonuljanak vissza Magyarországról. Az volt a fő indok, amiért új csapatok jönnek be, hogy nehogy az új [az október 23-a után az országba érkező – a szerk.] csapatok randalírozzanak, és kárt tegyenek a magyar lakosságban, tehát Magyarország védelmében jönnek be ezek a csapatok. Nagy Imre kérdése az volt, meg tudják-e állítani, visszavonják-e az itt lévő csapatokat úgy, ahogy megegyeztünk az előző napokban Mikojánnal és Szuszlovval? Andropov azt mondja, hogy erre választ nem tud adni, a csapatmozgásokról nem tud beszélni. Ekkor mondta Nagy Imre nekem, hogy most már nincs más megoldás, írd meg a kilépési nyilatkozatot. Igen – feleltem -, de nem lenne jobb ugyanakkor kinyilatkoztatni az ország semlegességét, nagyjából az osztrák mintára, ami biztosítaná részben az oroszokat, hogy ez nem az orosz politika elleni akció, biztosítaná részben a többi nagyhatalmakat, hogy Magyarország semleges akar lenni, úgy, ahogy Ausztria semleges lett. Nem csatlakozik egyik blokkhoz sem, tovább működik mint egy független semleges állam.

A miniszterelnök megbeszélésre hívta az MSZMP vezetőségét. A megbeszélésen részt vett Nagy Imre, Kádár János, Münnich Ferenc, Lukács György, Szántó Zoltán, Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Apró Antal, Kiss Károly. Megtárgyalták a beérkezett jelentéseket, Nagy Imre miniszterelnök ismertette a szovjet kormány válaszát. A párt vezetői tényként állapították meg, hogy a Szovjetunió de facto egyoldalúan felbontotta a Varsói Szerződést. Aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy az újabb szovjet csapatok jelenléte további vérontást eredményezhet, a beözönlő szovjet katonai egységek provokációt jelentenek, s ez katasztrófához vezethet. Egyetlen megoldásnak azt találták, hogy Magyarország, hivatkozva a Szovjetunió szerződésszegésére, azonnal lépjen ki a Varsói Szerződésből, és minden további provokáció elkerülése érdekében a miniszterelnök a lehető leggyorsabban deklarálja Magyarország semlegességét. A pártvezetőség tagjai közül csak Lukács Györgynek és Szántó Zoltánnak voltak ellenvetései. Nagy Imre miniszterelnök kifejtette, hogy egy barátian semleges Magyarország politikai és gazdasági előnyöket jelentene a Szovjetunió számára is. Apró Antal javasolta, hogy a jegyzékek azonnali megszerkesztésével s a semlegességi nyilatkozat megszövegezésével bízzák meg a külügyminiszter-helyettest. Ezt követően Andropov szovjet nagykövet bejött a Parlament épületébe Nagy Imrével és a vezetőséggel beszélni. Heltai György veszi fel a történet fonalát:

Ez egy elég tragikus délután volt, Andropov maga is elég izgatott volt. Nem volt felkészülve arra, hogy ilyen gyorsan intézkedik a magyar kormány. Meg volt zavarodva. Inkább kérő tónusban szólt a kormány ülésén, mondván, hogy ez a nyilatkozat ellenforradalmat fog kiváltani Magyarországon. Erre – sokszor idéztem – Kádár vérben forgó szemekkel csapott az asztalra, hogy »ha ellenforradalom lesz, azt a maguk csapatai csinálják, és én mint régi kommunista, csak egy kötelességet látok magam előtt, kimenni pisztolyommal az utcára, és védeni az országot a Vörös Hadsereg ellen, amit én valaha hozzám tartozó hadseregnek tartottam«. Ezt nem szó szerint idézem. Régen volt, de ez maradt meg az emlékezetemben. A jelenetre – ahogy Kádár vérvörösen a dühtől vagy az elkeseredéstől közbeszól – tisztán emlékszem.
Andropov megdöbbent. Nem válaszolt, csak egészen hátrahőkölt a székében. Nagyon megdöbbent, csak nézte a Kádárt. Andropov őszintén levert volt. Kádár János pedig, aki néhány órával ezt követően még tartott egy nagy beszédet a Vasas-székházban a forradalom mellett, pár órával később eltűnt Budapestről. A Parlamentben szoktunk aludni mindannyian, Kádár nem jött vissza. Másnap reggel volt egy konferencia, amin az ő jelenléte esedékes volt, én is ott voltam. Kádárra vártunk egy félórát, órát, sehol nem volt, senki nem tudott róla. Végül előkerítették a sofőrjét, aki elmondta, hogy – nem tudom hánykor, este kilenckor vagy nyolckor, a Vasas-beszéd után mindenesetre – elvitte Kádárt valahova a Városliget szélére, ahol is megjelent Münnich Ferenc, és átszálltak egy másik autóba. Vagy beszállt Münnich is abba az autóba – nem emlékszem, régen volt -, és elhajtottak a szovjet követségig. Azt nem tudom, hogy az ő autójukban, vagy a sofőr követte őket és látta, hogy a szovjet követségre mentek, ahol mind a kettő eltűnt. Ez volt az egyetlen tudomásunk róla.

Amikor aztán Leslie Fry kézhez kapta a magyar miniszterelnök semlegességi nyilatkozatának a szövegét, aznap küldött másik jelentésében a következőképpen módosul Nagy Imre szerepének az olvasata:

Elképzelhető éppenséggel, hogy Nagy Imre, akiről egy időben olyan hírek szállingóztak, hogy az oroszok foglya volt, most a szélsőséges nemzetiek foglya lett, akik elhatározták, hogy szakítanak a Szovjetunióval, és megpróbálják elérni Magyarország semlegességének az elismerését.

A magyar külügyminisztérium még aznap, tehát november elsején, emlékiratot adott át a brit követnek, miszerint a magyar kormány tiltakozott a szovjet nagykövetnél a szovjet csapatok magyarországi beözönlése miatt, követelte haladéktalan kivonásukat, azonnali hatállyal semmisnek mondta ki maga részéről a Varsói Szerződést, kihirdette a magyar semlegességet, továbbá folyamodott az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez és a négy nagyhatalomhoz az ország semlegességének megvédése érdekében. A magyar külügyminisztérium részéről tájékoztatták a követet arról is, hogy a magyar kormány olyan garanciákat óhajt, mint amilyeneket az előző évben Ausztria kapott. A BBC Világszolgálat műsoraiban ezen a napon, de még a semlegességi nyilatkozat közzéétele előtt, Tarján György kommentárja hangzott el:

Még a világraszóló közel-keleti válság sem tudja elhomályosítani azt az immár történelmi jelentőségű igazságot, hogy az elmúlt nyolc-tíz nap alatt egy kis nemzet megállta a helyét a hihetetlen túlerővel szemben. Magyarország, amely elsőként került igába Közép-Európa civilizált nemzetei közül, kezdi visszanyerni szabadságát, és talán hamarosan kezébe veheti sorsa irányítását.
Az első győzelmi mámor csillapodtával súlyos problémákkal kerül szembe a magyar nép. Az új vezetőknek először is ki kell fürkészniök a szovjet politika szándékait. E szándékok egyelőre titokzatosak. A szovjet csapatokat kivonták ugyan a fővárosból, de még az országban állomásoznak, sőt a hírek és Nagy Imre bejelentése szerint újabb orosz egységek érkeztek. Márpedig amíg orosz csapatok tartózkodnak magyar földön, résen kell állni, és számolni kell meglepetésszerű fordulat eshetőségével, váratlan csapással. Mikoján legutóbbi látogatása Budapesten arra mutat, hogy a magyarországi események kellemetlenül érintik a Politbürót. Az egymást követő elképesztő engedmények viszont azt bizonyítják, hogy Mikojánnak Budapesten kereken megmondták: jobb, ha a Szovjetunió engedi Magyarországnak a saját útja formálását, máskülönben csak a legbrutálisabb elnyomással boldogulnak, vérbe és lángba borítják az országot.
A magyarok első gondja tehát az orosz szándékok kiismerése. A második probléma nem kevésbé súlyos és nehéz. A magyar népnek hosszú politikai tetszhalála, szétdúlt alkotmányos élete megbénulása után most olyan kormányt kell találnia, amelyet a győztes forradalom elismer, s amely egyesíteni tudja az ország tisztességes, építő szándékú erőit, talpra állítja a gazdaságát.
Az egypártrendszernek vége. Az 1945-ben működött fontosabb politikai pártok nekiláttak a szervezkedésnek, néhánynak már képviselete van az új kormányban. A Kisgazdapártot még csak Tildy Zoltán képviseli, az igazi tekintély, Kovács Béla szerepe még homályos. Még Pécsett van, s vagy nem tudja, vagy nem akarja elfoglalni fenntartott helyét a kormányban. A szociáldemokraták azonban visszatértek régi székházukba, és világszerte köztiszteletben álló vezetőjük, Kéthly Anna a hírek szerint Bécsben van, ahol tárgyal a most ülésező Szocialista Internacionáléval a szociáldemokraták jövendő politikájáról Magyarországon.
Nagy fejtörést okoz persze a kommunisták helyzete is. Az országon végigsöprő nemzeti felkelés éppen úgy irányult a kommunisták, mint a megszálló idegen hatalom ellen. Jellemző, hogy amikor az oroszok visszahúzódtak Budapestről, a nép dühe előbb a gyűlölt államvédelmi szervek, később azonban már a kommunista párt székháza és helyiségei ellen is fordult. A kommunistaellenesség ma olyan egyetemes az országban, hogy nagyon kétes, sokáig tűrni fogják-e a kormányban akár a nemzeti érzésű kommunistákat, akik az elmúlt években szembefordultak a sztálinizmus szörnyűségeivel.
Nagy Imre helyzete is igen kényes és ingatag. Október 23-ig – amikor a szovjet tankok gyilkolni kezdték a magyarokat – országszerte nagy volt a népszerűsége. De attól a végzetes éjszakától kezdve a kormány fejeként az ő nevével is összefonódott a szovjet beavatkozás, aminek következtében ezrek vesztették életüket. Tegnap azonban azt állította a magyar rádió, hogy Nagy Imre a politikai rendőrség foglya volt a forradalom kezdetén, és rászegezett pisztollyal kényszerítették beszéde elmondására. Ugyancsak tegnap megjelent az Országháznál összegyűlt hatalmas tömeg előtt, s beszédében elhárított minden felelősséget az orosz beavatkozásért. Mint mondotta, azonnali tárgyalásra szólította fel a Szovjetuniót, hogy megtárgyalják a Varsói Egyezmény azonnali felmondását és az orosz csapatok kivonását.
A politikai pártokon kívül, sőt talán azoknál is nagyobb mértékben jut szerep a forradalmi hadseregnek, valamint a munkástanácsoknak a magyar jövő kialakításában. A katonák és a munkások hősiességének oroszlánszerepe volt az ellenállásban. Fegyverrel a kezükben ma is éberen figyelik a kormány minden mozdulatát. Az ezredes, aki a budapesti laktanyák védelmét irányította az orosz tankok és ágyúk tüzével szemben, ma helyettes véderőminiszter. Csak akkor forrhat össze nemzeti hadsereggé és nemzeti rendőrséggé az országban szétszórt megannyi független fegyveres egység, ha a katonai vezetők és a kormány között kölcsönös a bizalom. A magyar munkások is bizonyosak akarnak lenni abban, hogy teljesítik a politikai és gazdasági követeléseiket, mielőtt újra felvennék a munkát. Minden kormánynak szüksége van a katonák és a munkásság közös támogatására, akkor is, ha csak átmeneti kormány. Csak így tudja helyreállítani a rendet és a nyugalmat a sokesztendős kommunista rablógazdálkodás és a most elszenvedett rombolások után.
Magyarországon ma Mindszenty József bíboros döntő személyiség. Hétesztendős börtön és házi őrizet után tegnap diadallal vonult be Budapestre. Szóltak a harangok, és a térdeplő nép az áldását kérte. A mai angol lapokban megjelent fényképe után ítélve a szenvedések semmiképp nem tudták megtörni, még testileg sem. Nem valószínű, hogy politikai szerepet vállal az új Magyarországon, erkölcsi befolyására azonban óriási szükség van, hogy a mai igen nehéz és kényes helyzetben az egyetértést és a mérsékletet előmozdítsa.
Magyarország nagy bizalommal tekinthet a jövőbe. A nemzet a maga önfeláldozásából, minden külső segítség nélkül, a szabad világ reményei és csodálata közepette szabadítja fel magát. A demokratikus nemzeti felkelés szolgálatában álló erők hihetetlen bátorságról és fegyelemről tettek tanúságot. Erejük tudatában a magyaroknak bölcsességre és mértékletességre van szükségük, hogy felépíthessék a szabad és boldog Magyarországot.

 

November 2.

Az egypártrendszer eltörlését és a semlegesség kinyilvánítását követően az országba beözönlő szovjet csapatok árnyékában indult meg a szovjet katonáktól még mentes fővárosban a forradalom vívmányainak konszolidációja. Az esetleges kibontakozás szempontjából fontos kérdés lehetett, hogy mi volt a fegyvert még kezükben tartó szabadságharcosok politikai beállítódása. Erre a kérdésre próbált választ adni a BBC-nek harminc évvel később a Corvin közi felkelők parancsnoka, Pongrátz Gergely.

Hát, a szabadságharcosok politikai beállítottságához a 16 pontot vegyük alapul. A 16 pont – amikor volt rá idő, és beszélgettünk politikáról, megállapítottuk -volt az alapja a magyar forradalomnak. A magyar forradalom nem akart a múltból vissza semmilyen rendszert, hanem arról beszélgettünk annak idején – és ez tisztán előttem van -, hogy át kell venni a múltból mindent, ami a magyar nemzet érdekeit és javát szolgálta. És azt alkalmazni a jövőben. De nem visszahozni a Horthy-rendszert vagy a Monarchiát, hanem megteremteni egy olyan szocializmust, amilyen addig nem létezett. Egy olyan szocializmust, ahol a munkás a gyár részvényese, és nem a kommunista rendszer, ami nem más, mint államkapitalizmus, ahol az állam kezében van minden tőke, és az állam jobban kihasználja a munkást, mint a kapitalista rendszer. A munkás legyen a részvényese a gyárnak, és a haszon, amit a gyár hoz, a munkásokhoz menjen vissza. Ilyen szocializmust akartunk.
Nagy Imrét és a Nagy Imre kormányát a végén elfogadtuk, az elején nem akartuk elfogadni. De a végén elfogadtuk, azzal a feltétellel, hogy addig, ameddig a szabad választások megtörténnek, addig mindegy, hogy ki lesz hatalmon. Addig, ameddig nem árt a forradalomnak. És amikor megtörténnek a szabad választások, a magyar nemzet akaratának alávetjük magunkat. De őszintén meg kell mondjam, az akkor újjáalakuló vagy megalakuló pártok közül egyikhez sem csatlakoztam volna. Dudás bejött hozzám november első napjaiban – nem emlékszem a pontos dátumra – azzal a kéréssel, hogy alakítsuk meg a Forradalmi Ifjúsági Pártot, és vállaljam én az elnökségi szerepet, mint a Corvin köz parancsnoka, az engem illetne meg. Azt rnondtam Dudásnak: »Jóska, amikor az utolsó orosz katona elhagyta Magyarország területét, gyere vissza, és akkor beszélünk pártról. Addig nem.«

Pongrátz Gergely az egykori Szabad Nép-székházban működő úgynevezett Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány vezetőjéről, Dudás Józsefről beszélt, akinek lapja, a Függetlenség, október 30-án még szükségesnek tartotta leszögezni, hogy nem ismeri el a Nagy Imre-kormányt. A Dudás-csoport egyes tagjai november 2-án furcsa ügybe keveredtek, amelyről szó van abban az interjúban, amelyet a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elnöke, a nemzetőrség főparancsnoka, Király Béla adott a BBC-nek. Első kérdésünk az volt, hogy volt-e olyan felkelőcsoport, amely nem volt hajlandó csatlakozni a nemzetőrséghez. Király Béla:

Én ilyen csoportról nem tudok. A helyzet az, hogy az emigrációban sok embernek a fantáziája megindul és beszél ilyen problémákról. Ilyen probléma az égvilágon nem volt. Éppen ellenkezőleg. Ahogy egymás után – részben Nagy Imre aláírásával, részben Kopácsi és az én aláírásommal – felhívások jelentek meg a rádióban, a napisajtóban, a forradalmi egységek, szabadságharcos-egységek országszerte hívtak bennünket telefonon, levélben, küldöttségeket küldtek hozzánk. Más szóval, hogy úgy mondjam, egy nemzetőri mozgalom indult országszerte. Azok, akik fegyverben álltak, úgy érezték, hogy jó gondolat volt a nemzetőrség főparancsnoksága létrehozása. És ismétlem, minden módon, telefonon, összekötő személyekkel, telefonhívásokkal jelentették be, hogy a nemzetőrség alakulatainak ismerik el magukat, és intézkedést várnak el tőlünk. Olyan mozgalomról volt szó, amelyben, ha egy kisebb csoportnak vagy megalomániás egyénnek más gondolata lett volna, az elenyészően csekély támogatást kapott volna. Egy forradalom tele van váratlan fordulatokkal és tényezőkkel. Lehettek ilyenek, de én otthon egyről sem hallottam. A Dudás-csoport is teljes mértékben csatlakozott a nemzetőrséghez. Képviselői benne voltak a Forradalmi Karhatalmi Bizottságban. Akkor azt úgy hívták, hogy a Szabad Nép-székház csoportja – két tag ott volt állandóan az ülésező Forradalmi Karhatalmi Bizottságban.

BBC Dudás csoportja miért foglalta el a Külügyminisztérium épületét november 2-án?

KIRÁLY BÉLA Ez nagyon jó kérdés, majdnem úgy látszik, mintha ez ellentmondana annak, amit én mondtam. A helyzet az, hogy én mentem oda személyesen, én vizsgáltam ki a helyzetet, én rendeztem el a tűzszünetet ott. És amikor tűzszünet volt, és fölsorakoztak ezek a fiatal gyerekek – voltak olyan fiatal középiskolások köztük, akik alig voltak nagyobbak, mint a kezükben lévő puska -, kiderült, teljesen félre voltak vezetve, és azt sem vagyok hajlandó elhinni, hogy mondjuk itt valami ellenforradalmi félrevezetésről volt szó. A Széna térről jöttek ezek a fiatalok, és a második kerület vezetőségétől odaküldött személy vezette őket. A második kerületben volt egy olyan irányzat, amely Dudás mögé állt, és Dudás tervét vagy vágyát, hogy ő alternatívát jelenthet Nagy Imrével szemben, a második kerületi vezetőség támogatta. De ez olyan utópia volt, hogy amikor fölsorakoztak ezek a fickók, és megmondtam nekik, »…tévedtek, titeket félrevezettek, itt nem sztálinisták foglalták el a Külügyminisztériumot…« (amit ezeknek a fiatal nemzetőröknek hazudtak), »….hanem itt Nagy Imre kormánya részére dolgoznak és kapcsolatot tartanak az Egyesült Nemzetekkel. Tehát ide a ti bevonulásotok teljesen helytelen volt«, akkor bocsánatot kértek. Kiállt egy szószóló közülük. Azt mondta: »Nagyon szégyelljük magunkat, hogy így félre engedtük magunkat vezetni.« Ezt én személyesen vizsgáltam ki. A második kerületnek a vezetőségéből egy embert letartóztattunk, és őrizetbe is vettünk. Dudást behívtam a Honvédelmi Minisztériumba, majdnem azt kell mondanom, hogy becsaltam a Honvédelmi Minisztériumba, ahol szemére hánytam, mi történt, itt az ő nevében intézkedtek. Dudás engem látszólag a lehető legőszintébben arról győzött meg, hogy őneki ebben semmi része nincs, és ő is ugyanúgy tett volna, mint én, hazaküldte volna a gyerekeket. Na most meg kell mondani, hogy másnap felmerültek ellenem vádak is, hogy miért nem tartóztattam le Dudást. Azért nem tartóztattam le Dudást, mert nem volt bizonyíték, és bizonyíték hiányában elhittem, hogy Dudás nem küldte oda az embereket. S végtére is egy demokratikus társadalmat akartunk megalakítani, puszta gyanú alapján nem lettem volna hajlandó valakit letartóztatni. Dudásra nem lehetett rábizonyítani, hogy ő tudott volna a történtekről, pláne, hogy ő kezdeményezte volna a dolgot. Egy embert letartóztattunk a második kerületből, de már nem volt idő arra, hogy törvény elé állítsuk. Ez az egyetlen – mondjuk – fegyveres akció volt, látszólag a Nagy Imre-kormány ellen, de valójában ellene, mert amikor fölvilágosítottuk a szabadságharcosokat, mondom, bocsánatot kértek, és azonnal visszavonultak. És ebből indult ki aztán egy mozgalom, ami elmozdította a Dudást a Szabad Nép székházából, de hogy hogyan s mint volt az elmozdítás a székházon belül, annak a részleteit nem tudom.

November másodikán Király Béla vezérőrnagy különös látogatást tett juríj Andropov badara pesti szovjet nagykövetnél, a Szovjetunió későbbi legfőbb vezetőjénél. A részleteket a következőképpen mondta el a BBC-nek.

November 2-án dél körül Nagy Imre felhívott telefonon, és közölte velem, hogy Andropov szovjet nagykövet szóbeli ultimátumot adott át neki, s abban azt állította, hogy a szovjet nagykövetséget a Bajza utcában tömegek ostromolják. Ha a magyar kormánynak nincs módjában az, hogy egy diplomáciai testület jogos tevékenységét biztosítsa, akkor ő, Andropov, a személyét és a követséget a Vörös Hadsereg védelme alá fogja helyezni. Nagy Imre megkérdezte, értem-e, hogy miről van szó. Azt mondtam, hogy persze, hogy értem. Ürügyet akar Andropov találni arra, hogy visszahozza a szovjet csapatokat Budapestre. Még azt is mondtam, hogy azonnal intézkedni fogok. Nagy Imre hozzátette: kérem, ne csak intézkedjen, hanem legyen szíves, menjen oda, és a helyszínről hívjon fel, értesítsen, miről van szó.
Én odasiettem, szabadságharcos páncélos motorizált csapatokat rendeltem a Hősök terére – nem a Bajza utcába! Ott nem akartam megjelenni nagyobb erővel. Előrementem, benéztem a Bajza utcába, és láttam, hogy nincs ott semmi. Odamentem az ajtóhoz, és bebocsátást kértem a nagykövetségre. Egy ember kíséretében beengedtek. Tíz percet kellett várni. Mikor bementem, Andropov ott állt. A körülmények nagyon érdekesek voltak. Úgy látszik, az a tíz perc arra kellett, hogy fölsorakoztassa az egész követséget. Egyenként bemutatott húsz vagy harminc embert. El sem tudtam képzelni, mire való ez az időhúzás. Summa summárum, amikor a bemutatkozásnak vége volt, az egész követség füle hallatára azt mondta, hogy kérem, a miniszterelnök úr félreérthette, nem ostromról van szó. Két öregasszony jött be ide, és előadták, hogy kibombázták a lakásukat, szállást keresnek. De azt mondták, hogy magas a plafon, a mennyezet, nehéz fűteni, és békében elmentek. Más szóval, kitalált, nevetséges mesével próbálta a dolgot Andropov elütni.
De azután közölte, hogy egy sokkal fontosabb dolgot szeretne mondani. »Jöjjön velem az irodámba.« Felmentünk az első emeletre a márványlépcsőn ebben a gyönyörű kis barokk palotában. Leültünk az asztalához. »Kérem, új jegyzéket küldtem a miniszterelnöknek, amelyben bejelentettem, hogy a szovjet kormány magas szintű delegációt jelölt ki Magyarországra, amely szintén miniszteri szinten szeretne tárgyalni a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról. Fölhívná-e Nagy Imrét, és megkérdezné-e, hogy ez a jegyzék megérkezett-e, és hogy mi a magyar kormány válasza.« »Ennél nagyobb örömmel semmit sem csinálnék« – mondtam.
Odamutatott az úgynevezett K-telefonra, amellyel a magyar felső vezetők voltak egymással összekötve, és jellemző, hogy a szovjet nagykövet is. »Tárcsázza az egyes számot, akkor Nagy Imre fog jelentkezni.« Tényleg Nagy Imre vette fel a telefont, még a titkára sem kapcsolódott be.
Andropov kérése szerint megkérdeztem Nagy Imrétől, hogy megjött-e a jegyzék. »Igen, megjött. Kérem, mondja meg Andropovnak, hogy már ki is jelöltük a magyar delegációt, ma délutántól, tehát november 2-ától készen áll. Azt javasoljuk, hogy a Parlament épületében legyen az első találkozás. Kérem, siessen ide, hogy megbeszéljük a továbbiakat.« Andropov visszakísért az ajtóhoz és mosolyogva búcsúzott el. Mosolyogva mondta: »Remélem, meg van arról győződve, hogy a szovjet nép és a szovjet kormány a magyar nép legjobb barátja.«

1956. november 2-án két angol oxfordi diák, Roger Cooper és Christopher Lord érkezett Magyarországra. Saját szavaikkal élve, „megelégelték a Nyugat tehetetlenségét a magyar forradalom ügyében”, és úgy döntöttek, ha kormányuk nem, ők tesznek valamit. Londonban pénzt szereztek a világhírű magyar filmes, Korda Sándor özvegyétől. A pénzből gyógyszereket és orvosi felszerelést vettek, amit aztán saját költségükön Roger Cooper kocsijában Budapestre
szállítottak. Negyven évvel később visszatértek Magyarországra, és ott mondták el a BBC tudósítójának önkéntes missziójuk történetét.

ROGER COOPER Úgy emlékszem, felkértek, hogy folyamodjunk engedélyért a Vöröskereszthez, mert ha azt megkapjuk, akkor vízumot is kapunk. A Vöröskereszt nem volt túl segítőkész. El akarta vinni a szállítmányunkat, noha mi már korábban megígértük, hogy leszállítjuk Haynal professzornak, akiről tudott volt, hogy nincs köze politikai szervezetekhez. A végén úgy döntöttünk, hogy elindulunk és megpróbálunk magunk átjutni a határon, ami sikerült is. Aki az útlevelünkbe benyomta a pecsétet, már maga is menekülőfélben volt Nyugatra, és figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, mert az oroszok bármelyik percben megérkezhetnek, hogy lezárják a határt, amit meg is tettek.
CHRISTOPHER LORD Még aznap este, november 2-án Győrbe mentünk. Félúton már találkoztunk az ellenkező irányban haladó szovjet páncélosokkal, amelyek mentek lezárni a határt. Győrben már igen feszült hangulat uralkodott. Az éjszakát ott töltöttük, és másnap mentünk tovább Pestre.

Thomas Brimelow, a brit külügyminisztérium Magyarország ügyeiben is illetékes északi osztályának a vezetője november 2-án a következőket javasolta:

Indítványozom, hogy azonnal utasítsuk Sir Pierson Dixont (Nagy-Britannia ENSZ-fődelegátusát), hogy támogassa a magyar kérést. A magyar semlegesség, Magyarország kérésére és osztrák mintára, nekünk nagyon megfelelne. Az 1955. május 14-én kötött Varsói Szerződés 11. pontja szerint »a megállapodás húsz évig érvényben marad«. 1975 előtt nincs lehetőség a szerződés felbontására, hacsak addig nem jön létre egy összeurópai védelmi szerződés. Az oroszok érvelhetnek azzal, hogy a magyaroknak nincs módjuk a szerződés felmondására. Akár erre a paragrafusrágó álláspontra helyezkednek, akár nem, azt feltehetően megvétózzák majd, hogy a Biztonsági Tanács a magyar kérésnek megfelelően járjon el. Ha így történik, akkor annak a klasszikus esetével fogunk szemben állni, amikor az »összefogás a béke érdekében« eljárást igénybe véve, összehívható a közgyűlés rendkívüli ülésszaka. A Pink és Reilly urakkal folytatott megbeszélést követően ilyen értelemben küldtünk sürgönyt Sir Pierson Dixonnak tegnap este.
Ami a taktikát illeti, Mr. Pink azt javasolta, hogy tekintettel a saját ENSZ-beli nehézségeinkre, jobb lenne, ha a Biztonsági Tanácsban az amerikai küldött vállalná a kezdeményezést a magyar kérés támogatására, és az Egyesült Királyság mindössze az amerikai beterjesztés megerősítésére szorítkoznék.

Sir William Hayter, Nagy-Britannia moszkvai nagykövete képtelen volt elhinni, hogy az oroszok újabb beavatkozásra készülődnek Magyarországon. November 2-i táviratában ezt írta:

Nehezen tudom elképzelni, hogy a szovjet kormány irányt változtasson. Ha így tenne, megtagadná a csatlós országokról október 31-én tett politikai nyilatkozatát. E deklarációnak itt (Moszkvában) változatlanul széles körű publicitást biztosítanak, és azt ma a kínai kormány is magáévá tette, egyidejűleg szigorú bírálatban részesítve az úgymond nagyhatalmi sovinizmusnak a múltban tapasztalt megnyilvánulásait a csatlós országok felé. Egyénként is, egy olyan lépés, mint az újabb beavatkozás Magyarországon, értelmetlenné tenné azt a nagyon kemény vonalat, amit a szovjet kormány Szuez ügyében követ.

(Folytatjuk)

Forrás: Pallai Péter-Sárközi Mátyás: A szabadság hullámhosszán. Az ötvenhatos forradalom története a BBC elmondásában. Helikon, 2006

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ